Szárnyal a gazdaság, 5,2 százalékkal nőtt a GDP

2018. december 5.

KSH, MTI, Mandiner

A bruttó hazai termék (GDP) 4,9 százalékkal haladta az az előző év azonos időszakit a harmadik negyedévben, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye 5,2, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt – jelentette szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A november 14-én kiadott első becslésnél is jobbak az adatok. Akkor a nyers adatok szerint 4,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 5,0 százalékos gazdasági növekedést jelzett a KSH. Az előző negyedévhez mérten pedig 1,2 százalékos növekedést jelentett. Folytatás »

Parlamenti látogatáson vettek részt a Vásárhelyi Pál tanulói

2018. december 5.

Csepel.hu

Az Országházba látogattak a BGSZC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnázium diákjai.

Morovik Attila alpolgármester köszöntötte a 45 tanulót a parlamentben és külön kitért, hogy az Önkormányzat programjának része, hogy valamennyi csepeli iskola diákja ellátogassanak az Országgyűlés épületébe. Folytatás »

Olaszliszkai lincselés: Az áldozat családja kapja a gyilkos millióit

2018. december 5.

Bors, Pesti Srácok

Szögi Lajos családja kaphatja meg az olaszliszkai lincselés elsőrendű vádlottjaként 17 évre ítélt ifjabb H. Dezső ötmilliós sérelemdíját. A férfi a börtönkörülmények – az illemhely, a meleg víz hiánya és a szellőztetés – miatt perelte be a magyar államot, és első fokon nyert.

A kártérítési igény egy emberként háborította fel a közvéleményt, ráadásul a Szögi családnak jogerősen megítélt 46 milliós kártérítésből az agyonvert tanár hozzátartozói eddig egy fillért sem láttak – írja a Bors. Folytatás »

Íme a Szabadkikötő és a CSM madártávlatból

2018. december 5.

Youtube, Csepel.info

A rohamosan terjedő dróntechnikának köszönhetően egyre több olyan felvétel készül Csepelről, melyet szívesen nézünk meg.

Az alább látható videó azoknak hozhat különösen örömteli pillanatokat, akik dolgoztak, dolgoznak a Csepel Művek területén vagy a Szabadkikötőben. Folytatás »

Óriási siker: Budapest rendezheti meg a 2023-as atlétikai vébét!

2018. december 4.

MTI, Pesti Srácok

A súlylökő Márton Anita a 2023-as budapesti atlétikai vb legnagyobb magyar esélyese lehet

Több, mint egymilliárd néző láthatja majd a világon Budapest legszebb arcát – többek között ez is a hozadéka lehet annak, hogy 2023-ban a magyar főváros rendezheti meg a szabadtéri atlétikai világbajnokságot. Magyarország még sohasem rendezett korábban szabadtéri atléikai vébét, ami a világ harmadik legnagyobb sporteseményének számít. És ez nekünk, csepelieknek a helyszín és a közlekedés korszerűsítése miatt még ennél is többet jelent.

Budapest rendezheti a 2023-as szabadtéri atlétikai világbajnokságot – jelentette be kedden Monacóban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF). Az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítása szerint a magyarok prezentációja – melyen részt vett Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára, Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, valamint Gyulai Márton, a pályázati bizottság ügyvezetője – fél órát csúszott ugyan, de mivel csak a budapesti helyszín jutott el a pályázat ezen szakaszáig, így nem volt hosszú a döntési folyamat. Folytatás »

Új autóra éhezik a magyar: itt a toplista!

2018. december 4.

Autószektor

Ő itt kérem a nyertes

Fittyet hánynak az emberek a tomboló nyomort és munkanélküliséget, éhező tömegeket prédikáló politikusoknak. Kenyér helyett új autóra éhes a magyar, és nem is akármilyenre. Bár a SUV-k a legnépszerűbbek, a leggyorsabban bővülő eladású márkák közül Ferrarikból 67%-kal, Jeepekből 70%-kal, Ssangyongból pedig 168%-kal vettek többet, mint tavaly. A többit is mutatjuk!

A Datahouse adatai szerint 2018 első tíz hónapjában összesen 133 373 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 22,9 százalékkal többet (24 816 jármű), mint tavaly az első tíz hónapban. A márkák között a legnépszerűbb a Suzuki (16 387 jármű), a Ford (16 193) és a Skoda (10 338). Negyedik a Volkswagen (10 327), ötödik a Szentgotthárdon motorokat gyártó Opel (10 202). A modellek versenyében hazai autó vezet, a tavalyi bajnok Suzuki Vitara.

Folytatás »

Olvasónk szemtanukat keres

2018. december 4.

Mr. Gabee, Csepel.info


Az alábbiakban olvasónk leveléből idézünk:

Sziasztok, lenne egy keresem, a mai délután összetörtek a ház előtt álló autómat a Csónak utcában. Aki látott esetleg valamit, kérem jelentkezzen nálam, mert lenullázta az autót, mielőtt angolosan távozott.

Drámai videó a csepeli HÉV gázolásáról

2018. december 4.

Csepel.info, Youtube

Kikerült az internetre az a felvétel, amely múlt csütörtökön, a HÉV gázolásakor készült. Arról, ahogy a szerelvény egyik kocsiját megemelik, majd az alá szorult sérültet kihúzzák.

November 30-án, csütörtökön reggel egy hölgy figyelmetlenségből került a szerelvény első kocsija alá, a peron és a sínek közé. Szerencsére nem történt tragédia, ám úgy tudjuk, hogy a hölgy lába megsérült, ezért kórházba vitték. A videó itt látható: Folytatás »

Patai Mihály: Ennél jobb állapotban még soha nem volt a magyar gazdaság

2018. december 4.

Novekedes.hu

A következő válságot akár visszaesés nélkül is megúszhatja Magyarország, mivel a legalább hét éves növekedési periódus mellett az ország három fontos mérlege is rendben van. Ilyen száz éve nem volt – hangsúlyozza Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke. Szerinte a pénzügyi tranzakciós illeték fontos kérdéseket vet fel, és valóban nagyobb költséghányaddal dolgozik a hazai bankrendszer, mint kellene.

Patai Mihály, az Unicredit Bank elnök-vezérigazgatója a közgazdaságtudományi egyetemen végzett 1976-ban, majd doktori fokozatot szerzett. Pályafutását a Magyar Nemzeti Bankban kezdte. Később tíz éven át a Pénzügyminisztériumban dolgozott. 1988-1993 között a Világbankban dolgozott Washingtonban., ahonnan a Kereskedelmi Bank Rt. ügyvezető igazgatói posztjára tért vissza. 1996-2006 között az Allianz Hungária Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatója, 2006-tól az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója. A Magyar Bankszövetség elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság; alelnöke és a BÉT Tőzsdei Tanácsadó Testület elnöke, a Siemens Magyarország Zrt. felügyelőbizottsági tagja, a Magyar Telekom Nyrt. igazgatóságának tagja.

Folytatás »

Megemlékeztek Csepel kiürítésének megakadályozásáról

2018. december 4.

Borbély Lénárd facebook oldala

Hetvennégy évvel ezelőtt több ezer bátor csepeli állt ki az akkori község kiürítése ellen. A kiürítési parancsot az akkori főjegyző, dr. Koncz János november 30-án, szóban kapta a nyilasoktól, amit megtagadott, ezért két munkatársával letartóztatták.

Közben december 4-én Csepelen több ezer ember gyűlt össze a községháza előtt a parancs végrehajtása ellen, amit a tömeg hatására visszavontak.

Folytatás »