Baloldali “öngyilkos kommandók” a budapesti választókerületekben

Vélemény – Pindroch Tamás

Fotó: Mno.hu

Tegnap Újpest, ma Csepel, holnap a Belváros, Zugló és Óbuda – ez csak néhány budapesti választókerület, ahol a balos jelöltek összecsaphatnak a választásokon. Ez tiszta Monthy Python.

“Mi vagyunk a Júdeai Nemzeti Front elit öngyilkos alakulata. Öngyilkos alakulat, támadás!” A keresztre feszített Brian megmentésére érkező elit csapat tagjai aztán annak rendje és módja szerint mellbe is döfik magukat a kardjukkal – ez a jelenet ugrik be a zseniális Brian élete című filmből a hazai baloldal újabb akcióiról.

Az MSZP most kitalálta ugyanis, hogy a Csepelhez semmivel nem kötődő, hajdúsági, nádudvari Bangóné Borbély Ildikót akarja indítani a 17-es budapesti választókerületben. Mindössze az ezzel a probléma, hogy vele szemben rajthoz áll majd az a Szabó Szabolcs, aki 2014-ben együttes politikusként, a balos pártok támogatásával tudta elnyerni az egyéni mandátumot. (Igaz, nem túl vaskos előnnyel, hiszen csak négyszáz szavazat volt közötte és a fideszes Németh Szilárd között a különbség. Hozzá kell tenni, hogy az akkor még radikális jobbos Jobbik 9 ezer szavazatot gyűjtött.) Szabót az MSZP- Párbeszéd most is megkörnyékezte, de ő foggal-körömmel kitart az Együtt mellett, amellyel nincs választási együttműködése a szociknak. Hiába, Szabó hűséges típus, olyannyira, hogy a parlamentben ő maradt az utolsó Együtt-képviselő. Szép lassan elfogytak körülötte ugyanis a Bajnai Gordon alapította párt szövetségesei. Pedig az Együttnek (és az akkori balos összefogásnak) köszönhette mandátumát a párbeszédes Szabó Tímea, a szolidaritásos Kónya Péter, és a pártot azóta elhagyó Szelényi Zsuzsanna is.

Mivel 2014-ben az összefogással sem volt vaskos a baloldali előny, egyértelmű, hogy a Fidesz-KDNP-s jelöltnek lenne a legnagyobb esélye a győzelemre, főleg úgy, hogy az LMP és a Momentum és a balra átot levezénylő Jobbik is indít majd itt jelöltet.

De Újpesten is akcióba lépett a balos öngyilkos kommandó: itt a 2014-es időközi választáson győztes MSZP-s Horváth Imre helyett a DK-s Varju László indulhat. Horváth ki is lépett a szocialistáktól, azt tervezi, hogy függetlenként elindul Varjuval szemben.

De itt még nincs vége a suicide partynak, hiszen kíváncsian várjuk, hogy mi történik majd például Zuglóban. Elég pikánsnak ígérkezik az ottani helyzet is. Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke már jelezte, hogy mégsem a XV. kerületben, hanem Karácsony Gergely polgármester otthonában, Zuglóban indulna. A 2014-ben az MSZP-s Tóth Csaba által elnyert 8-as választókerületet nézte ki magának. Ez azért lenne izgalmas, mert Szigetvári pártelnöke, Juhász Péter élő, egyenes adásban maffiafőnöközte le Tóthot. Valljuk be, ez nem túl jó az üzenet az MSZP-nek az Együtt részéről.

És akkor még nem beszéltünk Óbudáról, ahol 2014-ben három százalékos előnnyel tudott győzni az MSZP-s Kiss László a Fidesszel szemben. Itt viszont előreláthatóan nem őt, hanem a párbeszédes Szabó Tímeát jelölnék képviselőjelöltnek a szocialisták. Ebből is lehet még feszültség, ahogy a Belvárosban sem biztos, hogy az együttes Juhász Péternek szabad utat engednek majd az induláshoz. Ő viszont már attól is kikészült, hogy a Momentum Fekete-Győr Andrást nevezné a választókerületi versenybe, mi lesz még akkor, ha az MSZP is bemondja neki az unalmast és előhúz egy saját jelöltet a cilinderből?

A fővárosban láthatóan botrányba kezd fulladni a baloldali “együttműködés”, a háttérben felfegyverkezett a balos, elit öngyilkos alakulat. Nemsokára jön is a támadás.

Forrás: Figyelő

A csepeli balliberális “cicaharc” újévi állomásai:

Ilyen a csepeli összefogás: ütik vágják egymást

Bangónével zsarolják Szabó Szabolcsot

Juhász Péter is beszállt a hisztériarohamba

Ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban

Döntöttek: Szabónak megint ki kell nyalnia Szenteczky fenekét

Itt lehet hozzászólni !