Borbély Lénárd: együtt győzzük le a nehézségeket

Csepel.hu

Két évvel ezelőtt a csepeliek újfent bizalmat szavaztak Borbély Lénárd polgármesternek az önkormányzati választáson. A járvány azóta sok dolgot felülírt, megnehezített. A védekezés, a csepeli önkormányzat által biztosított pneumococcus elleni védőoltások is sokba kerültek. De megérte költeni rá. A kerületi fejlesztések sok esetben megcsúsztak, ám nem állnak le. Megépítették a Görgey iskola helyére az új parkot, újraépítették a Napközis tábort, elindult a nagyszabású iskolafejlesztési program, folytatják az útépítéseket. A fővárossal komoly nézeteltérések vannak, de a kormány igyekszik pótolni a megszüntetett fővárosi fejlesztéseket is.

Borbély Lénárd polgármesterrel beszélgettünk.

Kezdjük a legfontosabbal: milyen fejlesztések jellemezték az elmúlt két évet, és hol vannak csúszások?

Már az első két évben komoly eredményeket értünk el. Gondolok elsősorban a Csepeli Napközis Tábor újraépítésére, amit a 2010 előtti önkormányzati vezetés a Görgey iskolához hasonlóan lakóparknak adott el. A Csepeliek aZöld Kis-Dunapartért Egyesületnek, egy pártok felett álló civil összefogásnak és a Fidesznek is köszönhető, hogy a Kis-Duna-partot sikerült megvédenünk a beépítéstől. Az önkormányzat felelős gazdálkodásának hála, a volt Görgey iskolához hasonlóan a napközis tábort is sikerült visszavásárolnunk. Újraépítése 2021-re készült el. Erre különösen büszke vagyok. A Görgey iskolát a visszavétel után lebontottuk. A helyére ‒ ez volt a lakosság kérése ‒ 2020 novemberére egy szép parkot, játszóteret építettünk szökőkúttal. Jó érzés, hogy így sikerült lezárnunk ezeket a fájóan sokáig húzódó ügyeket. Ezzel együtt pedig folyamatosan növeltük Csepel vagyonát. Folytatjuk az útépítéseket is: két év alatt 37 utcaszakaszon 13 és fél kilométer utat építettünk. Az útépítés volt az egyik olyan fejlesztés, amely a koronavírus-járvány alatt nagyjából zavartalanul folyt tovább. Elindult a nagyszabású iskolafejlesztési programunk. 2020-ban a Herman Ottó Általános Iskolát, idén pedig a Mátyás Király Általános Iskolát újítottuk fel kívül-belül. A Széchenyi iskola teljes tetejét is újjá kellett építenünk a viharkár után. Átadtuk a csepeli kézilabdásoknak a Laurencz László Sportcsarnokot. A Csepeli Strandfürdő felújításai és a csillagtelepi városrehabilitáció munkálatai is folytatódtak. Előbbi az első vállalkozó bukása miatt, utóbbi a járvány és az építőipari árak durva emelkedése miatt különösen sok késést szenvedett. Azon vagyunk, hogy ezeket bepótoljuk, és a csillagtelepi városrehabilitációt is sikerrel befejezzük, ehhez azonban jelentős anyagi forrás hiányzik egyelőre. A Tejút parkot 2020. május 19-én adtuk át, erre a forrást a kormány adta, a járvány miatt szintén megcsúszott kivitelezést a főváros végezte. Csepel egyik legjobb pihenőparkja jött ezzel létre, kár, hogy 15 hónapot kellett várni arra, hogy a világítást is felkapcsolják.

Pályázatot írtunk ki kamerarendszer kiépítésére, amit 15 társasház és lakásszövetkezet nyert el. Ez teljesítés alatt áll. Büszke vagyok arra, hogy a kormány támogatásával, az Egészséges Budapest Program keretében ‒ az önkormányzati hozzájárulással együtt ‒ csaknem négymilliárd forintot költünk a csepeli egészségügy fejlesztésére. Az elmúlt időszakban új kiegészítő orvostechnikai eszközöket helyeztünk üzembe, orvosi rendelőket tataroztunk. A jövőt illetően felújítjuk az egykori szülőotthon még rossz állapotban lévő épületrészeit. Elindítjuk az egynapos sebészetet, javítjuk a fogászati praxisok tárgyi feltételeit és további orvostechnikai eszközöket szerzünk be.

Erős felhatalmazást kapott polgármesterként, ám pártja, a Fidesz–KDNP Csepelen sem ért el többséget. Hogyan működik most az önkormányzat?

Kilenc évig kormányoztunk kényelmes többséggel. 2019 őszétől minden megváltozott. Az ellenzéki – új nevükön – Csepeliek a Csepeliekért Egyesület tagjaival kötöttünk megállapodást. Bevallom, nagy kihívás volt beletanulni a koalíciós kormányzásba. Ebben pozíciókon alapuló érdek-elvű, és értékelvű megállapodást is lehet kötni. Csepelen mi az utóbbit választottuk. Csepel fejlesztését, fejlődését és a polgári utat jelöltük ki közös nevezőnek. Úgy érzem, ez működik, és remélem, így marad a következő három évben. A következő kihívás rögtön ez után a járvány volt.

Állandó vita tárgya, hogy az önkormányzatoknak miért kellett beszállniuk a járványellenes intézkedésekbe, és hogy azok mennyire voltak hatékonyak. Ön mit gondol erről?

Ha egy társasház tetőzete megsérül és beázik, a javításba minden tulajdonos beszáll. Ezt tízből kilenc ember megérti. A járvány hasonló. A védekezés óriási költségekkel járt, mindez elsősorban az önkormányzatok területén. Nyilván nem örültünk a forráselvonásnak. De megértjük, hogy mindenkinek össze kellett fogni a járvány legyőzéséért, és nem lehet kivétel. Európai viszonylatban a védekezés Magyarországon a legjobbak között sikerült. Gazdasági értelemben az adatok egyértelműek. Minden haláleset szomorú, sok egészen tragikus is. Az Európai Unió országokra lebontott többlethalálozási statisztikái – ez mutatja ki a valós veszteséget – azt bizonyítja, hogy a halálozásban sem lógunk ki a sorból. Emiatt nem tartom etikusnak mindennek az ellenkezőjét állítani, főként halottakkal kampányolni. Amíg nem volt koronavírus elleni oltás, Csepelen ingyen adtuk az időseknek a pneumococcus, azaz a tüdőgyulladás elleni védőoltást. Sok ember életét menthettük meg. A közterületek fertőtlenítése és a hivatalok, egészségügyi intézmények védekezőeszközökkel való ellátása, a csepeli megváltozott munkaképességű munkavállalóink által készített textilmaszkok elkészítése és kiosztása, a vállalkozások életben maradásának segítése, a lakosság elesett tagjainak ellátása szintén nagyon sokba került. De megérte. Minden lépésünknek volt erkölcsi és gazdasági értelme és haszna. Láthatjuk, mit okoz az átoltottság hiánya. Románia, Bulgária és sok más ország tragikus helyzetben van amiatt, hogy kevesen vették fel az oltást. Csepelen magas az átoltottság. Ráadásul a kormánypártok, ellenzéki pártok és a civilek közösen kérték az oltáson való részvételt. Erre az összefogásra nagyon büszke vagyok. Köszönöm ezt a hozzáállást és a segítséget minden pártnak és civil szervezetnek!

Úgy tudjuk, az elmúlt két évben számos csepeli fejlesztést elkaszált a főváros. Melyek ezek pontosan?

Tőlünk – többek között – a P+R parkolófejlesztéseket, a Soroksárral, XVIII. kerülettel közös kerékpárút-fejlesztést, a fővárosi utak felújítását, a rozsdaövezeti fejlesztéseket vonták el a fővárosból. Ezeket nem tudjuk saját forrásból megoldani, hiszen a főváros kapta meg erre a csepeliek pénzét. Cserében mi a kormánytól kapunk kárpótlást. A fővárosi utak felújítását például a Táncsics Mihály utcával tudjuk kezdeni – kormányzati pénzből. Az még kérdés, hogy a főváros megakadályozza-e jogi úton, hogy felújítsuk az útjait. A csepeli gerincút építését például azzal akadályozzák, hogy sorra rossz pályázatokat adnak be.

A P+R parkolók hiánya miatt nap mint nap szenvedünk Csepel központjában, és csak fájó megoldásokat kereshetünk a problémára. Például a nem csepelieknek bevezethetjük a fizetős parkolást, amiről vita van az önkormányzatban. Úgy néz ki, hogy a kerékpárút-fejlesztést a kormány megoldja a főváros helyett. A HÉV-fejlesztést a kormány végzi, az Észak-Csepelre tervezett park építését, az új Duna-híd építését szintén. A Jedlik gimnázium felújítása hamarosan szintén kormányzati pénzből indul. A szerződés már alá is van írva. Már az eredeti tervek megvalósítása is többszörösébe került volna az előirányzott ötmilliárd forintnál, de az építőipari árak azóta jelentősen növekedtek. Az előbbi fejlesztések megépítésével nem lesz gond, ha nem változik a kormányzati szándék 2022-ben. A felújítást az Új Jedlik Társadalmi Egyeztető Fórum elképzelései alapján fogják kivitelezni. Ennek a Fórumnak Németh Szilárd képviselő úr volt a vezetője, mostantól pedig az állam veszi át a munkát, hiszen az állam is finanszírozza.

Most, hogy vége az előválasztásnak, nagyon örülnék, ha a főpolgármester úr rendezné a kapcsolatait a kerületekkel, és így javulna a főváros és Csepel közötti viszony. Én ebben nyitott vagyok. A megkezdett csepeli fejlesztéseket folytatjuk, hogy Budapest legzöldebb és legélhetőbb kerületévé válhassunk. Nehézségek közben mindig vannak, a cél, hogy együtt győzzük le azokat!

Csepel.hu

10 hozzászólás “Borbély Lénárd: együtt győzzük le a nehézségeket” bejegyzésre

  1. Gratulálok szerint:

    “Az ellenzéki – új nevükön – Csepeliek a Csepeliekért Egyesület tagjaival kötöttünk megállapodást.”

    Régi nevükön, Bucka. Megállapodás: Kaptak egy alpolgármesteri helyet, meg külsős bizottsági helyeket. A cechet állják a csepeli adófizetők.

  2. László szerint:

    Volt 1-2 provokatív kérdés. Azt hittétek elkezd majd Gyurcsányozni? Több esze van ennél neki. Pozitívan csalódtam benne…

  3. csepeli kerdezo szerint:

    Gratulálok,

    Nem alpolgármesteri helyet kaptak, hanem “vettek” egy szavazatot.
    Pákozdi úr eladó…

  4. kerdes szerint:

    Bucka szövetség…. Vajon ki pénzelte őket? Költői kérdés…
    Mint amikor a visszalépés miatt megszüntettek tanácsnoki pozíciót….
    Pákozdi meg közös képviselő volt, ez számomra már azt jelenti, hogy semmire sem alkalmas. (Mert csak szöveg, van tartalom nélkül.)

  5. Gyula szerint:

    Az a Bucka egy érdekes sztori volt, mert semmi nem volt akkor róla, talán még egy adószám sem. Az aláírásokat pedig hogy szedték össze, az is egy jó kérdés. 😁 Gondolom, hogy több közös képviselői segédlettel. De bebukták, ez a lényeg, Pákozdi meg ottragadt, mint a “szenteltvíz”! “nem árt, de nem is használ” 😜😂😢👏👍😁

  6. Gyula szerint:

    kerdes! Nem a lánya közös képviselő?

  7. kerdes szerint:

    “Pákozdi József 1962-ben született Csepelen, azóta is itt él. Nős, két gyermeke és egy unokája van. Rendelkezik – egyebek között – kereskedelmi és vendég-látóipari vezetői, ingatlanközvetítői és értékbecslői, független biztosítási alkuszi és társasházkezelői végzettséggel.”

    forrás: Csepel.info

    ui. Csupa érdekes képesítés, foglalkozás

  8. Gratulálok szerint:

    kerdes! Amerikában a megbízhatóság alapkérdése, vennél-e tőle használt autót? 😉

  9. kerdes szerint:

    Gratulálok: A jelenlegi politikusoktól használt autót nem vennék. 🙂 Párttól függetlenül. Ezért vagyok kíváncsi MZP-re.

  10. Gratulálok szerint:

    kerdes! Egyetértek!

Itt lehet hozzászólni !