Együnk több almát: akciós almavásárt tartottak Csepelen

2018. december 8.

csepel.hu

Közös almavásárt rendezett az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a csepeli önkormányzat közreműködésével a Sétáló utca végében, az evangélikus templomnál december 7-én. Az országos akció célja, hogy ösztönözzék az embereket minél több magyar alma fogyasztására. Ábel Attila alpolgármester elmondta, hogy az akció célja egybeesik az önkormányzatéval: segíteni akarják az egészséges táplálkozás terjesztését a lakosság körében, emellett a város és a vidék gazdasági és társadalmi kapcsolatát is erősíteni kívánják. Folytatás »

Füstölt egy mikró az Olajágban

2018. december 7.

Csepel.info

Tűz volt az idősotthonban

Zárlat miatt túlmelegedhetett, és füstölni kezdett egy mikrohullámú sütő a csepeli Olajág Idősek Otthonában – értesült a Csepel.info.

Információink szerint az intézményből kikísérték az időseket, a tűzoltók eloltották a füstölgő mikrót, majd lehűtötték a szintén túlmelegedett vezetékeket. Úgy tudjuk, hogy a történtek miatt nem kell senkit sem kiköltöztetni, a lakók szellőztetés után visszamehetnek.

Az Egressybe költözik a Dankó Rádió

2018. december 7.

Egressybeni.hu

Hosszas szervezőmunka eredménye, hogy 2018. december 11-én (kedden) egy alkalomra az Egressybe költözik a Dankó Rádió Jó reggelt kívánok című műsora.

Klement Zoltán 7:15-tól egészen 9 óráig élőben jelentkezik a csepeli intézmény hangversenyterméből.

Kigurult egy autó a parkolóból az Ady Endre úton

2018. december 7.

Mr.Gabee, Csepel.info

Dj. Golyó információi szerint feltehetőleg kigurult egy autó a parkolóból Csepelen az Ady Endre út 3 szám melletti parkolóban.

Megkérjük, hogy a képen látható Suzuki Swift és a Toyota Carina E tulajdonosa minél előtt fáradjon gépjárművéhez.

A Csepeli Szurkolói Arénába is eljött a mikulás

2018. december 7.

Csepel.hu

Gyermekek, anyukák és apukák együtt várták december 6-án délután a mikulást a Csepeli Szurkolói Arénában. Előtte a 100 Folk Celsius együttes adott koncertet.

Kicsik és nagyok körében remek hangulatot teremtettek a jól ismert gyerekdalok. Számtalan család énekelte a zenekarral együtt a Miki manó című dal mellett a kedvelt énekeket.

 

Folytatás »

Csepeli oktatási intézmény munkatársakat keres

2018. december 7.

Csepel.info

allas

Csepeli oktatási intézmény munkatársat keres azonnali kezdéssel az alábbi pozíciókba:

Konyhai kisegítő
(intézményi étterem)
Intézményi takarító
Intézményi portás

Bővebb információ kizárólag a 06309811237-as telefonszámon kérhető.

A főváros sikeresen be fogja fejezni az elektronikus jegyrendszer projektet

2018. december 6.

csepel.hu

 

Az elektronikus jegyrendszer projektje kapcsán a főváros teljes egészében ura a helyzetnek, a projektet a főváros sikeresen be fogja fejezni, a szállítói szerződés felmondásával a fővárost nem érte kár – hangzott el Bagdy Gábor gazdasági főpolgármester-helyettes, Borbély Lénárd és Wintermantel Zsolt fővárosi képviselők szerdai sajtótájékoztatóján.

Folytatás »

Az Aprajafalva Óvoda nyerte a Mikulás Kupát

2018. december 6.

Csepel.hu

A hagyományokhoz híven idén is megrendezték az óvodások játékos sport vetélkedőjét, a Mikulás Kupát. Az ÁMK tornacsarnokában 18 lelkes óvodás csapat állt rajthoz.

Folytatás »

Civil szervezet lesz a csepeli MSZP?

2018. december 6.

Csepel.hu

A csepeli MSZP – hivatalos bejelentése alapján – azokkal a politikusaival indul az önkormányzati választáson, akik hűek Szenteczky Jánoshoz.

Ám nem a saját nevükben, hanem civil szervezetként, mert úgy érzik: a párt Csepelen túlságosan lejáratódott.

Folytatás »

Almavásár a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében

2018. december 5.

Csepel.hu