HÉV helyett villamos: mit nyernek a csepeliek?

2016. február 5.

Inforadio.hu

csepel_olimpia

Régóta elhalasztott fejlesztések valósulhatnak meg akkor, ha a 2024-es budapesti olimpia megrendezéséhez kapcsolódóan fejlesztenének Csepelen. A kerület polgármestere azt mondta, támogatja, hogy a csepeli HÉV-et villamossá alakítsák át, de csak akkor, ha nem nő jelentősen a menetidő, és átszállásmentes kapcsolat lesz ezzel Csepel valamint a pesti és a budai városközpontok között. 

“Úgy tudom, hogy ezt a nyomvonalat, illetve ezeket a síneket még cserélni sem kellene, hiszen a villamos ráhelyezhető. Először nekem is furcsa érzésem volt, hiszen a csepeli HÉV egy ikon a kerületben. Ugyanakkor amikor a csepeliek beszélnek róla, vannak aggályok, hiszen korszerűtlen, babakocsival, kerekesszékkel szinte lehetetlen felszállni, a kánikulában kibírhatatlan a tizenhárom perces menetidő. Racionálisnak tűnik az, hogy olyan villamos váltja föl, ami átszállás nélküli kapcsolatot biztosít a belvárossal, az észérvek engem meggyőztek, hogy ezzel Csepel inkább nyerhet” – hangsúlyozta Borbély Lénárd. Folytatás »

Traffipax info – február 5.

2016. február 5.

Csepel.info, MR.GabeeMikulasi-traffipax-tura boon.hu fotó

Íme itt a legfrissebb traffipax információkkal. Az alábbiakban a 2016. február  5. napjára vonatkozó sebesség ellenőrzési helyszíneket és időpontokat láthatják:

10.30-13.30 Bp. XXI. kerület Ady E. utca
14.30-17.30 Bp. XXI. kerület Hollandi út
07.00-08.00 Bp. X. Ker. Gyakorló u. 13.00-15.00 Bp. III. Pacsirtamező utca
08.00-10.00 Bp. III. Bécsi út 13.00-15.30 Bp. VIII. Elnök u.
08.00-10.00 Bp. XII. ker. Istenhegyi út 13.00-16.00 Bp. XV. Késmárk u
08.30-10.00 Bp. X. Ker. Gergely u. 13.00-16.00 Bp. XVI. ker. Bökényföldi út
08.30-11.00 Bp. XI. Andor u. 13.30-16.30 Bp. VII. Dózsa György út
08.30-11.30 Bp. XVI. ker. Szlovák u. 14.00-16.00 Bp. XII. ker. Zugligeti út
09.00-12.00 Bp. VII. Dózsa György út 16.30-18.30 Bp. VIII. Orczy út
09.00-12.00 Bp. XV. Szentkorona u. 17.30-19.00 Bp. XVI. ker. Újszász u.
09.30-12.00 Bp. VIII. Vajda Péter utca 17.30-19.30 Bp. XIII. Kámfor u.
10.30-12.00 Bp. X. Ker. Gyakorló u. 20.00-22.00 Bp. XIII. Lehel u.
11.00-12.00 Bp. III. Szentendrei út 21.00-24.00 Bp. XVIII. Nagykőrösi út
11.00-13.00 Bp. XII. ker. Jagelló út 21.30-23.00 Bp. III. Pacsirtamező utca
12.00-15.00 Bp. XI. Andor u. 23.00-01.00 Bp. XIII. Váci út
13.00-14.30 Bp. X. Ker. Vaspálya u. 23.30-02.00 Bp. III. Bécsi út

A Biszku- és vörösiszapügy háttéremberei: megalázott, félreállított szakértők

2016. február 4.

Válasz

A Biszku- és vörösiszapügy háttéremberei: megalázott, félreállított szakértők

„Vörösiszap? Ne is említse, megrövidíti az életemet” – ezzel hárította el a kolontári ítélettel kapcsolatos hívásunkat a professzor. Az utóbbi időszak vitatott, nagy társadalmi felháborodással járó ítéleteinek van egy közös pontja: a perek kulcsfiguráit, az első számú magyarországi szakértőt minden esetben félreállították valamilyen indokkal.

Nem szeretném ismételgetni, miféle ítéletek születtek az elmúlt napokban, mert mindenki tudja, hogy a vörösiszap a bíróság szerint nem veszélyes anyag, és a Mal Zrt. vezetői és alkalmazottai nem felelősek a tragédia során meghalt tíz ember haláláért az első fokú ítélet szerint. Az utolsó kommunista, az 1956-os sortüzeknél kíméletlenséget követelő és a megtorlást felügyelő Biszku Béla pedig először öt és fél év letöltendő börtönt kapott, majd törölték az ítéletet, és ez módosult felfüggesztett börtönre. Majd most kedden kiderült, hogy mégiscsak az első ítélet volt rendben, de közben azért a második, az enyhébb büntetés van jelenleg érvényben. Mindezt a közvélemény nem alaptalanul éli meg zűrzavarként, a politikusok értetlenkednek, a főbírák meg kikérik maguknak és nyugtatgatnak, hogy ez még csak elsőfok, és majd lesz másodfok, el a kezeket a bíróságtól.

Folytatás »

Hihetetlen érdekességek a ma 12 éves a Facebookról!

2016. február 4.

Blikk

Hihetetlen érdekességek a ma 12 éves a Facebookról!

Megkezdte a felső tagozatot a Facebook, a legtöbbet használt közösségi platform, ugyanis 12 éves lett. Nem kell senkinek bemutatni, majdnem mindenki használja, mindenki ismeri.

Felhasználóinak száma a világ teljes populációjának több, mint 38%-a, összesen 1,32 milliárd ember, amkik közül 1 milliárd az okostelefonján is bejelentkezik napi szinten az oldalra.

Folytatás »

A Ferrari exelnökének nincsenek jó hírei Schumacherről

2016. február 4.

GPHírek

A Ferrari exelnökének nincsenek jó hírei Schumacherről

Luca di Montezemolo sejtelmeskedő nyilatkozatot tett a hétszeres világbajnokról, amit a menedzsere nem kommentált.

Habár a 2013 decemberében súlyos síbalesetet szenvedő Michael Schumacher menedzsere, Sabine Kehm már mindenkit óva intett a „felelőtlen” spekulációtól, a Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo a milánói Quattroruote Day-en anélkül tett borúlátó kijelentést a hétszeres világbajnok állapotáról, hogy bővebb magyarázatot fűzött volna hozzá.

Folytatás »

Megnyílt az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázata

2016. február 4.

Fidesz.hu

Megnyílt az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázata

Nagycsaládosok, nyugdíjasok és fogyatékkal élők vehetnek részt a szociális üdülésben -hangzott el Novák Katalin és Guller Zoltán sajtótájékoztatóján.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról tájékoztatott, a mai naptól kezdve lehet jelentkezni az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázatára. Novák Katalin emlékeztetett rá, a programnak két fő eleme van: a szociális üdültetés, valamint az Erzsébet-tábor.
Folytatás »

Új röntgengépek a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben

2016. február 4.

Csepel.hu

rtg10

Január 3-án átadták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet radiológiai osztályának megújult röntgengép-parkját. A közel 420 millió forintos beszerzés során a három új, digitális berendezéssel a régebbi készülékeket cserélték le. A korszerű gépek 21 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak, gyorsabban lehet velük betegségeket diagnosztizálni és jóval kisebb sugárzás hat a páciensekre.

Az átadáson Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára felidézte: az elmúlt 6,5-7 évben csaknem 500 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az egészségügyben, ebből 105 milliárd forintot eszközfejlesztésre költöttek, zömében a vidéki intézményekben. Folytatás »

Villamosjárat válthatja a csepeli HÉV-et

2016. február 4.

Csepel.hu

start

Az ATV Start vendége Borbély Lénárd, Csepel polgármestere.

I Csepeli Sunday téli kupa

2016. február 4.

I. Csepel-Sunday Boys kupa
A Csepeli Vízilabda SE 2016. február 7.-én egy felkészülési tornát szervez. A kupa célja a meghívott csapatokkal a Budapesti Vízilabda Szövetség égisze alatt rendezett Gyarmati Dezső Felnőtt Férfi Bajnokság további mérkőzéseire való felkészülés, melyben kerületünk csapata először képviselteti magát.

A csapat képviselőjének elmondása szerint hivatalosan körülbelül egy éve működik a Csepeli Vízilabda SE, ezért is nagy lehetőség ez számunkra továbbá minél több csepeli lakost szeretnénk lecsábítani uszodába, hogy szurkoljanak és megismerkedhessenek csapatunkkal és a sportággal.

Németh Szilárd: Megelőzni kell a tragédiát

2016. február 4.

Echo TV

Németh Szilárd: Megelőzni kell a tragédiát

Kritizálta az ellenzéki pártokat – köztük a Jobbikot is – Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Úgy fogalmazott: amikor Vona Gábor és Gyurcsány Ferenc kéz a kézben „védik” a demokráciát Orbán Viktortól, az egy nagyon furcsa üzenet. A politikus az terrorveszély-helyzettel összefüggő alaptörvény-módosítási javaslat kapcsán kijelentette: a józan észnek győznie kell, és minden pártnak kötelessége, hogy a magyar emberek érdekeit szolgálja.

A felvétel megtekinthető ide kattintva!

Folytatás »