Elfogadták a kormány adócsökkentő csomagját

Hirado.hu

Elfogadták a kormány adócsökkentő csomagját

A bérmegállapodást megalapozó és a versenyképesség növelését célzó adócsökkentési csomag alapján egységesen 9 százalék lesz jövőre a társasági adó mértéke, és csökkennek a munkáltatói járulékok is.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter – házszabálytól eltéréssel tárgyalt – előterjesztését 146 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett hagyta jóvá az Országgyűlés. A törvény alapján a jelenlegi 10, illetve 19 százalékról egységesen 9 százalék lesz jövőre a társasági adó mértéke. Ugyanígy a vállalkozói szja is egységesen 9 százalék lesz.

A szociális hozzájárulási adó – és ezzel egyidejűleg az egészségügyi hozzájárulás mértékét – 2017-re – a jelenlegi 27-ről – 22 százalékban, 2018-ra pedig 20 százalékban állapítja meg a jogszabály, mint azt a novemberben aláírt, hat évre szóló bérmegállapodásban rögzítette a kormány, valamint a munkaadói és a munkavállalói oldal. Ez azt is tartalmazza: ha 2017 első 9 hónapjában a bruttó bérnövekedés meghaladja a 11 százalékot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január 1-jével további 0,5 százalékponttal csökkenjenek a munkáltatói járulékok.

Jövőre két százalékponttal, 16-ról 14 százalékra csökken a kiva, a kisvállalati adó mértéke, ami 2018-ban további 1 százalékponttal, 13 százalékra mérséklődik majd.

“Ez számításaink szerint 400 ezer vállalkozásnak jelent majd jelentős tehercsökkenést, 400 ezer vállalkozás számára jelent könnyebbséget és annak a lehetőségnek a mérlegelését, hogy további bérintézkedésekre, bérnövekedésre vagy pedig beruházásra, fejlesztésre fogja fordítani az így a cégnél maradt összeget. A várakozásaink szerint ez 145 milliárd forinttal könnyíti meg a vállalkozások terheit. A jelenlegi társasági adóbevétellel számolva, tehát statisztikai számítások alapján ez ennyi kiesést jelent. Mi azonban abban bízunk, hogy a következő évtől ennek köszönhetően, ennek a jelentős tehercsökkenésnek köszönhetően, a vállalkozások többet fognak beruházni, többet fognak fejleszteni” – fogalmazott Varga Mihály.

Forrás: Hirado.hu

7 hozzászólás “Elfogadták a kormány adócsökkentő csomagját” bejegyzésre

  1. ZsiványZoli szerint:

    A munkavállalók terhei mikor csökkennek végre érezhető módon?A versenyszférában dolgozók járulékait miért nem csökkentik legalább olyan mértékben,mint ahogy a közszférában dolgozók bérét emelték? Aki az igát húzza,az mindig le van szarva?A kormánynak a látóköréből teljesen kiesik 1 millió melós,aki 220ezer bruttó bérből kézhez kap 150ezer körül.A munkaadók nem fogják emelni a béreket amíg 1 álláshírdetésre százan jelentkeznek,miért is tennék?A munkavállalói terheken kell érezhetően csökkenteni mert ez a réteg már több terhet nem viselhet,ez már IGAZSÁGTALAN!

  2. kerdezo szerint:

    Kedves Zoli,
    Kerdesedre majd megkapod, hogy bezzeg van rezsicsoppentes, es hogy az emútnyóc év.

    Racionális valaszt a kerdesdre itt ne varj, sajnos.

    Meglatod, jonnek majd azok, akik majd elkezdenek fikazni, hogy mocskos ballibsi vagy(unk), mert kerdzni merunk….

  3. Nagyapó szerint:

    ZsiványZoli! Szövege végére tehetett volna néhány vigyori szmájlit, hogy mindenki értse, ez vicc!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Szabó Imre szerint:

    Nagyapót ez már láthatóan nem izgatja, a szép nyugdíját felveszi, plusz amit az itteni cinikus, hazug kommentjeiért kap, ezekből elvan.

  5. Nagyapó szerint:

    Eetásak! Úgy látom nem csak a gyerekeknél vannak szövegértési problémák. Próbálják meg még egyszer elolvasni a cikket, hátha megértik! Ne a brossúra-szöveget nyomják!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. fghfjhgkjhk szerint:

    Nagyapó!
    Ez egy a sok közül. Ez is valami, de mindenki tudja, hogy a többi a több! 🙂

  7. Nagyapó szerint:

    Ja, természetesen a dolgozókért oly nagyon aggódó ellenzék NEM szavazta meg a kormány adócsökkentő csomagját!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !