Adományok a rászorulóknak a Segítség Köve Alapítványtól

2022. március 21.
Csepel.hu
A Segítség Köve Alapítvány az ukrajnai háború kitörése óta a hatodik segélyszállítmányát juttatta el Ukrajnába. Alább olvashatják az ezzel kapcsolatos közleményüket.
 
„Szomorúan halljuk és látjuk a híradásokból a háború borzalmait, a meg nem szűnő menekültek áradatát, és senki nem tudja megmondani mi történik holnap, holnapután!? Sok száz család annak reményében, hogy talán visszaköltözhetnek otthonaikba, kárpátaljai településeken próbálják átvészelni ezeket a napokat. A mi dolgunk, hogy irgalmasok legyünk mind azokhoz, akik elszenvedői ezeknek a szörnyű napoknak, ezért nagyon hálásak vagyunk a csepeli lakosság által összegyűjtött adományokért, a Paulus Közösség szállításban nyújtott segítségéért, melyek lehetővé tették, hogy elindulhasson hatodik segélyszállítmányunk.

Folytatás »

Hemzsegnek a karlendítő nácik az ellenzéki összefogásban

2022. március 21.

Magyar Nemzet

Hetente kerül elő náci karlendítéses videó vagy kép olyan ellenzékiekről, akik Márki-Zay és Gyurcsány kommunista-fasiszta-balliberális koalíciójának meghatározó emberei lettek.

Még Heller Ágnes álma volt a győzelem érdekében a neonácikat is tömörítő Jobbik beolvasztása az ellenzékbe, ahonnan most Szilágyi Ákos nézeteiről kerültek elő elég egyértelmű bizonyítékok. Folytatás »

Mansfeld Péterre emlékeztek

2022. március 21.

Csepel.hu

Mansfeld Pétert, 1956 egyik fiatal vértanúját 1959. március 21-én 9 óra 22 perckor, néhány nappal a 18. születésnapja betöltése után végezték ki a forradalomban való részvételéért.

Kivégzése és jeltelen sírba temetése felfedi a Kádár-rezsim valós arcát – írja Borbély Lénárd polgármester, aki Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterekkel, Németh Szilárd országgyűlési képviselővel és a Fidesz-KDNP pártszövetség önkormányzati frakciójával, a vértanú halálának 63. évfordulóján koszorúzott ma reggel a Szamos iskola falán található emléktáblánál.

Folytatás »

Tájékoztatás szavazókörök címének megváltozásáról

2022. március 21.
Csepel.hu
A Helyi Választási Iroda vezetője ezúton tájékoztatja az érintett választópolgárokat, hogy a 2022. április 3. napján tartandó országgyűlési képviselők általános választásán és az azzal közös eljárásban lebonyolított országos népszavazáson a korábban a Jedlik Ányos Gimnáziumban (1212 Budapest, Táncsics M. u. 92.) található 021., 022., 044. és 045. számú szavazókörök – az iskola újjáépítése okán – a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Humán Szolgáltatások Igazgatósága központi épületében kerültek kijelölésre.
További részletek a képen.

Folytatás »

Ünnepi koncert a Munkásotthonban

2022. március 21.
Csepel.hu
Nagysikerű koncertet adott a Csepeli Szimfonikus Zenekar szombaton a Csepeli Munkásotthonban.
A koncertet a magyar zászló és címer napja alkalmából tartották, vezényelt Werner Gábor.

Folytatás »

Tavaszköszöntő családi napra várja Önöket Csepel Önkormányzata

2022. március 18.

csepel.hu

csepel.hu

Újabb Horváth Csabához köthető luxusvillára bukkantak – ez lett a zuglói parkolási pénzből?

2022. március 18.

Magyar Nemzet

Újabb fordulatot vett a zuglói MSZP-s korrupciós botrány. A Metropol információi szerint Zugló vesztegetési pénzek elfogadásával gyanúsított baloldali polgármestere valóságos ingatlanbirodalmat hozott létre az elmúlt években. A napilapnak nyilatkozó informátorok szerint Horváth Csaba a közelmúltban személyesen irányította egy újabb több száz milliót érő luxusvilla építését. A tulajdoni lap tanúsága szerint aztán az ingatlan a szülei nevére került. Legalábbis ami a papírformát illeti.

A villa építésében olyan ukrán vendégmunkások is dolgoztak, akiket fővárosi pénzen végzett beruházásokban is alkalmaztak – olvasható a Metropol cikkében.

Folytatás »

Véletlenül egy ellenzéki kampánybuszra szálltak fel a békemenetesek

2022. március 17.

24.hu

Pedig mint tudjuk, az ellenzék nem buszoztat, így ilyen buszok nincsenek.

Az ország minden pontjáról indultak különjáratok az ellenzéki pártok március 15-i tüntetésére, amit igyekeztek a rendezők nem csak buszoztatással, de a helyszínválasztással és a tömeg széthúzásával is összemérhetővé tenni a Békemenettel. Ez utóbbi nem sikerült, ám egy óvatlan békemenetes csapat a saját buszuk helyett véletlenül az egyik ellenzéki kampánybuszra szállt fel. A fideszesek akkor döbbentek rá, hogy rossz helyen járnak, amikor megkezdődött a tüntetés előtti agymosás: Folytatás »

NNK: kisebb mértékben, de tovább csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

2022. március 17.
Koronavírus.gov.hu
 
Kisebb mértékben, de tovább csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján.
 
Azt írták, a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja az országos átlagot tekintve “az előző hetekhez képest valamelyest kisebb mértékű csökkenést mutat”.

Folytatás »

Márki-Zay Péter: Z. Kárpát nevetett a felvételen, tehát nem gondolta komolyan a karlendítést

2022. március 17.

Mandiner

Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt szerda este, ahol először is arról kérdezték, mi a véleménye Orbán Viktor Békemeneten tanúsított magabiztosságáról, és arról, hogy a közvélemény-kutatások szerint nem áll nyerésre az ellenzék. A baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint „semmilyen relevanciával nem bír” amit pl. a Századvég kutat ki, majd mikor a műsorvezető emlékeztette rá, hogy a Századvég mellett a Republikon, a Medián és a Publicus sem közölt biztató számokat a baloldalra nézve, Márki-Zay azt mondta, kutatást még egyszer sem nyert, választást azonban igen.

Folytatás »