Balczó: A sport csak eszköz

Mno

A sport csak eszköz

Megtelt péntek este a Csepel Plaza színházterme a csepeli öttusacsalád tagjaival, amely a sportág méretéhez képest egész nagy. Olimpiai bajnokok foglaltak helyet az első sorban, Balczó András és Németh Ferenc, hogy egykori edzőjüket, Benedek Ferencet köszöntsék, aki februárban kilencven éves lett.

Látnok volt Feri bácsi – mondta minden idők legsikeresebb öttusázója, a háromszoros olimpiai bajnok Balczó András, amikor a mikrofonhoz hívták. Mint mondta, Németh Ferencet is ezért nem szúrta le egyszer, amikor késve, hebehurgyán érkezett edzésre, mert meglátta benne Róma kétszeres bajnokát. Benedek Ferencnek Balczó András zergére emlékeztető futása tűnt fel először, és a vízfekvése.

„A fiatalok megszimatolták, hogy öt sportágban fejlődhetnek egyszerre. Azt üzenem nekik, hogy a sportot ne célnak, hanem eszköznek tekintsék. A téthelyzetben való versenyzés alakítja az embert. A sportoló először azt hiszi, a siker majd jön magától, egy nagy csalódást él át, de erre szükség van ahhoz, hogy később eljusson a vágyott állapothoz, a boldogsághoz”

– mondta Balczó András.

Benedek Ferenc nem volt a politika kegyeltje a szocializmusban mint a két háború közötti időszak katonanövendéke. Turistaként, a saját pénzén is kiutazott volna az 1960-as római játékokra, ahol két tanítványa összesen három aranyat nyert (Németh Ferenc egyéniben és csapatban, Balczó András csapatban lett bajnok), de így sem engedték. Éppen így távol tartották a Balczó-féle csapat 1968-as mexikói diadalától. Először 1972-ben, Münchenben lehetett ott – saját pénzén, turistaként – leghíresebb tanítványával az olimpián, Balczó ekkor, túl a pályafutása csúcsán (ami egyéni világbajnoki címek sorozata jelentett), megnyerte egyéniben az olimpiát.

Benedek Ferenc nem a szavak embere már, de a csodálatos mesternek most is megvan a maga kisugárzása, és a bensőséges hangulatú ünnepségen nagyon sok szeretet vette körül. Tanítványai tiszteletét elhivatottságával is kiváltotta, mint Pécsi Gábor (akiből később szövetségi kapitány lett) mondta:

„Reggel hatkor már elkezdte a munkát, este pedig mindig ő zárta az edzőtermet.”

Forrás: Mno.hu

Itt lehet hozzászólni !