Meghalt Koós János

Index

Mészáros János / MTI.)

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész – tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A temetés részleteiről később adnak tájékoztatást.

Koós János Kupsa János néven 1937. november 21-én született Bukarestben (az MTI eredetileg tévesen azt írta, hogy a romániai Gyergyószárhegyen: bár a családja valóban ott élt, a szobafestő édesapja éppen a román fővárosban dolgozott, amikor a várandós felesége meglátogatta, és ekkor indult el a szülés).

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Zeneművészeti Főiskolán oboa szakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.

Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott – három fesztivált megnyert –, legemlékezetesebb dala a Kislány a zongoránál. Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt: Az oroszlán ugrani készül (1966), Bűbájosak (1969), A gyilkos a házban van (1970).

A Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt 1982-től 1985-ig. Pályája itt és ekkor kapcsolódott össze Hofi Gézával, akivel énekes-parodista duót alakítva számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készített. Később a karmesterséggel is megpróbálkozott: szimfonikus zenekart vezényelt a Zeneakadémián is, 1999-től televíziós szórakoztató műsorokat vezetett. Néhány éve a Krétakör egyik produkciójában, a Korrupció című darabban is szerepelt, erről készült videónkat a cikk végén nézhetik meg.

 

Legnagyobb slágerei: Kislány a zongoránál, Micsoda nagyszerű dolog, Annyi ember él a földön, Én, aki nála jártam, Kapitány, Mondjátok meg Máriának, Nem vagyok teljesen őrült, Sír a telefon. Az Artisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban ő kapta meg elsőként a tiszteletbeli pénzügyőr címet. 2014-ben Szenes Iván Életműdíjjal tüntették ki.

 

Felesége az énekesnő Dékány Sarolta, lánya, Réka énekes színésznő, Gergő fia is zenével foglalkozik.

Egy hozzászólás “Meghalt Koós János” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Részvétem.

    Az MTI valóban tévesen fogalmazott! Szárhegy ugyanis nem romániai falu, hanem székelyföldi. Szinte csak székelyek élnek ott.

    “Milyen eredetű a Kupsa vezetéknév?

    Féig magyar, félig román, de a mi családunk székely, a Hargita megyei Gyergyószárhegyről származunk. Szobafestő édesapám 1941-ben települt át a családdal Miskolcra. Azért oda, mondogatta, mert a Bükk egy kicsit hasonlít az erdélyi hegyekre, bár azokhoz képest homokbucka.”
    https://www.veol.hu/sztarvilag/hazai-sztarvilag/ha-nem-lenne-enekes-milliomos-lehetne-koos-janos-2447422/

Itt lehet hozzászólni !