CSMOA

CSMOA

Csepel.hu
Prokop Péter-díjat adott át Lezsák Sándor költőnek, az Országgyűlés alelnökének Prokopp Mária professzor, művészettörténész, a Prokop Péter Alapítvány elnöke a polgármesteri hivatal épületében december 12-én. Méltatásában azt emelte ki, hogy a nemzetnek szárnyalásra van szüksége, és ezt a törekvést példázza Lezsák Sándor életműve.
Németh Szilárd országgyűlési képviselő azt mondta, egy igazi népnevelő, alkotó kapta meg a díjat, aki méltó követője Prokop Péternek. Az eseményen megjelent mások mellett Borbély Lénárd polgármester, Morovik Attila alpolgármester és Varga Lajos váci segédpüspök.

A Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület idei évzáró programját december 14-én, szerdán, 17 órai kezdettel tartja a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár csepeli, sétáló utcai könyvtárában.
Az eseményen, melyre minden érdeklődőt szeretettel vár az egyesület vezetősége, dr. Bolla Dezső, a CSHVE elnöke idéz fel három olyan évfordulót, melyek az idei évhez kötődnek: 1686 Buda visszafoglalása, 1916 az első világháború harmadik éve, 1941 a második világháború kitörése.
Origo
Egy civil szervezet jelöltje mellé sorakozott föl a baloldal és a Jobbik Szentendrén, ahol január 15-én tartanak időközi választást egy képviselő halála miatt. Eddig nem volt példa arra, hogy a Jobbik és a balliberálisok nyíltan működjenek együtt, de Gyurcsány többször is beszélt a Jobbikkal való koalíció fontosságáról.
Az Origo úgy tudja, országos szintről érkezett az ukáz a helyieknek, és bár a Jobbikban nem örültek a döntésnek, teljesíteniük kellett a Gyurcsányék és az MSZP felé nyitó vezetés kérését. Cserében viszont a balliberálisok a Jobbikot már nem tartják náci pártnak. Az alábbiakban az Origo cikkét olvashatják.
Csepel.info, Mr.Gabee

Információink szerint gázolás történt hétfőn este 8 óra körül a Kvassay Jenő hídon a Csepel felé tartó sávban. A nőt hiába próbálták újraéleszteni a mentősök, sajnos belehalt a sérüléseibe.
A rendőrség teljes útzár mellett helyszínelt. A police.hu-n olvasható információk szerint a nő éppen az úttestre lépett, amikor a személygépkocsi elütötte.
Hirado.hu
A bérmegállapodást megalapozó és a versenyképesség növelését célzó adócsökkentési csomag alapján egységesen 9 százalék lesz jövőre a társasági adó mértéke, és csökkennek a munkáltatói járulékok is.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter – házszabálytól eltéréssel tárgyalt – előterjesztését 146 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett hagyta jóvá az Országgyűlés. A törvény alapján a jelenlegi 10, illetve 19 százalékról egységesen 9 százalék lesz jövőre a társasági adó mértéke. Ugyanígy a vállalkozói szja is egységesen 9 százalék lesz.
Csepel.info, Mr.Gabee

2016.12.11.-én a délutáni órákban elveszett egy Golden Retriever Csepelről. A kutya csippes, illetve Zsömi névre hallgat.
Különös ismertetőjele: a nyakában egy sárga bolha nyakörv Nagyon barátságos, nem kell tőle félni. Aki esetleg látta, vagy érdemleges információval rendelkezik, ide kattintva vegye fel a kapcsolatot a gazdival.
Csepel.info, Mr.Gabee

Csepelen a Kölcsey és az Akácfa utca kereszteződésében három személygépkocsi ütközött össze hétfőn kora délután.
Mr.Gabee a helyszínre tart.
Demokrata
Kelet-Közép-Európában különösen aktívak a Soros György által támogatott civil szervezetek, amelyek akár törvénytelen eszközökkel is támogatnák a migránsok betelepülését – mondta lapunknak Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője.
A Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke rámutatott, a szomszédos országokban is „ugyanaz a műsor megy”, mint nálunk, ugyanazok a nevek, témák és balhék tűnnek fel mindenütt.
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Ittlakunk
Karbantartót keresnek a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház mosodájába. A közalkalmazotti jogviszony időtartama határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. A foglalkoztatás jellege teljes munkaidő, a munkavégzés helye:1204 Budapest, Köves út 1.
A munkakörbe tartozó feladatok: A mosodai gépek berendezések üzemeltetése, vezérlésének karbantartása, szükség esetén javítása. Aktív részvétel a munkavégzés során felmerülő problémák megoldásában. A mosoda üzemelésének biztosítása, karbantartása. Havonta egy hétvégi nap TMK munkák elvégzésére. A gépeket üzemeltető energiahordozók figyelemmel kísérése, szükség esetén javítása. Mosodai hő-központban található gépek, berendezések szükség szerinti javítása. Folytatás »