Elmaradt forradalom miatt zaklatják Németh Szilárd családját

2017. február 1.

Csepel.info

nemadoma_02

Este 9 óra után is akcióztak, hogy ne tudjon elaludni a család (fotó: Facebook)

Zavaros ideológiájú forradalmi szekta zaklatja Németh Szilárd országgyűlési képviselőt és családját. Eddig háromszor dekorálták ki a képviselő feleségével közös tulajdonú házát a Soros György álcivil szervezetei elleni kijelentései és a rezsicsökentés miatt. De lehet, hogy ez csak a kezdet. A képviselő otthona ugyanis éppen útba esik a csoport „mozgalmi találkozóinak” szigetszentmiklósi és tököli helyszíneihez – értesült a Csepel.info.

Jobbikos támogatással, devizahiteles adósságaik vissza nem fizetése, a törlesztések megtagadása érdekében és a bankok ellen jöttek létre – eredetileg. Most Soros György álcivil szervezeteit védik. Eddig is általuk bűnösnek kinevezett személyek otthona és családtagjai ellen hajtottak végre akciókat, de mostanában Németh Szilárd családját szemelték ki. Mozgalmi találkozóikat dobják fel azzal, hogy a képviselő csepeli házán tombolják ki magukat. A négy éve fenntartott rezsicsökkentéssel és a devizahitelesek kormányzati megsegítésével az lehet a bajuk, hogy az emberek kimásztak az adósságcsapdából, fizetni tudják a számláikat. Ezért a kezdeti támogatottságuk megszűnt. Elmaradt a “forradalmuk”, amitől azt várták, hogy eltörli adósságaikat. Emiatt lehetnek ilyen frusztráltak, és úgy hergelik magukat, ahogy azt egy vallási szekta is megirigyelheti. Ez teszi őket ilyen agresszívvá és veszélyessé. Folytatás »

A sötét 50 árnyalata – Premier előtt a Csepeli Moziban

2017. február 1.

Csepel MOZI, MR.Gabee,

A Csepel Mozi 2017. február 8-án 20:00 órától lehetőséget biztosít hogy premier előtt megtekinthető a sötét 50 árnyalata című film.

A trilógia második részében, mely A sötét ötven árnyalata címet viseli, Anastasianak szembe kell néznie az irigységgel és a dühvel, amit Christian volt barátnői táplálnak irányába, miközben a férfi egyre nagyobb küzdelemben áll belső démonaival…

Online jegyvásárlás: http://csepelimozi.hu/film/a-sotet-otven-arnyalata-80

jegyfoglalás: 2017. február 1-től

Egressy interaktív informatika órája a Sétáló utcai könytárban

2017. február 1.

Egressybeni.hu

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Interaktív informatika órát tartott az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola a Sétáló utcai könyvtárban február 1-jén délelőtt.

Balogh Gábor József informatika szakos tanár könyvtárismeret óra keretében az intézmény 1-1 osztályával a Sétáló utcai könyvtárba látogatott, ahol a könyvtár vezetője bevezette a tanulókat a könyvtár világába.

Nem működnek a jelzőlámpák

2017. február 1.

Csepel.info, Mr. Gabee

image-0-02-05-f0144508256199e85fcca34b5f43e40691ffda5105f6c677496f724c6ac40e68-v

Foto: K. Attila

Nem működnek a jelzőlámpák Csepelen a Kossuth Lajos utca és az Ady Endre út kereszteződésében.

Fokozott körültekintéssel közelítsék meg a helyszínt.

Február 1. – A magyar köztársaság napja

2017. február 1.

MTVA, Mr.Gabee

A magyar Nemzetgyűlés 1946. február 1-jén hirdette ki a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikket, létrehozva a Magyar Köztársaságot. Ennek emlékére 2005-ben a kormány a köztársaság emléknapjává tette e napot. A Magyar Nemzeti Tanács 1918. november 16-án kihirdetett néphatározata értelmében Magyarországon a királyságot a “független és önálló népköztársaság” váltotta fel, majd a Magyar Nemzeti Tanács 1919. január 11-én Károlyi Mihály grófot ideiglenes államfői hatáskörrel ruházta fel. 1919. március 21-én a Forradalmi Kormányzótanács deklarálta a Tanácsköztársaság megalakulását, amely augusztus 1-jéig létezett.

A nemzetgyűlés 1920. február 27-én elfogadta az 1920. I. törvénycikket “az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről”, hatályon kívül helyezve a forradalmak intézkedéseit, bevezetve a kormányzó intézményét. Március 1-jén Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották: létrejött a király nélküli királyság. Folytatás »

Szörnyű helyzetben a közlekedők – Lehetőleg ne induljanak most útnak!

2017. január 31.

Inforadio, Mr. Gabee

Várjuk olvasóink fotóit a Csepel.info@gmail.com cimre

image-0-02-05-857d6a3bb42b3d3b7385cf1717c52c2bff8588a363d91970e3f9961fc327aec9-v

Kedden és szerdán havazás és jelentős mennyiségű ónos eső nehezítheti a közlekedést az ország számos megyéjében. A közútkezelő kéri a közlekedők együttműködését: ónos eső esetén lehetőleg ne induljanak útnak!

A síkosságmentesítés ilyen időjárás esetén kevésbé hatásos, mivel az olvasztó keverék – a preventív jelleggel kijuttatott anyag is – csak akkor érvényesül, ha megszűnik a csapadék. Ezért a közútkezelő kéri a közlekedők együttműködését: ónos eső esetén lehetőleg ne induljanak útnak Folytatás »

70 téli célgéppel síkosságmentesíti az utakat az FKF Nonprofit Zrt.

2017. január 31.

Piros figyelmeztetést adott ki az OMSZ az ország középső megyéire – jelentős mennyiségű ónos eső várható

OMSZ, FKF, Csepel.hu/Facebook, Köpönyeg.hu, Csepel.info

fkf-celgep-2017-01-31

Budapesten – az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésének megfelelően – ma reggeltől változó intenzitással és területi megoszlásban ónos eső esik.

A Társaság a prognózis ismeretében kedden reggel 06 órától a legmagasabb, hármas készültségi fokozatban várta a csapadékot, a járművek éjféltől kezdődően preventív, megelőző síkosságmentesítést végeztek. Folytatás »

Brutális: ezt történt a Katona József úton

2017. január 31.

Valaki ismét benézte az elsőbbségadás kötelező táblát

Csepel.info, Mr.Gabee

Hétfő este beszámoltunk róla, hogy valaki sajnos benézett egy elsőbbségadás táblát. Most a Katona József úton történ hajszál híján katasztrofális baleset.

Olvasónk kedden délelőtt küldte be a fenti videót a reggel 8 óra körüli esettel. Elmondása szerint a Katona József  és a Bajcsy-Zsilinszky kereszteződésnél, ónos esőben és csúszós út mellett valaki ismét figyelmen kívül hagyott egy fontos táblát. A két kocsi sebessége alapján ebből halálos baleset is lehetett volna.

Csepel történelme – Csepeli HÉV

2017. január 31.

Mocsár Lajos, CSepel.info, Mr. Gabee

16388719_136392616870856_144283405_o

Ismét jelentkezünk Csepel történelmi rovatunkkal, melyben Mocsár Lajos olvasónk által küldött 1978-as képpel mutatunk be a Csepeli HÉV-ről.

Köszönjük a képet olvasónknak

Íme, itt van Nagy-Magyarország!

2017. január 31.

Vélemény – Ábel Attila

sikoltozo_liberalis

Amikor nem az nyer a választáson, akit ők akarnak, akkor előbb csalásról beszélnek. Aztán a szavazók lesznek hülyék. Sőt, a Facebook is hibás, mert ott vezették meg a sok birkát. Álhírekkel és Macedóniából, honnan máshonnan. Meg aztán Oroszországból. Nyilvánvalóan Putyin is bűnös, meghekkelt valamit, az már biztos – állítják.

Végül Soros György, a Liberális Világ Élő Istene és Legkedvesebb Vezetője mindezt megelégeli. Az tarthatatlan! – jelenti ki. Ez az elnök nem maradhat. Meg kell buknia! – mondja ki a végső ítéletet. Folytatás »