Emelkedtek a kiszabható bírságok összeghatárai

Koronavírus.gov.hu

Kiss Róbert alezredes hangsúlyozta, a házi karantén elrendelésére vonatkozó, az Országgyűlés által hétfőn módosított jogszabály szerdai hatályba lépésével szigorodtak a karanténintézkedések megszegése esetén alkalmazható szankciók.

Példaként említette: abban az esetben, ha a rendőrség ismételt vagy a figyelmeztetés ellenére történő maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyását észleli, a törvény lehetőséget enged 150 ezer forintig terjedő helyszíni bírság kiszabására is.


A rendőrség arányosan, törvényesen látja el a feladatát, szankciót is így szab ki – tette hozzá. Ismertette: a közigazgatási hatósági ügyek tömegessé válásával szükséges volt az eljárások egyszerűsítése, ezért a Magyarországra belépők esetében nem folytatnak le egyedi közigazgatási hatósági eljárást. A határátlépésnél a belépő nyilatkozik a lakás pontos címéről, ahol a 10 napos karanténkötelezettség idején tartózkodni fog. A határátlépő közvetlenül a karanténlakáshoz közlekedhet, amit kizárólag egészségügyi, műszaki vagy menetrendi okból szakíthat meg, hazaérkezése után a bejárati ajtóra köteles kitenni a piros figyelmeztető jelzést.

Ha van hozzá megfelelő informatikai eszköze, akkor köteles alkalmazni az úgynevezett karanténszoftvert – mondta.
Közölte: a törvény lehetőséget ad arra, hogy a karanténra kötelezett a beutazás előtt 24 órával megadja a karanténlakás pontos címét a rendőrség honlapján.

Az alezredes felhívta a figyelmet, hogy a karanténra kötelezett a lakást csak orvosi utasításra betegség, illetve életveszély vagy súlyos kárral fenyegető veszélyhelyzet esetén hagyhatja el. Új, hogy a kötelezett az illetékes rendőrkapitányságnak tett bejelentés és a rendőrség tudomásul vétele után hagyhatja el a karanténlakást.
Kiss Róbert beszámolt arról, hogy az elmúlt 24 órában a védelmi intézkedések megszegése miatt 68 esetben intézkedtek a rendőrök. A tömegközeledési eszközökön nem vagy nem megfelelően viselt maszk miatt 12-szer léptek fel, minden esetben figyelmeztetést alkalmaztak. A maszkviselés szabályainak megsértéséért a törvény szeptember 21-ei hatályba lépése óta 680 emberrel szemben történt intézkedés.
Hangsúlyozta: a rendőrök a hétvége óta fokozottan ellenőrzik a maszkviselést az üzletekben és bevásárlóközpontokban. Emiatt kedden 56 esetben intézkedtek, 44 embert figyelmeztettek, 7 helyszíni bírságot szabtak ki és öt szabálysértési feljelentést tettek. A szeptember 21. óta történt 2050 intézkedés nagy része, 1730 figyelmeztetéssel zárult.
A tranzitforgalom szabályainak megszegése miatt egy embert figyelmeztettek és 28 helyszíni bírságot róttak ki.
Tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 3669 hatósági házi karantént rendeltek el, köztük 499-et a Magyarországra érkezők esetében. A rendőrség kedden 11 556 esetben ellenőrizte a karanténszabályok betartását.
Jelenleg 26 678 hatósági karantén van érvényben, és 1170-en használják az ellenőrzést szolgáló mobiltelefonos alkalmazást.
Az ügyeleti központ vezetőhelyettese elmondta: zökkenőmentes a határforgalom, a teherforgalomban a röszkei autópálya-átkelőnél a belépő oldalon három-, a személyforgalomban a beregsurányi közúti átkelőnél, szintén a belépő oldalon kétórás várakozásra kell számítani.

Koronavírus.gov.hu

Itt lehet hozzászólni !