Ügyintézési információk

2020. március 13.

Mr. Gabee, Csepel.info

Felhívás Csepel lakosságához

2020. március 13.

Tisztelt Csepeliek!

Az elmúlt hetekben hazánkban is mutattak ki koronavírusos fertőzést, amely máris különleges intézkedések bevezetését tette szükségessé. A Kormány veszélyhelyzetet rendelt el.

Kérem, hogy a most következő hetekben mindenki fokozottan tartsa be a járvány megelőzéséhez szükséges viselkedési és tisztálkodási szabályokat, tartsa be és figyelje a koronavírus elleni védekezésért felelős, szakemberekből felállított Operatív Törzs felhívásait, intézkedéseit. Az interneten ezt a koronavirus.gov.hu oldalon lehet elérni. Az állami televíziók, rádiók szintén folyamatosan közlik a felhívásokat. Az ingyenes információs központi telefonszámok: 0680 277-455 és 0680 277-456. A különleges szabályok betartása most szó szerint életbevágóan fontos. Folytatás »

A Magyar Honvédség mindent megtesz a járvány megfékezéséért

2020. március 13.

Korom Ferenc és Böröndi Gábor tábornok urakkal, a honvédség parancsnokával és helyettesével egyeztettünk a Magyar Honvédségnél a koronavírus járvány elleni intézkedésekkel kapcsolatban kiadott parancsról, illetve a katonák veszélyhelyzeti szerepéről.

A Magyar Honvédség a különleges jogrendben teljes és kritikus képességével szolgálja a magyar emberek megvédését: folyamatosan együttműködik az Operatív Törzzsel, őrzi az ország határait, biztosítja hazánk rendjét és békéjét.
Mindent megteszünk a járvány megfékezéséért!

Folytatás »

Belügyminisztérium: álhír Budapest tervezett lezárása

2020. március 13.

Csepel.hu

Álhír Budapest tervezett lezárása a koronavírus miatt, a főváros karanténba helyezésének kérdése nem volt napirenden az operatív törzs ülésein – közölte a Belügyminisztérium.

A rendőrség kutatja az álhír elsődleges forrását.

Folytatás »

Orbán Viktor: Felmérhetetlenül súlyos gazdasági következményekkel kell szembenézni

2020. március 13.

Origo

Beszélhetünk pénzről, gazdaságról, de most az emberi élet védelme a legfontosabb, azért küzdünk, hogy minél kevesebben fertőződjenek meg, minél kevesebben haljanak meg a vírustól – minderről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a Kossuth Rádióban péntek reggel.

A rendkívüli jogrend Magyarországon mást jelent, mint a többi európai országban. Olyan intézkedéseket lehet hozni, amelyeket a veszélyhelyzet súlyossága indokol – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban.

Folytatás »

Vérlázító, mennyi veszélyes sofőr van

2020. március 13.

Origo, Csepel.info

A Havanna lakótelepen közlekedő busz kamerája rögzített több szabálytalan autóst. Egymás után, sorban szegték meg az alapvető szabályokat, és okoztak balesetveszélyes közlekedési helyzetet.

Bpiautosok.hu a buszsofőrtől kapta a felvételt. A forgalom elől elzárt területen hat autós előzi meg a buszt, egy hetedik pedig a gyalogátkelőn előz szabálytalanul és veszélyesen.

19 ismert koronavírusos fertőzött van

2020. március 13.

Koronavirus.gov.hu

Mostantól ez a figyelmeztetőtábla kerül ki a hatósági házi karantén esetén

19-re nőtt a Magyarországon diagnosztizált új koronavírussal fertőzöttek száma. Három magyar férfinél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19).

Egy 67 éves magyar férfinél, aki munkájából adódóan sok külföldivel találkozik. Egy 41 éves magyar férfinél, aki Hollandiában és Angliában járt a közelmúltban, és egy 27 éves magyar férfinél, aki együtt volt a szintén Izraelben járt egyik magyar fertőzöttel. Folytatás »

Mától bárki kiválthatja hozzátartozója, barátja, ismerőse gyógyszereit

2020. március 13.

INDEX, Mr.Gabee, Csepel.info

Mától bárki kiválthatja hozzátartozója, barátja, ismerőse gyógyszereit Magyarországon. Az emberi erőforrások minisztere ugyanis rendeletben egyszerűsítette az e-recept kiváltásának feltételeit.

Magyar Közlönyben megjelent, Kásler Miklós által jegyzett rendelet szerint a kormány által kihirdetett veszélyhelyzetben Folytatás »

Czeglédy Csaba újságíró sértegetése közben ismerte be, hogy adócsaló

2020. március 13.

Lopott pénzekről beszélt Czeglédy Csaba a Hír TV riporterének, amikor szembesítették a hatmilliárdos adócsalásban lévő érintettségével.

Czeglédy Csaba vérlázító stílusban sértegette Szarvas Szilvesztert, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettesét, aki a Hír TV Informátor című műsorának műsorvezetőjeként tett volna fel kérdéseket Gyurcsány Ferenc ügyvédjének.

Folytatás »

Koronavírus: a csepeli egészségügyi intézményeket ellenőrizte a polgármester

2020. március 12.

Csepel.hu

A járványveszély miatt elrendelt intézkedéseket ellenőrizték csütörtökön a csepeli egészségügyi intézményekben –  számolt be közösségi oldalán Borbély Lénárd polgármester. 

A Csepelen működő egészségügyi intézmények, bölcsődék, óvodák, általános iskolák már megkapták a megelőzéshez szükséges fertőtlenítő szereket. Valamennyi intézményben megerősítették az általános takarítást, ahol még nem volt, ott kéz- és eszközfertőtlenítőket szereztek be. A központi szakrendelőben, a gyermek- és a háziorvosi rendelőkben falra szerelt kézfertőtlenítőket is kihelyeztek.

Folytatás »