Szárnyal a gazdaság, 5,2 százalékkal nőtt a GDP

KSH, MTI, Mandiner

A bruttó hazai termék (GDP) 4,9 százalékkal haladta az az előző év azonos időszakit a harmadik negyedévben, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye 5,2, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt – jelentette szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A november 14-én kiadott első becslésnél is jobbak az adatok. Akkor a nyers adatok szerint 4,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 5,0 százalékos gazdasági növekedést jelzett a KSH. Az előző negyedévhez mérten pedig 1,2 százalékos növekedést jelentett.

A korábban közölt volumenindex revízióját elsősorban a piaci szolgáltatások vártnál kedvezőbb teljesítménye és a nagyobb hozzáadott érték tartalmú ipari ágazatok jelentős növekedése magyarázza – tette hozzá szerdai jelentésében a KSH.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 3,8 százalékkal nőtt, a legnagyobb bővülést a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás érte el 6,9 százalékkal. Az ipar teljesítménye 2,7, ezen belül a feldolgozóiparé 2,5 százalékkal nőtt az előző év harmadik negyedévéhez mérten. Az építőipar hozzáadott értéke 27,5 százalékkal emelkedett.

Forrás: KSH, MTI, Mandiner

Itt lehet hozzászólni !