Meghalt Koós János

2019. március 3.

Index

Mészáros János / MTI.)

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész – tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A temetés részleteiről később adnak tájékoztatást.

Koós János Kupsa János néven 1937. november 21-én született Bukarestben (az MTI eredetileg tévesen azt írta, hogy a romániai Gyergyószárhegyen: bár a családja valóban ott élt, a szobafestő édesapja éppen a román fővárosban dolgozott, amikor a várandós felesége meglátogatta, és ekkor indult el a szülés). Folytatás »

Baleset történt az Erdősor utcában

2019. március 2.

Mr. Gabee, Csepel.info

Csaba olvasónk fotója

Olvasónktól kapott információk szerint baleset történt Csepelen az Erdősor utca 61 előtt szombaton este.

A balesetben egy költöztetéssel foglalkozó teherautó fának csapódott. Fokozott körültekintéssel közelítsék meg a helyszínt. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés.

A katasztrófavédelem információi szerint Elakadt egy fában a felépítménye, majd egy másik fának csapódott egy kisteherautó a XXI. kerületi Erdősor utcában, a Kölcsey utcai kereszteződés közelében. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járművet, valamint a társhatóságot várják a helyszínre, ahol félpályán halad a forgalom

Elhagytak egy rendszámot

2019. március 2.

Mr. Gabee, Csepel.info

Az alábbiakban olvasónk levelét közöljük:

Szép napot mindenkinek! Légyszíves segítsetek!!!! Elhagytam a motorom rendszámtábláját menet közben. Csepel és az OBI közötti szakaszon a gyorsforgalmi úton, vagy az OBI-tól Pesterzsébet felé a Soroksári úton!!! Rendszám: UBJ 319 Köszönöm szépen!!

A megtaláló a csepel.info@gmail.com címen jelentkezzen.

Cafe Frei nyílik a Csepel Plazában

2019. március 2.

Mr. Gabee, Csepel.info

Mr. Gabee információi szerint március 11-én nyitja meg kapuit a Cafe FREI a Csepel Plazában. 

Akinek volna kedve a híres kávézó munkatársa lenni, jelentkezzen ide kattintva.

Eltűnhetnek jövőre a fecskék Magyarországról

2019. március 2.

hirek.ma

Drasztikusan csökkent a fecskék száma Magyarországon, és ha nem történik jelentős változás, akkor hazánkból 2020-ra eltűnhetnek a kedvelt és rendkívül hasznos madarak. Minderről Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője beszélt szerdán az M1-en.

Minden egyes fecske, amíg Magyarországon van, minimum 1 kilogramm rovart eszik meg, ha egy-két millió fecske hiányzik hazánkból, egy-két millió kilogramm rovar marad a „nyakunkon” – mondta a szakértő.

Folytatás »

Az óvónők béremelését és a fejlesztéseket sem támogatta a csepeli ellenzék

2019. március 1.

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat februári testületi ülésén a kormánypárti képviselők elfogadták a 2019. évi költségvetést, amely több milliárd forintos fejlesztéseket és béremelést is tartalmaz. A javaslatot ennek ellenére az MSZP, DK, Jobbik, LMP politikusai nem szavazták meg.

A 2019-es költségvetés ad lehetőséget a volt Görgey Iskola lebontására, a csepeli óvónők fizetésemelésére, az ingyenes gyermekétkeztetés biztosítására, a csepeli újszülötteknek ingyenes rotavírus elleni védőoltásra, a csepeli időskorúak ingyenes tüdőgyulladás elleni védőoltására, óvodai és bölcsődei felújításokra. A költségvetés nyújt forrást ezen kívül 36 új csepeli bölcsődei férőhely megépítésére, több mint 7 kilométer földút leaszfaltozására, ugyanitt csapadékvíz-elvezetés kiépítésére és járdaépítésre, a csepeli társasházak térfigyelő kameráit segítő pályázatra, és nem utolsó sorban több rendőr utcai jelenlétének biztosítására.

Folytatás »

Szigetszentmiklósi baleset: 180-nal az árokba

2019. február 28.

Vélemény – Zách Dániel

Egy bosznia-hercegovinai rendszámú Mercedes S osztály több mint százhetvennel száguldott Szigetszentmiklós egyik átvezetőútján az M0-s autóút irányába, február 25-én éjjel. Vezetője egy albán származású, középkorú férfi nem először járt ezen az útvonalon, de ha sosem járt volna erre, akkor is tudhatta volna, hogy a megengedett sebesség kétszeresével halad. Mi és miért történhetett az 5102-es úton?

Nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki a napokban eltöltött egy órát a Google Street view nyomogatásával. Többször végigkattintgattam magam a 5102-es főútnak azon a szakaszán, ahol hétfőn éjjel egy fekete Mercedes S osztály nagyon nagy sebességgel leszáguldott az aszfaltról egy kanyarban, többször megpördült és az egyik utasa meghalt. Kirepülhetett az autóból és bár először mindenhol azt írták, hogy a vezető a halálos áldozat, szinte biztos, hogy nem ő, hanem a mellette ülő utas vesztette életét. Elég ha megnézzük az autóról készült rendőrségi fotókon a helyéről kifordult jobb első oldalablakot és a bal oldalit, amely a helyén van, illetve a szélvédőt, amely bár betört, de szintén a helyén maradt. Folytatás »

IV. Országos Jazz Versenyt rendez az Egressy

2019. február 27.

Mr. Gabee, Csepel.info

Névtelen

2019. március 8 és 10 között rendezi meg az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola a III. Országos Jazz-zenei versenyt. Az oktatási Hivatal által fenntartott és nyilvántartott megmérettetésre az egész országból érkeznek versenyzők, és nézők.

Az eseményről bővebben a http://jazzverseny.egressybeni.hu oldalon tájékozódhatnak. A versenyről a Csepel.info is beszámol, amely egyik médiatámogatója a rendezvénynek. Várunk mindenkit szeretettel,a  belépés díjtalan!

Négy tusa Magyar Kupa: jól vettük az első fordulót

2019. február 27.

csepel.hu

Február 24- én Székesfehérváron rendezték meg a 4 tusa Magyar Kupa 1. fordulóját, ahol a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület is képviseltette magát.

 

– Sajnos betegségek miatt csupán négy versenyzővel indultunk, név szerint (Sabján Lili, Melczer Sarolta, Szabó Izabella és Batuska Dominik) de sportolóinkat egyik versenyzőtársuk Horváth Merse is elkísérte, aki egész nap segítette és biztatta őket-kezdte a beszámolót Belák János a csepeli öttusa utánpótlás edzője.

Folytatás »

Ismét hazudik az ellenzéki média

2019. február 27.

csepel.hu

Hazudik az ellenzéki sajtó arról, hogy a nagyszalontai kolbásztöltő versenyen a testvérvárossal közösen benyújtott pályázat miatt ítéltek díjat a kerületünknek. Hazudnak Csisztu Zsuzsa műsorvezetői díjáról is.

Csepel minden évben pályázik határon túli magyar testvérvárosával, Nagyszalontával közös program szervezésére. Arany János szülővárosával 18 éves a kerület együttműködése. Folytatás »