Szentendrén teljesül Gyurcsány álma a Jobbikkal

Origo

szentendren-teljesul-gyurcsany-alma-a-jobbikkal

Egy civil szervezet jelöltje mellé sorakozott föl a baloldal és a Jobbik Szentendrén, ahol január 15-én tartanak időközi választást egy képviselő halála miatt. Eddig nem volt példa arra, hogy a Jobbik és a balliberálisok nyíltan működjenek együtt, de Gyurcsány többször is beszélt a Jobbikkal való koalíció fontosságáról.

Az Origo úgy tudja, országos szintről érkezett az ukáz a helyieknek, és bár a Jobbikban nem örültek a döntésnek, teljesíteniük kellett a Gyurcsányék és az MSZP felé nyitó vezetés kérését. Cserében viszont a balliberálisok a Jobbikot már nem tartják náci pártnak. Az alábbiakban az Origo cikkét olvashatják.

Nem állított jelöltet a Jobbik és egyik baloldali párt sem a január 15-i szentendrei időközi választásra. A 7-es számú körzetben a korábbi fideszes képviselő halála miatt kellett kiírni új voksolást. A Jobbik és a baloldali pártok egyébként a korábbi választásokonebben a körzetben mindig indítottak önálló jelöltet.Azzal, hogy most nem szállnak ringbe, a Társaság az Élhető Szentendréért (TÉSZ) jelöltjét segíthetik a Fidesszel szemben.

Föntről érkezett az ukáz

Az Origo úgy tudja, hogy a Szentendrén mind az MSZP, mind a Jobbik szeretett volna jelöltet állítani, de a pártközpontok úgy döntöttek, hogy a TÉSZ jelöltjét támogatva próbálják legyőzni a Fideszt. A szocialistákat könnyebb volt meggyőzni, mivel a TÉSZ jelöltje, Helyes Imre 1974-ben a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében szerzett nemzetközi jogi diplomát. A helyi szinten erősnek számító Jobbikban nem okozott osztatlan örömet a döntés, de az országos pártvezetésnek sikerült ezt lenyomnia.

A körzetben egyébként2014 őszén meglehetősen szoros eredmény született.A Fidesz jelöltje 44,5 százalékkal győzött, míg a TÉSZ jelöltje 37,72, az MSZP-é 8,19, míg a Jobbiké 7 százalékot szerzett. Ha automatikusan hozzáadjuk a TÉSZ-hez a Jobbik és az MSZP szavazatait, akkor az 2014-ben több lett volna, mint a kormánypártoké. A mostani összefogás révén tehát meglehetősen szoros versenyre kell számítani januárban.

Korábban nem tetszettek a liberálisok a Jobbiknak

Forrásaink szerint a TÉSZ, bár civil szervezetnek igyekszik magát feltüntetni, de a korábbi SZDSZ romjain jött létre. Egyik önkormányzati képviselőjük, Kubatovics Áron jelenleg a Szigetvári Viktor vezette Együtt országos politikai tanácsának a tagja. Érdekes, hogy 2014-ben éppen a Jobbik írta azt a TÉSZ-ről, hogy valójában egy balliberális, álcivil szerveződés. Alább látható a Jobbik véleménye a TÉSZ-ről.

A baloldal és a Jobbik a 2014 óta tartó politikai ciklusban a nagyvárosokban mindig külön jelöltet állított. Legutóbb Soroksáron és Dunaújvárosban is külön jelöltjeik voltak, tehát még szó sem volt semmilyen választási együttműködésről. Információink szerinta szentendrei modell csak egy kísérletarra, hogy vajon a 2018-as országgyűlési választáson érdemes-e együttműködniük. A modell lényege, hogy egy látszólag pártfüggetlen jelölt mellé felsorakozva próbálják megverni a Fideszt.

Így működnek együtt

Mint arról az Origo korábban beszámolt, egyre több jel mutat arra, hogy a baloldal és a Jobbik között lehet együttműködés, aminek az egyik kovásza a Simicska Lajos vezette Magyar Nemzet lehet. Helyben azért már jól működik az összefogás, mivel Tapolcán és Gyöngyösön már támogatja egymást az MSZP és a Jobbik, míg Kaposváron együtt gyűjtötték az aláírásokat.

A Századvég szerint a jelenlegi Országgyűlés szavazásainak elemzése cáfolja a baloldali pártok által hangoztatott Fidesz–Jobbik-koalíciót, sőt,inkább egy „vörös-barna” összefogásra enged következtetni.Az MSZP nagyságrendekkel többször szavaz együtt a Jobbikkal, mint ahányszor a Fidesz képviselői így tesznek. 2015. február 1. és június 15. között a szocialista párt 227 alkalommal szavazott együtt a Jobbikkal, miközben a két jobboldali párt csak 49 esetben szavazott egyformán. Százalékokban kifejezve a szavazások közel felében, 48,7 százalékban szavazott együtt az MSZP és a Jobbik, míg ez az arány a Fidesz–Jobbik esetében mindössze 10,5 százalék.

Forrás: Origo

6 hozzászólás “Szentendrén teljesül Gyurcsány álma a Jobbikkal” bejegyzésre

  1. Anikó (Krizantém u-ból) szerint:

    Madarat tolláról, embert barátjáról szól a jó magyar mondás !

  2. Letiltatni szerint:

    “pharonjáról” eltévesztette kedves elvtárs.

  3. Balos szerint:

    Kíváncsi vagyok, hogy a Csaba Péter vagy a Horváth Gyula, Szenteczky fognak-e plakátozni Pákozdi Józsefnek, ha úgy alakul, hogy Csepelen az indulás jogát a Jobbik kapja. Annyi biztos, hogy a csepeli Jobbik erősebb mint mondjuk a DK és több aktivistájuk van, mint az MSZP-nek. Legalábbis egyelőre. De a Fidesznek még több van, úgyhogy Csaba Péter plakátozó kisiparosra és Horváth Gyula reménybeli jobbikos támogatású polgármester-jelöltre is szükség lesz a közös győzelemhez, hogy ne is beszéljünk Szenteczky vágyairól, hogy minimum visszakapja a CSEVAK-ot 🙂

  4. Lovas szerint:

    Jön hát a lakásmutyis mSSp és gyurcsányista nyuggerkommandó a náci gyerekekkel meg a Pákozdival? Az szép lesz.

  5. Letiltatni szerint:

    “pártutasításos fizetett kommentünket olvashatták”

  6. Letiltatni szerint:

    “Nem, ez meglepő módon még nem Pénztáros Mészáros Lőrincé, csupán egy ismert Fidesz-közeli vállalkozó, bizonyos Tamás László tulajdonában áll. A Magyar Nemzet derítette ki, hogy a hatályos tulajdoni lapok szerint ő maga és lánya, az általuk működtetett közös cég, valamint üzlettársuk a tulajdonosa annak a csaknem 8,8 hektáros területnek, amely pontosan az „Egészséges Budapest Program Dél-budai Centrumának” leendő helyszínén található.
    A lap megpróbálta megkérdezni ezzel kapcsolatban az érintettet, “meglepő módon” azonban nem kívánt nyilatkozni.

    A kormány Dél-Budára álmodta meg az új szuperkórházat, az M7-es és az M1-es autópálya melletti, tömegközlekedéssel nagyjából jelenleg elérhetetlen, összesen 14,45 hektáros területre. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy korábbi kormányinfón már azt is elárulta, hogy 5 milliárd forintos beruházást igényel az ingatlan megszerzése és közművel való ellátása.

    Tamás László neve nem ismeretlen. A Magyar Nemzet felidézi, hogy 1998 és 2002 között Kőbányán fideszes önkormányzati képviselő volt, 2010 után a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottságának külsős tagjaként dolgozott, s jelenleg is két önkormányzattól kap fizetést: két évvel ezelőtt fideszes javaslatra beválasztották a fővárosi pénzügyi és ellenőrző bizottságba, ugyanebbe a pozícióba került továbbá Kőbányán is.

    A Fidesz-közeli nagybirtokos a nyolc érintett ingatlan közül négynek a tulajdonosa, továbbá gyermeke, Tamás Annamária, közös cégük, a Tara Külkereskedelmi Kft., illetve egy György Rozália nevű hölgy, akinek lakcíme Tamás Lászlóék kőbányai lakóparkjában, a Taraligetben van.

    A Dobogón a XI. kerületi önkormányzaté egy 2 hektáros terület, emellett a Pilisi Parkerdő Zrt. tulajdonában egy 5,5 hektáros fákkal, bokrokkal és cserjékkel borított erdő tartozik. Az, hogy mi lesz a növényzet sorsa, ha elkezdődik az építkezés, egyelőre nem derült ki.”

    alfahír

Itt lehet hozzászólni !