Mr. Gabee, Csepel.info
Két gépkocsi ütközött össze kedden reggel a Kassai utca és a Katona József utca kereszteződésében – értesült inrormátorától Mr. Gabee
Az eset során egy ember könnyebb sérülést szenvedett
Mr.Gabee, Csepel.info
Kék-piros lámpák fénye színezi az aszfaltot. Szirénák zúgnak, konvojban haladunk. Visítanak a gumik, a szívem zakatol. Csepelen egy iskolában lövések dördültek, egy embert biztosan meglőttek, érkezik rádión az üzenet. Iskolában? – Nézünk egymásra a társammal, szeme mindent elárul. Egy gyerek?
Kinézek az ablakon, elsuhannak a fák, az épületek. A fejemben is száguldoznak a gondolatok. Kemény, durva világ ez. Én választottam: bűnözőket üldözök.
Emlékszem, már óvodás koromban beszippantott az egyenruha világa. Akkor csak a színesebb részét láttam, ma már a többit is. Mégis, ha újrakezdhetném, ugyanígy választanék. (tovább…)
Origo
A legendás gitáros emléktáblája a Radnóti művház falán
A tragikusan fiatalon meghalt Radics Béla születésének 75. évfordulójára készített egy dokumentumfilmet a Pesti TV. A magyar Jimi Hendrixnek nevezett zenészre pályatársai emlékeznek.
“Radics Béla 75″ – Rock és lázadás a „Legvidámabb Barakkban” címmel készített dokumentumfilmet a Pesti TV a legendás magyar gitáros születésének 75 évfordulójára.
FSZEK, Mr.Gabee, Csepel.info
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, tekintettel a több alkalommal meghosszabbított járványügyi korlátozások időtartamára, illetve a folyamatosan jelentkező olvasói érdeklődésekre és használói igényekre, 2021. február 10-től Könyvtári Cserepont elnevezéssel, átmeneti feltételekkel könyvkölcsönzési szolgáltatást indít.
A Könyvtári Cserepontokon a jogszabályi előírások miatt (484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet) a könyvtárba való belépés nélkül – ajtón vagy ablakon keresztül, az utcán történő várakozással – lehetséges a kölcsönzés. Kizárólag előzetesen megrendelt könyveket lehet elvinni, ezért a FSZEK olvasóbarát intézkedésként átmenetileg ingyenessé teszi az előjegyzést. Az igények leadására 2021. február 8-ától nyílik lehetőség. A Cserepontokon a beiratkozás, a kölcsönzött művek visszaadásának lehetősége és tartozások rendezése is biztosított. A Könyvtár a novemberi bezárás óta beszerzett 13.865 könyvújdonsággal is várja olvasóit. (tovább…)
Mr.Gabee, Csepel.info
|
||||
![]() ORBÁN ERIKA BLANKA |
A POLICE.hu által kiadott információk szerint ismeretlen helyre távozott egy három gyerekes család.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható családot felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon, vagy a csepeli rendőrkapitányságot a 427-4600-s telefonszámon
Csepel.info, Mr. Gabee
Mr.Gabee vette észre, hogy a Fővárosi Vízművek munkatérképén a VI. kerületi Bajza utca az olaszországi Velence és Bologna környékére költözött.
A vízművek oldalát ide kattintva tekinthetik meg.
Mr.Gabee, Csepel.info
Olvasónk arról tájékoztatta Mr.Gabee-t hogy vasárnap délután baleset történt Csepelen, a Szent István út és a Táncsics Mihály utca kereszteződésében. A balesetben két személygépkocsi ütközött össze.
A német rendszámú (München) Renault Scenic feltehetőleg nem vette észre, hogy a kiegészítő lámpa csak a jobbra fordulást engedélyezte, és egyenesen haladt tovább a Szent István úton, amikor összeütközött a Táncsics Mihály utcából szabályosan érkező gépkocsival. Személyi sérülésről nem érkezett információ.
Kapcsolódó tartalom:
Origo
A Szputnyik V-t és a kínai oltóanyagokat is gyártaná Ausztria – erről beszélt Sebastian Kurz osztrák kancellár a Welt am Sonntag német lapnak adott interjújában. Azt is mondta, hogy az orosz vagy a kínai vakcinákkal is beoltatná magát.
Mr.Gabee, Csepel.info
K. Attila információi szerint a képen látható Peugeot típusú gépkocsi szombaton este eddig tisztázatlan körülmények között a II. Rákóczi Ferenc úton két parkoló autónak csapódott.
Az egyik gépkocsit annyira eltalálta, hogy fellökte a járdára, és egy társasház előtti virágoskertbe csapódott. Helyszíni információk szerint a Peugeot vezetője a csuklóját fájlalja, valamint felmerült az ittasság vagy a kábítószer hatása.
A kiérkező mentőszolgálat a peugeot vezetőjét kórházba szállították.
Az eset miatt a A 36-os, a 38-as, a 71-es, a 138-as, a 148-as, a 159-es és a 238-as autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Karácsony Sándor utca H megállót. (tovább…)