2021. október havi archívum

Milliárdos egészségügyi fejlesztések Csepelen

2021. október 21. csütörtök

csepel.hu

Az Egészséges Budapest Program keretében 3,5 milliárd forint kormányzati támogatást kapott a kerület az egészségügy fejlesztésére, korszerűsítésére az elmúlt két és fél évben – hangzott el Borbély Lénárd polgármester és Németh Szilárd országgyűlési képviselő, honvédelmi államtitkár közös sajtótájékoztatóján október 21-én. Az Egészséges Budapest Programnak köszönhetően számos eszközzel bővül a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat, a legújabb beszerzések révén új informatikai eszközöket adtak át 58 millió Ft értékben.

(tovább…)

Karácsony Gergely szerint azzal zsarolta a DK, hogy nem lesz többé főpolgármester

2021. október 21. csütörtök

Mandiner

A főpolgármester elárulta: azt is mondták már neki politikai pályafutása során, hogy „tudjuk, hova jár a gyereked óvodába”.

Karácsony Gergely a Jelen hetilap JelenValó című műsorában adott interjút, ahol többek között ismét szóba került az ellentmondásos zsaroló sms-ek témája. Mint ismert: a főpolgármester az előválasztás során egy háttérbeszélgetésen azt állította: Gyurcsány Ferenc sms-ben próbálta megzsarolni, ezeket az üzeneteket pedig archiválta is. Később Karácsony már úgy fogalmazott ezekkel az sms-ekkel kapcsolatban, hogy „nem büntetőjogi értelemben beszélünk róla”, hanem „az egy politikai játszma”.

(tovább…)

Koronavírus: érdemes kérni az oltást

2021. október 21. csütörtök

Csepel.hu

A koronavírus delta variánsa miatt itthon is emelkedik a fertőzöttek száma. A járvány negyedik hullámában a legerősebb védelmet az oltás jelenti. Aki még nem kapott vakcinát, érdemes regisztrálnia, illetve a harmadik oltásra is mihamarabb jelentkeznie.

A kerületben folyamatosan zajlanak az oltások. Jelenleg egy oltópont működik a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálatnál (TIESZ), mely két műszakban várja a pácienseket, péntekenként csak délelőtt. „A legtöbben harmadik körös oltásokra érkeznek, de első és második oltásra is jelentkeznek még. Átlagosan heti hatszáz páciens kapja meg a koronavírus elleni vakcinát. Regisztrálni továbbra is kell, ám ha valaki nem tud online bejelentkezni, de személyesen felkeresi a szakrendelőt, segítenek neki az időpontfoglalásban ‒ mondta dr. Dobák András főigazgató. (tovább…)

A csepeli Bruce Lee ökle nem játékszer

2021. október 21. csütörtök

Index

Veres Roland afféle reneszánsz ember, polihisztor. Valaha mindez nem számított különlegességnek, példának okáért Hajós Alfréd, első olimpiai bajnokunk úszásban érdemelte ki 1896-ban, Athénban a babérkoszorút, de közben labdarúgásban is válogatott volt, sőt, atletizált és tornászott is. De az, hogy a 22 éves csepeli fiatalember sokszoros kickbox-világbajnok létére szombaton a magyar ökölvívó válogatott tagjaként utazik a belgrádi világbajnokságra, igazi kuriózum.

A Halker-Király Team csepeli edzőtermébe nem könnyű belépni egy átlagos délutánon, akkora a nyüzsgés odabent. A folyosón Masni, az egyéves, szürke francia buldog fogad, és a továbbiakban ellopja a show-t a díjnyertes gyönyörűség, akinek az Exatlon-győztes Busa Gabi – szintén a Halker-Király Team kick-box-versenyzője és Jároszkievicz Krisztián a gazdája – utóbbi annak a fiatalembernek is az edzője, akinek a kedvéért eljöttünk az edzőterembe.

(tovább…)

HÉV-fejlesztés: mi a lakossági felmérés eredménye?

2021. október 20. szerda

Csepel.hu

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) nyár elején a csepeli HÉV-fejlesztéssel kapcsolatos online kérdőívet indított annak érdekében, hogy megismerjék az utazók véleményét a beruházást érintő legfontosabb kérdésekben: milyen új szolgáltatások legyenek az Erdősor utcai új végállomáson, illetve milyen funkciókat kapjanak a megújult közterületek.

Nézzük az eredményt! (tovább…)

Már összemérhető Tarlós István és Karácsony Gergely munkája

2021. október 20. szerda

Csepel.hu

Tarlós István főpolgármesteri megbízatásának első két évében – többek között – megépített Csepelen 52 kilométer csatornarendszert, a gerincút első szakaszát, valamint a Weiss Manfréd és az Ady Endre úti kerékpárutakat. Ilyen fejlesztésekre a rendszerváltás óta nem volt példa Csepelen.

Tarlós azonban sok más, főként közterületeket érintő fejlesztést is támogatott. Így részben fővárosi forrásokból kezdődött meg már főpolgármestersége elején a csepeli Kis-Duna-part felújítása. (tovább…)

Borbély Lénárd: együtt győzzük le a nehézségeket

2021. október 20. szerda

Csepel.hu

Két évvel ezelőtt a csepeliek újfent bizalmat szavaztak Borbély Lénárd polgármesternek az önkormányzati választáson. A járvány azóta sok dolgot felülírt, megnehezített. A védekezés, a csepeli önkormányzat által biztosított pneumococcus elleni védőoltások is sokba kerültek. De megérte költeni rá. A kerületi fejlesztések sok esetben megcsúsztak, ám nem állnak le. Megépítették a Görgey iskola helyére az új parkot, újraépítették a Napközis tábort, elindult a nagyszabású iskolafejlesztési program, folytatják az útépítéseket. A fővárossal komoly nézeteltérések vannak, de a kormány igyekszik pótolni a megszüntetett fővárosi fejlesztéseket is.

Borbély Lénárd polgármesterrel beszélgettünk.

(tovább…)

Segítség az önkormányzattól a rászorulóknak

2021. október 19. kedd

Csepel.hu

Ma délután, a Humán Szolgáltatások Igazgatósága (HSZI) telephelyén megkezdődött annak a közel 100 tartósélelmiszer csomagnak a kiosztása, melyet a csepeli rászorulók kapnak a HSZI-n keresztül.

Az első csomagok egyikét Borbély Lénárd polgármester adta át a helyszínen, ahol megtudtuk: az önkormányzat hosszú évek óta többféle formában támogatja a legelesettebbeket, ezek egyike a tartósélelmiszer juttatás. A mostani – étolajból, lisztből, száraztésztából, cukorból, levesporból, konzervekből, rizsből, kolbászból álló – csomag a remények szerint egy kis segítséget jelenthet a terhek enyhítésében.

(tovább…)

Szabó Szabolcs leleplezte a 168 Órát, a fideszes propagandalapot

2021. október 19. kedd

Csepel.info

Fideszes álhír-cunamira hívta fel a figyelmet Szabó Szabolcs, aki a Facebook oldalán máris odapörkölt a kormánypárti propaganda legnagyobb bástyájának, az Orbán rezsim titkos fegyverének, a 168 Órának. Lesz itt még nemulass az Orbán diktatúra keretlegényeinek, mert ez csak a kezdet – derül ki írásából.

A Jobbik és Momentum képviselőjelöltje régóta bizonyítja naponta több posztban is, hogyan tombol a totális diktatúra. Szabó szerint ennek megfelelően – az elnyomó rezsim mások számára láthatatlan furmányai miatt – a butább emberek szemében ellenzékinek látszó média is vérfideszes. Az engesztelhetetlen ellenzéki hős most megingathatatlan vádiratnak beillő írásban rántotta le a leplet  az Orbán-hívő 168 Óráról: (tovább…)

Támogatás csepeli mérnökhallgatóknak

2021. október 18. hétfő

Csepel.hu

Idén két csepeli mérnökhallgató részesül ösztöndíjban, akik a polgármesteri hivatalban Morovik Attila alpolgármestertől és Ambrovics Dénes, a Csepeli Mérnök Hallgatók alapítványának kuratóriumi elnökétől vehették át a támogatást október 18-án. A pályázat alapján Bencze Márton és Dankó Péter kapott anyagi hozzájárulást a tanulmányaikhoz az Alapítványtól.

Érdemes tudni: a Csepeli Mérnökhallgató Alapítvány önkormányzati forrás segítségével finanszírozza a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő csepeli mérnökhallgatók ösztöndíját.

(tovább…)