Óriási siker: Budapest rendezheti meg a 2023-as atlétikai vébét!

MTI, Pesti Srácok

A súlylökő Márton Anita a 2023-as budapesti atlétikai vb legnagyobb magyar esélyese lehet

Több, mint egymilliárd néző láthatja majd a világon Budapest legszebb arcát – többek között ez is a hozadéka lehet annak, hogy 2023-ban a magyar főváros rendezheti meg a szabadtéri atlétikai világbajnokságot. Magyarország még sohasem rendezett korábban szabadtéri atléikai vébét, ami a világ harmadik legnagyobb sporteseményének számít. És ez nekünk, csepelieknek a helyszín és a közlekedés korszerűsítése miatt még ennél is többet jelent.

Budapest rendezheti a 2023-as szabadtéri atlétikai világbajnokságot – jelentette be kedden Monacóban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF). Az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítása szerint a magyarok prezentációja – melyen részt vett Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára, Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, valamint Gyulai Márton, a pályázati bizottság ügyvezetője – fél órát csúszott ugyan, de mivel csak a budapesti helyszín jutott el a pályázat ezen szakaszáig, így nem volt hosszú a döntési folyamat.

„Pozitív visszajelzés és komoly elismerés, hogy öt év múlva világbajnokságot rendezhetünk. Hisszük, hogy a sikeres pályázat nemcsak az elmúlt hónapok munkájának, hanem a magyar atlétika elmúlt évtizedeinek is az elismerése” – fogalmazott az M1-en Gyulai Márton. Hozzátette: az utóbbi években Magyarország jó házigazdája volt a világversenyeknek, ez is segíthette a sikeres kandidálást. „A világbajnokság a 2012-ben megkezdett szakmai stratégiai programoknak újabb lendületet adhat, aminek eredményeképpen még több fiatal ismerkedhet meg a sportok királynőjével” – jelentette ki Gyulai Miklós, aki szerint az 1960-as és az 1980-as évek sikerei után „az atlétika reneszánsza következhet”.

Fürjes Balázs azt mondta, az a céljuk, hogy Budapest minden idők legsikeresebb atlétikai világbajnokságának adjon otthont.

Az esemény haszna évekig, évtizedekig megmutatkozik majd, a sporton túlmutatóan is

– utalt arra, hogy a világbajnokság munkahelyeket teremt, több tízmilliárd forintnyi közvetlen és közvetett bevételt jelent a magyar gazdaságnak, a magyar embereknek, és lendületet ad Dél-Pest és Észak-Csepel városfejlesztéseinek.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte: az előző, londoni vb tapasztalatai alapján a televízióban több, mint egymilliárdan is láthatják a magyar főváros legszebb arcát, ami a remények szerint jelentősen fellendíti a magyar turizmust, vendéglátást nemcsak az esemény kilenc napjára, hanem évekre, évtizedekre is.

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának hírlevele szerint a viadal központi helyszíne a jelenleg tervezés alatt álló, 40 ezer ülőhelyes Nemzeti Atlétikai Központ lesz, melynek ideiglenes lelátói a vb után eltűnnek. A visszabontott, 15 ezres hiánypótló létesítmény nagy lökést ad majd nemcsak a versenysportnak, hanem a szabadidő- és az utánpótlássportnak is. A budapesti lakosokat, diákokat edzőpályák, futókör, street workout és számos egyéb lehetőség várja majd a sportolásra, kikapcsolódásra.

Az IAAF idéntől újfajta pályázati rendszert vezetett be: előzetesen felmérte, melyik jelentkező milyen feltételekkel tudja megrendezni a világ egyik legnagyobb sporteseményét, és ez alapján a szervezet tanácsának júliusi, Buenos Aires-i ülésén a magyar fővárost javasolta házigazdának. Az IAAF elnöke, Sebastian Coe akkor úgy fogalmazott, hogy Budapest a preferált helyszíne a 2023-as atlétikai világbajnokságnak. A 2023-as vb-re 25 évvel a nagy sikerű budapesti Európa-bajnokság után kerül sor. A jövő évi vb-nek Doha, a 2021-esnek pedig az egyesült államokbeli Eugene ad otthont.

Forrás: MTI, Pesti Srácok

9 hozzászólás “Óriási siker: Budapest rendezheti meg a 2023-as atlétikai vébét!” bejegyzésre

  1. földhözragadva szerint:

    HÉV.

  2. Kérdés szerint:

    Népszavazás(t).

  3. quwick szerint:

    Mi – csepeliek örülhetünk a sikernek, de mégis van néhány alapvető dolog, amitől nem lehet eltekinteni ! Az leges-legfontosabb a HÉV ! A HÉV-nek az események előkészületei alatt is, és teljes tartama alatt is minimum a jelenlegi szinten ki kell szolgálnia a csepeliek közlekedési igényeit. Az új stedion előkészítése és felépítése a HÉV-pályát befolyásolni fogja. Tessék megnézni a korábbi vázlatos terveket. Volt olyan közlés is, hogy az esemény tartama alatt a HÉV nem fog közlekedni. Akkor mi lesz ? A romos Gubacsi hidon lesz sűrített busz-forgalom ? Vagy kb. 4 év alatt minden felépítésre kerül ? A jelenlegi tempóval ?

    HOGYAN ? ! ! !

  4. belekotkot szerint:

    Óriási siker egyetlen indulóként nyerni ! 🙂

  5. csak úgy ... szerint:

    Sokba fog ez nekünk kerülni!

  6. keménylegény szerint:

    Sajnálom a HÉV-vel munkába járókat.
    Nem szeretnék a helyükben lenni.

  7. Pilsner Urquell szerint:

    Ebből a sikerből Csepel hagyományosan csak a megvetett prolinak járó nyomorúságot fogja learatni. (Kötelező ünneplés mellett.)

  8. Jobban szerint:

    Még Tóth Mihály polgármestersége alatt is tervben volt, hogy a HÉV járat helyett villamos közlekedésre kerüljön sor.

  9. Pilsner Urquell szerint:

    Engem már nem az elmúlt Tóth Mihály érdekel (elég voilt belőle), hanem az, ami most van, és ami ebből lesz. Én volnék a legboldogabb, ha a valóság meghazudtolna. De nem szokása.

Itt lehet hozzászólni !