Karácsony Gergely szerint azzal zsarolta a DK, hogy nem lesz többé főpolgármester

Mandiner

A főpolgármester elárulta: azt is mondták már neki politikai pályafutása során, hogy „tudjuk, hova jár a gyereked óvodába”.

Karácsony Gergely a Jelen hetilap JelenValó című műsorában adott interjút, ahol többek között ismét szóba került az ellentmondásos zsaroló sms-ek témája. Mint ismert: a főpolgármester az előválasztás során egy háttérbeszélgetésen azt állította: Gyurcsány Ferenc sms-ben próbálta megzsarolni, ezeket az üzeneteket pedig archiválta is. Később Karácsony már úgy fogalmazott ezekkel az sms-ekkel kapcsolatban, hogy „nem büntetőjogi értelemben beszélünk róla”, hanem „az egy politikai játszma”.

Az interjúban arra a kérdésre, hogy mégis mi igaz ezekből az sms-ekből, Karácsony úgy fogalmazott, ez egy „turbulens” időszak volt, és ilyenkor „ilyen mondatok elhangoznak”. Ezután megkérdezték tőle, hogy mégis mivel zsarolta őt a Demokratikus Koalíció, esetleg azzal, hogy nem szavaznak-e meg a közgyűlésben bizonyos témákat.

Nem, nem. Ezek sokkal keményebb mondatok, és nem arról szólnak, hogy holnap megszavazzuk-e valamely fővárosi cég költségvetési beszámolóját. Ez nem erről szól”.

– válaszolt Karácsony.

Főpolgármesterséget érintő fenyegetések

A főpolgármester elárulta azt is, hogy az ellenzéki pártok, noha egymásra vannak utalva, mégis rivalizálnak egymással, és a „DK-nak más a vérmérséklete”. Példaként említette Karácsony, hogy a párt azzal is megzsarolta, hogy többet nem lesz főpolgármester.

Nem arról szól, hogy jövőhéten leszavazzuk a valami piszlicsáré előterjesztést, hanem, hogy akkor felrobbantjuk az egészet!”

– fogalmazott a politikus.

Rögtön utána hozzátette, hogy a szóban forgó fenyegetésekből „még soha nem lett semmi”, pedig elmondása szerint azt is mondták már neki politikai pályafutása során, hogy „tudjuk, hova jár a gyereked óvodába”.

A teljes interjút itt tekintheti meg, a zsarolásról szóló rész 29:10-től látható:

Egy hozzászólás “Karácsony Gergely szerint azzal zsarolta a DK, hogy nem lesz többé főpolgármester” bejegyzésre

  1. PáLos TReND szerint:

    Valójában a Fidesz bűne, hogy 15 évvel a vérbe fojtott 2006-os Szabadságharc után még mindig az összes idegenszívű hiéna Gyurcsány vezetésével itt tobzód6 és hányat6 epét “sohakinemirtottjaival” országszerte!!!
    Miért is?
    …mert a Fidesz ahelyett, hogy a devizás kisemmizett magyarok mellé állt volna, inkább a bankárkormány elleni demonstrációk vezetőit kezdte rágalmazni, támadni, és bizonytalanságot keltett, összezavarta, megosztotta a bátor hazafiakat, a tüntető jó kiállású bátrakat.
    Sőt, 2010 után, a kétharmados győzelmét követően sem történt elszámoltatás, még az általunk kirobbantott sukorói korrupciós botrányból is kimentették Gyurcsány Ferencet és Ronald Laudert.
    Úgyhogy a felcsúti pojáca által ígért rendszerváltásból és alkotmányozásból egy a TOTÁLIS (Szájer-féle alaptörvény!!!) az ISRAHELLI GYARMATOSÍTÁST ELFEDŐ ún. NER-rendszer lett.

Itt lehet hozzászólni !