Kádliftet kapott a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesülete

Csepel.hu

kadlift6

Kádliftet adott át Borbély Lénárd polgármester a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesületének a Nagy Imre ÁMK-ban található irodájukban szeptember 15-én. A rehabilitációs eszközt mostantól az egyesület tagjai használhatják.

A polgármester a jelképes átadáson elmondta, hogy jó szívvel segít az önkormányzat a mozgásukban korlátozottak mindennapi életének megkönnyítésében. Szuhai Erika önkormányzati képviselő, a szociális, egészségügyi és fogyatékosügyi bizottság elnöke kiemelten foglalkozik e területtel – tette hozzá.

A polgármester a továbbiakban emlékeztetet arra, hogy alapítványi támogatással – a Csepeli Városgazda Nonprofit Zrt. közbenjárásával – az elmúlt időszakban több kádliftet, járókeretet és rollátort szállítottak az önkormányzat munkatársai olyan mozgásukban korlátozottak részére, ahol valóban szükséges a segítségnyújtás. Beszédében hangsúlyozta, hogy az egyesület tagjai nem csak most, hanem a jövőben is számíthatnak a csepeli önkormányzat támogatására.

Az egyesület nevében Szabóné Szőke Hajnalka elnök és Rizmayer Antalné elnökhelyettes megköszönték a polgármesternek, hogy odafigyelnek rájuk és a tavaly indult pozitív kezdeményezést az újabb kádlift átadásával is folytatják.

Az önkormányzat idén januártól ingyen bocsátja az egyesület rendelkezésére az ÁMK-ban lévő ügyfélszolgálati irodát, ahol hétfőn és csütörtökön intézhetik ügyeiket a mozgásukban korlátozottak. A városvezetés busszal segíti és anyagilag támogatja az egyesület évenkénti kirándulását, valamint a nyugdíjasok hajókirándulásán is részt vehetnek az érdeklődők.

Csepel.hu

3 hozzászólás “Kádliftet kapott a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesülete” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Kádlift?!
    Ugyan már!
    Ezeket a bádog vagy kompozit kádakat egy személylift bőven felviszi! 😀

  2. Tarjányi László szerint:

    Gondolom nem az egyesület irodájában használják, ha meg otthon, akkor mindig annál kell felszerelni, aki éppen fürödni szeretne?

  3. helyi szerint:

    Gondolom nem saját, hanem közpénzből ilyen nagylelkű a polgármester és villog annak fényében! Miért nem a saját pénzéből adakozik jó célra?

Itt lehet hozzászólni !