Február 1. – A magyar köztársaság napja

MTVA, Mr.Gabee

A magyar Nemzetgyűlés 1946. február 1-jén hirdette ki a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikket, létrehozva a Magyar Köztársaságot. Ennek emlékére 2005-ben a kormány a köztársaság emléknapjává tette e napot. A Magyar Nemzeti Tanács 1918. november 16-án kihirdetett néphatározata értelmében Magyarországon a királyságot a “független és önálló népköztársaság” váltotta fel, majd a Magyar Nemzeti Tanács 1919. január 11-én Károlyi Mihály grófot ideiglenes államfői hatáskörrel ruházta fel. 1919. március 21-én a Forradalmi Kormányzótanács deklarálta a Tanácsköztársaság megalakulását, amely augusztus 1-jéig létezett.

A nemzetgyűlés 1920. február 27-én elfogadta az 1920. I. törvénycikket “az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről”, hatályon kívül helyezve a forradalmak intézkedéseit, bevezetve a kormányzó intézményét. Március 1-jén Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották: létrejött a király nélküli királyság.

A második világháború után a Nemzetgyűlés 1946. február 1-jén az 1946. évi I. törvénycikkel eltörölte a királyság intézményét és Magyarországot köztársasággá nyilvánította. A törvény kihirdetése után Tildy Zoltán addigi miniszterelnököt, a Független Kisgazdapárt elnökét választották a második köztársaság elnökévé.
Az 1949. augusztus 18-án elfogadott 1949:XX. törvény az ország új alkotmányáról Magyarország államformáját népköztársaságra változtatta.
A harmadik magyar köztársaságot 1989. október 23-án, az 1956-os forradalom évfordulóján Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, ideiglenes köztársasági elnök kiáltotta ki Budapesten. 1990. augusztus 3-án az Országgyűlés kétharmados többséggel Göncz Árpádot választotta a köztársaság elnökévé. A tisztséget 2000-től 2005-ig Mádl Ferenc, 2005-től 2010-ig Sólyom László, 2010-2012-ben Schmitt Pál töltötte be, 2012 májusától pedig Áder János a köztársasági elnök.
2005 júliusában a kormány úgy döntött, hogy 2006-tól február elseje a köztársaság napja, emlékezve arra, hogy 1946-ban a Nemzetgyűlés ezen a napon hirdette ki a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikket.

 

9 hozzászólás “Február 1. – A magyar köztársaság napja” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Lesz még szabad köztársaság.

  2. nagyapó szerint:

    A királyok megtartották Magyarország területét. A Szt. István kori és a Ferenc József uralta terület azonos.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Grün Izidor szerint:

    Öreg Pöcs!
    Most sem a területének kétharmadát sem a köztársaságot nem őriztük meg!
    A Magyar Köztársaság helyett a fityesz visszaszerezte az ősi Magyarország nevet!
    Tehát akkor ma Magyarország napját ünnepeljük! 😀

  4. nagyapó szerint:

    Idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez! Egyéb marhaság?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. joságos szerint:

    Nagyapó! Csak nem a kommunisták nyakába akarja varrni Trianont?

  6. nagyapó szerint:

    joságos! Ezt hol írtam? Bár, ha belegondolok Kohn Béláék tevékenységébe…..

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. fghfjhgkjhk szerint:

    Nincs is köztársaságunk, magyarországunk van, annak meg nincs napja, csesszék meg.

  8. Letiltatni szerint:

    Alaptörvény meghatározása szerint, köztársasági államformánk van.
    Nem a név teszi az államformát, ahogy az egyes szerződések megnevezése sem irányadó, hanem annak tartalma, “állami berendezkedése”. A liberális hisztit ellehet felejteni.

    Más kérdés, hogy olyan politikai időszakban nyilvánították ki a demokrcáiát 46′-ban, amikor a totalitárius diktatúra kiépítése megkezdődött. Ezt ünnepelni… hiába, az mszmp-s örökség még mindig élénk.

  9. ZsiványZoli szerint:

    Fasza egy köztársaság lehetett Péter Gáborral (Eisenberger Benjámin) az ÁVO élén.Ja,meg Marosán György (Vona Gabcsi nagypapája),Rákosi Rosenfeld Mátyás…. Szélsőbaloldali terrorrendszer.

Itt lehet hozzászólni !