Csepel.info

Válasz

„Vörösiszap? Ne is említse, megrövidíti az életemet” – ezzel hárította el a kolontári ítélettel kapcsolatos hívásunkat a professzor. Az utóbbi időszak vitatott, nagy társadalmi felháborodással járó ítéleteinek van egy közös pontja: a perek kulcsfiguráit, az első számú magyarországi szakértőt minden esetben félreállították valamilyen indokkal.

Nem szeretném ismételgetni, miféle ítéletek születtek az elmúlt napokban, mert mindenki tudja, hogy a vörösiszap a bíróság szerint nem veszélyes anyag, és a Mal Zrt. vezetői és alkalmazottai nem felelősek a tragédia során meghalt tíz ember haláláért az első fokú ítélet szerint. Az utolsó kommunista, az 1956-os sortüzeknél kíméletlenséget követelő és a megtorlást felügyelő Biszku Béla pedig először öt és fél év letöltendő börtönt kapott, majd törölték az ítéletet, és ez módosult felfüggesztett börtönre. Majd most kedden kiderült, hogy mégiscsak az első ítélet volt rendben, de közben azért a második, az enyhébb büntetés van jelenleg érvényben. Mindezt a közvélemény nem alaptalanul éli meg zűrzavarként, a politikusok értetlenkednek, a főbírák meg kikérik maguknak és nyugtatgatnak, hogy ez még csak elsőfok, és majd lesz másodfok, el a kezeket a bíróságtól.

Óriási tétre menő perek ezek, és a Biszku- és a vörösiszapügynek van egy közös pontja: kíméletlen harc ment a szakértők ellen. Mert formálisan ugyan a bíró mondja ki a döntést, de annak alapján, hogy mit állítanak a szakértők. Főként olyan ügyekben, amelyekhez csak egy-két ember ért az egész országban. Hány olyan történész van, aki végigkutatta az összes sortüzet, de közben jogi ismeretekkel is rendelkezik? S hány olyan ember, aki a vörösiszap tárolására alkalmas hatalmas medencék szilárdságának, a benne levő irdatlan mennyiségű anyag viselkedésének a szaktudója, s közben nem a Mal és az aluminiumipar köpönyegéből bújt elő?

A Biszku és a Mal-ügy pedig tökéletes példája annak, hogyan bánik el a bíróság ezekkel az emberekkel, engedve, hogy a védelem leüsse őket a sakktábláról.

Nem koronatanúk ők, ennél is fontosabb szerepük van: ők a koronaszakértők, akiknek a szava mindent eldönthet – vagy így, vagy ha elnémítják őket, akkor úgy. A bíróság nem óvja, védi eléggé a véleményüket, hanem egy torz szemlélet miatt kizárja őket a tárgyalásból, a védelem pedig a sajtó segítségével, politikai ügyet kreálva az egészből, emberileg is megalázza őket.

Vegyük például a Biszku-ügyet. Itt a kulcsszakértő Kahler Frigyes, a Veszprémi Törvényszék nyugalmazott bírája, aki egész életét az 1956-os sortüzek kutatásának szentelte. Végignyálazta az összes kommunista döntési szerv jegyzőkönyvét, végigolvasta a kilencvenes évek sortűzpereinek iratanyagát, az ő meglátásai alapján lehetett letöltendő börtönre ítélni első fokon az egyetlen parancskiadó pártállami vezetőt.

A másodfok azonban valaki előtúrt egy iratot, hogy az 1990-es években az első szabadon választott kormány kikérte Kahler Frigyes véleményét arról, mit is lehetne tenni az egykori diktatúra döntéshozóival szemben, hogy ne csak a parancsok végrehajtóit, de a kiadóit is felelősségre lehessen vonni. Antallék nyilván az első számú hazai szakértőt kérdezték meg, így volt helyes. Ahogy az is, hogy két évtizeddel később az ügyészség is ehhez az emberhez fordult. Kihez máshoz? A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla mégis kizárta a perből, megkérdőjelezve elfogulatlanságát. A pert újra kellett kezdeni, most már az ügyészség támadta az új szakértőt, aki végül maga is elismerte, hogy politikai tisztek vezetője volt a rendszerváltás előtti időkben.

Az ő szakvéleménye jóval enyhébb volt, ennek alapján már csak felfüggesztett börtönbüntetésre lehetett Biszkut ítélni. (Félreértés ne essék, nem azt szeretném, hogy az agg kommunistát rács mögé dugják, hiszen ez egészségi állapota miatt nyilván nem lehetséges. A kérdés az, sikerül-e a demokráciának kimondania, hogy egypártállami vezető bűnös a salgótarjáni vagy a Nyugati pályaudvari halálos lövések eldördülésében és az 1956-os kínzásokban.)

Végül a Kúriának kellett helyretennie a dolgot, kedden kinyilvánítva, hogy Kahler Frigyes nem elfogult, az ő szakvéleménye irányadó. Annak idején a közvélemény felhorkant, amikor meghallotta, hogy érvénytelen a Biszku-ügy ítélete, most a Kúria azt mondta ki, hogy a józan ész erősebb mindenféle jogászkodásnál, ott volt az igazság, ahol az emberek érezték, s nem ott, ahol az ítélőtábla.

A vörösiszap ügye félelmetesen hasonlít erre. A katasztrófa kitörésekor Orbán Viktor miniszterelnök titkárságáról felhívták az ország első számú szakértőjét, a műegyetem tanszékvezető professzorát, akit annyira megaláztak az ügyben, hogy kérésére a nevét sem írjuk le. A professzor gumicsizmában kíséri a kormányfőt, segíti a mentést. Az ügyészség azután őt kéri fel szakértőként, ki mást, hiszen ő ért a legjobban ehhez Magyarországon. Ám a tárgyaláson végül arra hivatkozva, hogy ő Orbán Viktor szakértője, kizárják az ügyből. 

Emlékezzünk a pillanatra, száznál több sérült, eltűnt emberek, hetvenméteres lyuk a gátfalon, miközben a Mal szerint nem veszélyes anyag ömlött ki a tározóból. A kormánynak fel kellett mérnie, hogy fenyeget-e újabb vészhelyzet, s hogyan lehet az eddigit elhárítani.

Ilyen rendkívüli helyzetben az ellenzéki sajtó mégis fideszesnek állította be a szakértőt, mondván, hogy óriási nyomás lesz a bíróságokon, a Mal Zrt-re akarják kenni az egészet. A tisztességben megőszült tudós a szívére vette, szó szerint, s a már lényegében az élete múlik azon, hogy békén hagyják az egésszel. (Ezúton kérjük barátait, személyes ismerőseit, hogy ne hívják cikkünk olvasása után sem.)

Mire az ítélőtábla kimondta, hogy jogtalan volt a bíróság döntése, és a professzor igenis hiteles szakértő, addigra beteg emberként már nem tudott segíteni. Ugyanezt történt a második számú szakértővel is, őt a katasztrófavédelem kérte, hogy segítsen az iszapkitöréskor, a bíróság utóbb ezért szedte le az ügyről. Szerencsére csak átmenetileg, mert a Győri Ítélőtábla visszahelyezte. A robbantási szakértőt pedig azért izzasztotta meg a bíróság, mert a tragédia hallatán rögtön a helyszínre ment, és megnézte, mi is történt ott. A nyomokból megállapította, hogy nem történhetett robbanás. Mivel akkor még nem kapott felkérést a szakértésre, viszont már kialakította a véleményét, ezért megszégyenítve állt a bíró előtt. Ki is lépett az ügyből, azt mondta, hagyják őt békén.

Félreértés ne essék, itt nem igazságügyi szakértőkről beszélünk, hanem civil tudósokról, akiket felkérnek egy-egy ügyben, mert nélkülözhetetlen a tudásuk.

A döntés joga a bíróságé, de a tudás és a tapasztalat a szakértőké, ez esetben egy-egy szűk tudományterület legelismertebb képviselőié. Hogy milyen ítélet születik, az azon múlik, mennyire tud a bíróság együttműködni velük, megadja-e nekik a tiszteletet, és mennyire méri fel, hogy a védelemnek alapvető érdeke kiszedni őket a tárgyalásból. Ebben a két ügyben az első fokú bíróság ezt nem mérte fel.

Mi követjük meg helyettük őket.

Forrás: Válasz

This entry was posted on 2016. február 4. csütörtök at 21:45 and is filed under Érdekes, Társadalom. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.