250 óvodás focizott a Bozsik-sportnapon

Csepel.hu

A Csepel Utánpótlás Sportegyesület szervezésében mintegy 250 óvodás részvételével Bozsik-sportnapot tartottak a Laurencz László Sportcsarnokban.

Kedden és szerdán 9-9 csepeli óvoda, összesen 250 óvodás népesítette be a Laurencz László Sportcsarnokot, ahol különböző labdás és mozgáskoordinációs feladatokban, ügyességi gyakorlatokban mérték össze tudásukat.
Az eseményt Borbély Lénárd, Csepel polgármestere nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy az immár hagyománnyá vált rendezvény célja, hogy rendszeres testmozgásra neveljék a gyerekeket. Hozzátette, Csepelen számos sportegyesület működik, amelyeket jó szívvel ajánl mindenkinek. Hirholczné Faragó Tünde, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda intézményvezetője elmondta, kerületünkben 2017 óta szervezik az Ovi-foci programban résztvevő tagóvodák számára a Bozsik-sportnapokat. Kiemelte még, hogy az óvodák eszköztára évről-évre folyamatosan bővül, így a gyerekek egyre jobb feltételek mellett sportolhatnak.
Révész Dániel, a CSUSE elnöke kérdésünkre elmondta, a rendezvény célja nem a versengés volt, így nem hirdettek győzteseket sem.
– Egy olyan kötetlen, jó hangulatú sportrendezvényen vagyunk túl, ahol a gyerekek, a pedagógusok és az edzők közelebb kerülhettek egymáshoz. Az Ovi-foci foglalkozásokat azok az edzőink tartják, akik itt is segítették őket és az egyesületben is az edzőik lesznek. Célunk, hogy az őszi iskolakezdéskor az óvodákból minél többen jöjjenek focizni az U7-es korosztályba.
A résztvevők oklevelet, gumilabdát és csokoládét kaptak ajándékba.

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !