Ásványbörze a Munkásotthonban – még oda lehet érni
2016. február 14.6 napig szakadni fog az eső
2016. február 14.INDEX
Vasárnap rövidebb-hosszabb időszakokra kisüthet a nap, és érdemes is kihasználni a viszonylagos jó időt (4-14 fok), ugyanis délutántól nyugat felől újabb csapadékrendszer éri el hazánkat. Előbb a Dunántúlon, majd este az ország középső részén, éjszaka pedig északkeleten számíthatunk újabb esőre, ami ráadásul úgy tűnik, hogy szombatig kitart.
Hétfőre már jelentős mennyiségű csapadékot jósol az OMSZ, sokfelé várható eső, záporeső, és még a szél is megélénkül. A hajnali 3-10 fokról napközben 7-14 fokig melegszik az idő. Folytatás »
Már 1983-ban nyilvános 56-os megemlékezést szervezett Krassó György
2016. február 14.Múlt-kor
25 éve, 1991. február 12-én halt meg Krassó György, a szocializmus és a rendszerváltás időszakának közismert alakja, a “permanens forradalmár”. 1983-ban ő szervezte az első nyilvános megemlékezést Budapesten az 1956-os forradalomról.
1946-ban korengedménnyel lépett be a kommunista pártba, gimnáziumi tanulmányait megszakítva esztergályos lett Csepelen, s munka mellett érettségizett le. 1951-ben a közgazdasági egyetemre iratkozott be, de kritikai nézetei miatt a következő évben kizárták a pártból, s 1955-ben államvizsgája előtt az egyetemről is kitették. Ezután segédmunkásként dolgozott, diplomát csak 1976-ban szerezhetett. Az 1956-os forradalom idején részt vett a rádió ostromában, október 30-tól a kijárási tilalom megszegése miatt öt napig őrizetben volt. Forradalmi tevékenysége miatt novemberben letartóztatták és tíz év börtönre ítélték, 1963-ban amnesztiával szabadult. Folytatás »
24 napig kínoztak egy párizsi fiút, csak mert zsidó volt
2016. február 14.Faktor
Ma 10 éve halt meg Ilan Halimi párizsi fiú, rá emlékeztek rokonai, barátai és a francia belügyminiszter is. Franciaországban egyre kevésbé érzi biztonságban magát a zsidóság. Tavaly 8 ezer francia zsidó vándorolt ki Izraelbe, 10%-kal többen, mint előző évben.
Ilan Halimit 2006-ban Youssouf Fofana bandája rabolta el. “Barbárok bandája”, a francia újságok így nevezték el a 27 fiatalból álló kegyetlen csoportot – tagjai többnyire szélsőséges iszlamisták voltak. Folytatás »
Balczó: A sport csak eszköz
2016. február 14.Mno
Megtelt péntek este a Csepel Plaza színházterme a csepeli öttusacsalád tagjaival, amely a sportág méretéhez képest egész nagy. Olimpiai bajnokok foglaltak helyet az első sorban, Balczó András és Németh Ferenc, hogy egykori edzőjüket, Benedek Ferencet köszöntsék, aki februárban kilencven éves lett.
Látnok volt Feri bácsi – mondta minden idők legsikeresebb öttusázója, a háromszoros olimpiai bajnok Balczó András, amikor a mikrofonhoz hívták. Mint mondta, Németh Ferencet is ezért nem szúrta le egyszer, amikor késve, hebehurgyán érkezett edzésre, mert meglátta benne Róma kétszeres bajnokát. Benedek Ferencnek Balczó András zergére emlékeztető futása tűnt fel először, és a vízfekvése. Folytatás »
Csepel FC-III. Kerületi TVE 0:0
2016. február 13.Csepel SC
Az NB III Nyugati csoportjának meglehetősen korai tavaszi nyitómérkőzésén kerületünk csapata gólnélküli döntetlent ért el a jóval többre taksált játékoskerettel rendelkező III. Kerületi TVE csapatával szemben, a példás küzdőszellemnek és Botlik Dániel remek védéseinek is köszönhetően.
Az NB III tavaszi szezonjának első mérkőzése a mostoha időjárás miatt meglehetősen kevés nézőt vonzott a Béke téri stadionba, ahol egyperces gyászszünettel indult a találkozó, ugyanis – sajnos– újabb csepeli legendás labdarúgó és edző, Mednyánszky Rudolf távozott az élők sorából a napokban, a közkedvelt magyar bajnok sportembert 86 esztendős korában érte a halál. Folytatás »
Öttusaünnep: Benedek Ferenc kilencven éves
2016. február 13.Csepel.hu
A Csepeli Öttusa és Vízi- Sport Egyesület megtartotta hagyományos évnyitó ülését, ahol Benedek Ferenc öttusa mesteredzőt köszöntötték kilencvenedik születésnapja alkalmából.
Hanzély Ákos, a Csepeli Öttusa és Vízi- Sport Egyesület klubigazgatója köszöntötte a Csepel Pláza egykori mozitermében összegyűlt legendás magyar és olimpiai bajnokokat, edzőket és egykori tanítványokat. Örömét fejezte ki, hogy a magyar öttusa múltját, jelenét és jövőjét alkotó nagy legendák és leendő nagy csillagok közösen ünnepelhetnek. – A magyar öttusának fényes jövője van – jelentette ki, majd színpadra szólította Simon Saroltát, a csepeli és a magyar öttusa nagy reménységét, aki a tavalyi junior EB-n második, csapatban pedig első helyezést ért el. A csepeli öttusa kiemelkedő évet zárt, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottság Simon Saroltát az év öttusa utánpótlás-versenyzőjének, edzőjét, Szegi Csabát pedig az év öttusa utánpótlás-edzőjének választották. Sárfalvi Péter, a Csepeli Öttusa és Vízi- Sport Egyesület elnöke megjegyezte, a magyar öttusa 13 év után ismét visszatért a nemzetközi élmezőnybe. Folytatás »
Szombat esti programajánló
2016. február 13.Durva: kémkedhetnek utánunk a telefonok – fotókat készítenek amikor nem is sejtjük
2016. február 13.Magyar Idők
A mobiltelefonok, különösen a beléjük épített kamerák sebezhetőségére figyelmeztet legfrissebb jelentésében a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ).
A szervezet a szakmai szemléjében azt írja: léteznek olyan rosszindulatú alkalmazások, amelyek távolról képesek a kamerát – és az azzal kapcsolatban lévő mikrofont is – bekapcsolni és ezen keresztül rögzíteni az eseményeket a felhasználó tudta nélkül. Ez tehát azt jelenti, hogy ha egy kártékony program kerül a készülékünkre, akkor az illetéktelenek szinte bármikor és bárhol kémkedhetnek utánunk. Folytatás »
Traffipax info – február 13.
2016. február 13.08.00-10.00 | Bp. IX. ker. Távíró u. | 15.00-18.00 | Bp. IV. ker. Külső Szilágyi út |
08.00-10.30 | Bp. IV. ker. Fóti út | 15.00-18.00 | Bp. XXIII. Grassalkovich út |
08.00-12.00 | Bp. XIV. Ajtósi Dűrer sor | 16.30-18.30 | Bp. III. Szentendrei út |
08.30-10.30 | Bp. VIII. Orczy út | 17.00-19.00 | Bp. VIII. Orczy út |
09.30-12.00 | Bp. III. Pacsirtamező utca | 18.30-21.00 | Bp. XVII. Szent Imre herceg út |
11.00-13.00 | Bp. IX. ker. Illatos u. | 19.00-22.00 | Bp. XIX. Báthory u. |
11.30-14.00 | Bp. IV. ker. Baross u. | 19.00-22.00 | Bp. XXIII. Grassalkovich út |
13.00-15.30 | Bp. III. Bécsi út | 20.30-22.30 | Bp. VI. ker. Andrássy út |
13.30-15.30 | Bp. VIII. Orczy út | 20.30-23.30 | Bp. XXII. ker. Gádor utca |
13.30-17.30 | Bp. XIV. Mogyoródi út | 21.30-24.00 | Bp. XVII. Péceli út |
14.00-15.00 | Bp. IX. ker. Távíró u. | 22.30-01.30 | Bp. XIX. Határ út |