A Lidl és az Aldi is kihagyta az árakat a szórólapjaikról Németországban. A népszerű német diszkontláncok már nem tudják garantálni, hogy a termékeik azon az áron kerülnek majd a polcokra, mint amennyiért meghirdették a szórólapban.
Németországban olyan mértékben nőnek az élelmiszerárak, hogy a Lidl trükközni volt kénytelen legújabb szórólapja elkészítése során. A boltlánc nemes egyszerűséggel kihagyta akciós termékeinek árát az újságból, helyette az “akció” szót, egy százalékjelet, valamint a “napi aktuális ár” feliratot helyezték el a zöldségek és gyümölcsök mellett.
A matematikus és pszichológus elmondta: „Nem a vidékiek agya van átmosva a Fidesz-propagandával”
Mérő László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában értékelte a választást. Mérő az adásban elmondta, hogy amikor a szavazás napján vidékre utazott„ csomó értelmes, kedves, normális” emberrel találkozott.
A gyár melletti üzletsort 2008-2010 között bontották le. Helyén néhány évig csak egy palánkkal körülvett, teleszemetelt pusztaság volt, ahová hamarosan beköltöztek a hajléktalanok.
Az önkormányzat ezért először parkosította az üzletsor helyét, majd itt épült meg a szurkolói aréna valamint telenként a csepeli jégpálya. Ki emlékszik még a “Döbbenet”re, és mi volt az? Milyen vendéglátóhelyek, boltok voltak még a lebontott üzletsorban, mire emlékeztek szívesen? Panorámaképeket itt találtok a Szent Imre tér ezen részéről: http://csepel.info/?p=67788
A szomszédban zajló háború kitörésére tekintettel egy hónapja csak csökkentett üzemű tesztet hajtottak végre a lakossági riasztó rendszerrel, de hétfőn délelőtt teljes körű próbát végeznek a MoLaRival.
A Belügyminisztérium egy országos kiterjedésű, magas rendelkezésre állású, redundánsan működő adatátviteli hálózatra épülő meteorológiai és vegyi monitoring, valamint lakossági riasztórendszert üzemeltet. A folyamatos üzembiztonság fenntartása és ellenőrzése érdekében a rendszeren időnként technikai próbát hajtanak végre, ilyen lesz majd a hétfő délelőtti teszt is. Folytatás »
A Csepel Utánpótlás Sportegyesület szervezésében mintegy 250 óvodás részvételével Bozsik-sportnapot tartottak a Laurencz László Sportcsarnokban.
Kedden és szerdán 9-9 csepeli óvoda, összesen 250 óvodás népesítette be a Laurencz László Sportcsarnokot, ahol különböző labdás és mozgáskoordinációs feladatokban, ügyességi gyakorlatokban mérték össze tudásukat. Folytatás »
Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott a miniszterelnök az újabb kétharmados választási győzelem után.
A mostani sajtótájékoztató politikai alapszabályt tör meg, mert általában a vesztesek szoktak sajtótájékoztatót tartani – kezdte mai nemzetközi sajtótájékoztatóját a miniszterelnök. Az Orbán Viktor által vezetett pártszövetség a hétvégén újabb kétharmados választási győzelmet aratott, és a kormányfő úgy érzi, hogy az a helyes, ha rendelkezésre áll a sajtó munkatársai számára. Orbán Viktor megköszönte az állampolgároknak a kitüntető bizalmat. Folytatás »
Számos médium beszámolt róla, hogy a csepeli Füstifecskék Tagóvodában március 23-án délelőtt – tévedésből – olyan kancsóból öntöttek vizet a gyerekeknek, amely 1,5 százalékos koncentrátumú, vízzel hígított fertőtlenítőszert tartalmazott.
Hét kisgyerek ivott a vízből, őket elővigyázatosságból kórházba szállították. Az esetről Hirholczné Faragó Tündét, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda intézményvezetőjét kérdeztük. Folytatás »
A csillagtelepi városrehabilitáció fejleményeiről személyesen tájékoztatta Borbély Lénárd polgármester a felújítással érintett társasházak közös képviselőit március 16-án. A többek között panelfelújításokra elnyert pályázat megvalósítása többszöri átütemezést igényelt a kivitelezési költségek drasztikus emelkedése miatt.
A polgármester közben világossá tette: az önkormányzat mindent megtesz a projekt megvalósítása érdekében. Folytatás »