2020. október havi archívum

Csepelen még nem mert áramot lopni a DK-s képviselő

2020. október 29. csütörtök

Csepel.info

Fiatalítás a csepeli MSZP-ben: ahogy anno Deme Gábor (balra), Borka-Szász Tamás is alpolgármester szeretett volna lenni

Legalább négy éve foglalkozott bitcoinbányászattal a DK-s Borka-Szász Tamás, de a kormánypárti vezetésű csepeli önkormányzatnál nem  merte bevinni a gépeit a pártirodába. Ilyen mértékű túlfogyasztás ugyanis nem lehet észrevétlen, és ez így volt Erzsébetvárosban is. A Csepel.info úgy tudja, hogy a DK-s politikus lebuktatásában az egyik ellenzéki párt is közrejátszhatott.

Borka-Szász karriere a legdurvább szoci maffiafészekből indult, ahol a pedofil bűncselekményektől kezdve a lopásokon, sikkasztásokon keresztül a kettős emberölésig terjedt a párttársak “tevékenységi köre”. Csepelen ugyanakkor a szocialista bűncselekmények nem maradtak következmények nélkül, így Borka-Szász tudta, hogy nem éri meg áramlopással próbálkozni. (tovább…)

Már mulatós is készült a Bitcoin-bányász DK-s képviselőről

2020. október 29. csütörtök


Mint ismert, néhány nappal ezelőtt áramlopáson és Bitcoin-bányászaton kapták Borka-Szász Tamást, a Demokratikus Koalíció erzsébetvárosi önkormányzati képviselőjét. A VII. kerületi városházán „ügyeskedő” politikus ügye sokakat megihletett, többek között már mulatós is készült Borka-Szászról.

A magyar nép kreativitása tényleg határtalan! Katt a Folytatásra!

(tovább…)

Újabb lefejezéses terrortámadás Franciaországban, több halott

2020. október 29. csütörtök

Csepel.info

Legalább három halottja és több sebesültje van annak a késes támadásnak, amely csütörtök reggel történt Nizzában. A tettest, aki még elfogásakor is „Allah akbart” kiáltozott és feltételezhetően iszlamista terrorista indítékkal ölt, elfogták a rendőrök.

Késes támadás történt csütörtökön a dél-franciaországi tengerparti városban, Nizzában, az esetnek három halottja – két nő, egy férfi – és több sérültje van. A támadás helyi tudósítások szerint a helyi Notre-Dame-bazilikában történt. Az egyik áldozat még el tudott menekülni a templomból, de az utcán belehalt súlyos sérüléseibe. A rendőrség megerősítette a támadás hírét és azt tanácsolta az embereknek, hogy kerüljék el a környéket.

(tovább…)

Maszkviselés, távolságtartás, fertőtlenítés

2020. október 29. csütörtök

Csepel.hu

Továbbra is emelkedő tendenciát mutat hazánkban a koronavírussal fertőzöttek száma. A megfelelő higiéniai szabályok betartása mellett ilyenkor különösen fontos a rendszeres fertőtlenítés, a járványügyi szabályok betartása.

Ennek részleteiről és az influenza elleni védőoltás jelentőségéről is kérdeztük dr. Dobák Andrást, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgató-főorvosát.

(tovább…)

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. október 29.

2020. október 29. csütörtök

Mr.Gabee, Csepel.infookt25_kep01

A rendőrség épülete ismét gazdát cserélt, a felkelők visszafoglalták. A nap a Nemzeti Bizottság megválasztását előkészítő jelölőgyűléssel telt. A községháza tanácstermében fellángoltak az indulatok, miután a kommunisták és a felkelők is a saját embereiket akarták delegálni a testületbe. A gyűlésen közfelkiáltással negyven jelöltet állítottak, végül egy sem volt köztük kommunista.

Részlet dr. Balogh Béla, a Csepeli Nemzeti Bizottság tagja visszaemlékezéséből: „Babik Zoli – aki a Csepeli Újságot szerkesztette a forradalom végén – cipelt el gyűlésekre, s így keveredtem bele az eseményekbe. Ő hívott el október 29-én a csepeli községháza tanácstermébe is, arra a gyűlésre, ahol bekerültem a Nemzeti Bizottság névsorába. Bali Vendelt már régebbről ismertem – korábban a katolikus iskola igazgatója volt – akkor éppen Ikarusz-gyári munkás volt. Ivanics Pista bácsi fia az osztálytársam volt a középiskolában.”

Elcsaptak egy robogóst a Kossuth Lajos utcában

2020. október 28. szerda

Mr.Gabee, Csepel.info

Mr.Gabee információi szerint elcsaptak egy robogóst szerda késő este a Kossuth Lajos utcában

Szerkesztőnk információját a Balesetinfo Facebook csoport is megerősíti. Oly módon, hogy a fenti képet tőlük kaptunk, melyet nagyon köszönünk.

Emelkedtek a kiszabható bírságok összeghatárai

2020. október 28. szerda

Koronavírus.gov.hu

Kiss Róbert alezredes hangsúlyozta, a házi karantén elrendelésére vonatkozó, az Országgyűlés által hétfőn módosított jogszabály szerdai hatályba lépésével szigorodtak a karanténintézkedések megszegése esetén alkalmazható szankciók.

Példaként említette: abban az esetben, ha a rendőrség ismételt vagy a figyelmeztetés ellenére történő maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyását észleli, a törvény lehetőséget enged 150 ezer forintig terjedő helyszíni bírság kiszabására is.

(tovább…)

Vigyázzunk a temetők biztonságára!

2020. október 28. szerda

csepel.hu

A napokban egyre többször riasztják a tűzoltókat kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez. Tavaly ilyenkor tíz temetőben keletkezett tűz, amelyet a tűzoltóknak kellett eloltaniuk. A gyertyák és mécsesek nemcsak a temetőkben, hanem otthon is veszélyes helyzetet teremthetnek.

Minden évben előfordul, hogy egy Mindenszentek vagy Halottak napja alkalmából meggyújtott gyertya miatt teljesen kiég egy lakás. (tovább…)

Találtak egy telefont a HÉV-en

2020. október 28. szerda

Mr. Gabee, Csepel.info

A képen látható telefont szerda reggel 3/4 9 körül a héven találta olvasónk.

A megtalálást követően a Kvassay hídnál az egyik dolgozónak leadta.

Elektromos kerékpár

2020. október 28. szerda

Mr. Gabee, Csepel.info