Csepel.info, Mr.Gabee
Olvasónktól kapott információnk szerint a rend őrei a képet látható kutyát találtak a Csepeli Piac környékén.
Aki tudja, hogy honnan szökött el, szóljon a gazdának, hogy az Illatos úti telepen átveheti. Köszönjük!
Csepel.info
Szeptemberben két köztörvényes bűncselekmény, hűtlen kezelés és rágalmazás miatt kellett volna bíróság elé állnia Szenteczky Jánosnak, a csepeli MSZP frakcióvezetőjének. Mindkét bírósági perben ítéletre került volna sor, de mindkettő elmarad – értesült a Csepel.info.
Szeptember 3-án rágalmazás vádjával állt ítélethirdetés előtt a politikus, azonban az ügyvédje betegségre hivatkozva távol maradt. Így elmaradt a koronatanú – védelem által kért – ismételt meghallgatása, és a bíróság október 5-ére halasztotta a tárgyalást. Szeptember 16-án, szerdán kellett volna a második bírósági ítélettel szembesülnie Szenteczky Jánosnak, azonban információink szerint a bíróság ezt a politikus kérésére szintén elhalasztotta. Folytatás »
FKI
Az MCA-002 forgalmi rendszámú autóbusz motortere gyulladt ki Pesterzsébeten a Kossuth Lajos utca elején, az utasokat leszállították, így senki nem sérült meg.
A fővárosi hivatásos tűzoltók két habosított sugárral a tüzet eloltották. A Helsinki út csomópontjánál a városközpont felé vezető oldalt rövid időre lezárták, majd egy sávon megindult a forgalom. A térségben jelentős torlódás van.
Csepel.hu
Kádliftet adott át Borbély Lénárd polgármester a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesületének a Nagy Imre ÁMK-ban található irodájukban szeptember 15-én. A rehabilitációs eszközt mostantól az egyesület tagjai használhatják.
A polgármester a jelképes átadáson elmondta, hogy jó szívvel segít az önkormányzat a mozgásukban korlátozottak mindennapi életének megkönnyítésében. Szuhai Erika önkormányzati képviselő, a szociális, egészségügyi és fogyatékosügyi bizottság elnöke kiemelten foglalkozik e területtel – tette hozzá. Folytatás »
Csepel.hu
Programsorozat a csepeli Játszóházban
A KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0004 azonosító számú, „Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” elnevezésű projekt keretében, a Játszóházban zajló ingyenes foglalkozásokra várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket. A foglalkozások 2015. május végétől egészen 2015. szeptember végéig tartanak. Folytatás »
Ripost.hu, Femina.hu
Hogy ki nyomtatta ezeket, egyelőre nem tudni. De egyfajta bizonyítékai annak, hogy a migránsáradatot, az új népvándorlást valahonnan, valakik, valahonnan szervezik…
A
helyszíni tudósítói figyeltek fel arra, hogy több, a szerb-magyar határon rekedt migráns egyfajta eligazító szórólapot tart a kezében. Hogy kik nyomtatták, kik igazítják el máris a határon már átjutni nem tudó migránsokat, nem tudni. De a villámgyors segítség ismét csak szervezettségre utal. Folytatás »
Olvasónk
Olvasónktól kapott információk szerint 2-es karambol történt Csepelen a Kassai utca és a Széchenyi István utcát kereszteződésében hétfő este 21:30 magasságában. Információink szerint a baleset egy harmadik, parkoló autót is összetört.
A baleset egyik részese, egy szlovák rendszámos BMW, mely az ütközést következtében egy, a kereszteződésnél lakó parkoló gépkocsijának ütközött. Az ütközést követően a furgon hátsó része feltolódott a fára. Olvasónk elmondása szerint személyi sérülés nem történt. Akinek bővebb információi vannak az esettel kapcsolatosan (esetleg fotóval rendelkezik), írja meg a fórumba, illetve küldje el nekünk a csepel.info@gmail.com címre.
MTI
A német kormány megváltozott magatartása igazolja azokat az intézkedéseket, amelyeket Magyarország tett a határvédelem szigorítása érdekében – jelentette ki Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke hétfőn, a röszkei határátkelőnél megtartott sajtótájékoztatón.
Látható, hogy az Európai Uniónak és az EU egyes vezetőinek felelőtlen volt azon üzenete, miszerint mindazok befogadást nyerhetnek, akik egy jobb élet reményében érkeznek Európába – közölte a politikus azt követően, hogy látogatást tett a Röszke határában kialakított idegenrendészeti előállatókban. Folytatás »
Válasz, Híradó
Magyar rendőrök osztanak ételt és vizet: több szélsőséges szervezet szerint ez hasonlít a náci népirtáshoz
„Gyáva és szándékos károkozó az, aki az ipari méretű tömeggyilkosságot ugyanabban a mondatban képes említeni korunk menekültkrízisének akár egyetlen epizódjával is” – írják Köves Slomóék. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) vasárnap az MTI-vel szintén közölte: alaptalannak tartják és felháborodva utasítják el a jelenlegi magyarországi helyzet és a holokauszt párhuzamba állítását. “A holokauszttal való összevetést súlyos felelőtlenségnek, és a holokauszt egyfajta relativizálásának tartjuk” – olvasható az állásfoglalásban. Vasárnap a Civil Összefogás Fórum tiltakozó nagygyűlést tartott a szélsőséges balliberális szervezetek és politikusok hazug vádjai miatt.
A történtek előzménye, hogy az elmúlt héten Werner Faymann osztrák kancellár és a Magyar Narancs című szélsőséges hetilap a nácizmus idejéhez hasonlították az Európai Unió határainak megvédését és a migránsok helyzetét. Gyurcsány Ferencet nem nagyon zavarta a zsidó szervezetek bírálata: vasárnap magát Raoul Wallenberghez, a nála egy-egy napra elszállásolt migránsokat pedig a Gestapo elől bujkáló zsidókhoz hasonlította. Folytatás »