2020. szeptember havi archívum

Dráma – Sírva mesélt Pataky Attila a koronavírus-fertőzéséről: „Alázatosan jelentem, nagyon megtanított a sors”

2020. szeptember 23. szerda

Blikk

Pataky Attila, az Edda frontembere elkapta a koronavírust, ráadásul a garázskoncert felvételének idején már beteg volt. Tavasszal, a járvány első hullámában még azt mondta, a koronavírus csak egy hiszti.

Ma reggel a Retro Rádióban, Bochkor Gábor reggeli műsorában telefonon jelentkezett be. Döbbenetes volt hallgatni a gyakorlatilag a halálból visszatérő, síró Patakyt, aki ma már egészen másképp gondolja, mint tavasszal!

(tovább…)

Baracsi Imre: „Fiam! Az irigységet ki kell érdemelni, az nem megvásárolható!” – csepeli éremeső szeptemberben

2020. szeptember 23. szerda

Csepel.hu

Hosszú, közel hét hónapos szünet után mérethették meg magukat a Csepeli Birkózó Club birkózói. A Magyar Birkózó Szövetség szakmai bizottsága úgy döntött, hogy ebben az évben csak a kadet, junior és felnőtt korosztály számára rendezik meg az országos bajnokságot a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel.

A felkészülésről és a versenyeken szereplésről kérdeztük Hajdu Imrét, a klub vezetőedzőjét.

(tovább…)

Tájékoztató szülők, valamint a gyerekes családok számára

2020. szeptember 23. szerda

MR.Gabee, Csepel.info

Dr. Kolmann Tímea gyermekorvos egy tájékoztatót osztott meg szülők, valamint a gyerekes családok számára facebook oldalán.

Az írást az alábbiakban olvashatják. Fontos: A képre kattintással lehet nagyítani a képeket. (tovább…)

Munkálatokat végeznek a II. Rákóczi Ferenc úton

2020. szeptember 23. szerda

Mr. Gabee, Csepel.info

 

Mr.Gabee megerősített információi szerint várhatóan szerda reggel 7 órától éjfélig lezárják a külső sávot a II. Rákóczi Ferenc úton az Erdősor utcánál, ugyanis burkolat javítási munkálatokat végeznek.

Fokozott körültekintéssel közelítsék meg az érintett helyszínt.

Akkor meddig is megy a H7-es HÉV

2020. szeptember 22. kedd

Mr.Gabee, Csepel.info

Mr.Gabee fotója

Hétfő éjszaka a Facebookon bukkantunk egy olyan információra, miszerint a Szent Imre téri  HÉV megállóban a digitális kijelzőt nem sikerült beállítani a megfelelő végállomásra.

Nem akartunk hinni a szemünknek, ezért kedden délelőtt kilátogattunk, hogy saját szemmel lássuk. Az ügyet az bonyolítja, hogy a kijelzőn szereplő indulási időpontok stimmeltek azzal, ahogy a szerelvény a megállóból indult, ugyanis a módosulás óta volt pár menetrend érvényebe (legalábbis míg ott voltunk).

Az mindenki számára ismerős, hogy június 22 óta a HÉV szerelvények rövidítve közlekednek és nem érik el a Boráros téri végállomást.

Úti beszámoló a Nyugdíjas klubban

2020. szeptember 22. kedd

Csepeli Nyugdíjas Klub, Mr.Gabee, Csepel.info

Mikó Imre okleveles építészmérnök vetítéssel egybekötött úti beszámolót tart Skóciai nagykörútjáról a Kossuth Lajos utca 115 alatt található Nyugdíjas Klubban.

Az előadás 1. részét szeptember 24-én kerül megrendezésre 15 és 16 óra között. Az eseményre jelentkezni a 278-0128-as telefonszámon lehetséges. A szervezők mindenkit szeretettel várnak. A belépés díjtalan.

Utazásszervezés a tervezéstől a fizetésig egyetlen alkalmazással: újra kipróbálható a Maas4EU

2020. szeptember 22. kedd

Mr.Gabee, BKK, Csepel.info

A Budapesti Közlekedési Központ egyik kiemelt feladatának tekinti, hogy szemléletformáló kampányaival a fővárosban közlekedőket az utazási módjuk tudatos megválasztására ösztönözze, és mindnyájuk számára folyamatosan fejlessze szolgáltatásait.

A közlekedési módok minél könnyebb átjárhatósága összhangban van a nemzetközi törekvésekkel is: az Európai Unió által életre hívott Maas4EU K+F projekt kiemelt feladata egy olyan alkalmazás kifejlesztése, amely egyetlen felületen teszi lehetővé egy-egy utazás megszervezését az útvonaltervezéstől a fizetésig, a különböző közlekedési módok kombinálásával, személyre szabottan. Az applikáció újrainduló hazai pilotjában nemcsak az értékes tapasztalatok miatt érdemes részt venni: a felhasználók között a BKK most értékes nyereményeket sorsol ki. (tovább…)

Találtak egy pénztárcát

2020. szeptember 22. kedd

Mr. Gabee, Csepel.info


Az alábbiakban olvasónk levelét közöljük:

Kedves Csepel Info! Szeretném kérni, hogy tegyék közzé a következő infót egy talált pénztárcáról, ugyanis a gazdájának fontos lehet:

(tovább…)

Nagy hiba kidobni a lomot, mert nincs aki elvigye

2020. szeptember 22. kedd

Csepel.info

Illegális lomkirakás az Akácfa utcánál – hogy fog kinézni a ház, ha valaki felgyújtja a lomot?

Mivel a Karácsony Gergely által vezetett fővárosi önkormányzat a vírushelyzet miatt idén nem vállalta Csepelen a hagyományos lomtalanítást, ellehetetlenülhet az élet ott, ahol a lakók a lomot kiteszik.

Budapest Főváros Önkormányzata a vírushelyzetre hivatkozva szeptember 22-30 között csak gyűjtőpontos lomtalanítást tesz lehetővé a csepeli lakosságnak. Borbély Lénárd polgármester kérésére a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. ígéretet tett arra, hogy kárpótlásul februárban Csepelen kezdődik majd a hagyományos lomtalanítás. Így annak sem kell sokáig várnia, aki nem tudja most autóval elszállítani a háztartási lomot a gyűjtőpontra.

(tovább…)

Hatmilliárddal nőtt Csepel vagyona

2020. szeptember 22. kedd

Csepel.hu

Közel hatmilliárd forinttal növekedett a csepeli önkormányzat vagyona az elmúlt egy év során. A jelentés szerint a vagyonnövekedés a kerületünkben megvalósult fejlesztéseknek köszönhető.

Az elmúlt tíz évben egymást követték a nagyléptékű fejlesztések Csepelen. Ezek egy része saját forrásból, de sok más uniós, kormányzati és fővárosi forrásokkal kiegészülve valósulhatott meg. Jelenleg is számos hasonló beruházás folyik – például a Napközis Tábor, a Daru domb, a Kis-Duna part más területein, a sétányoknál, a királyerdei útépítéseknél. Ehhez tartozik, hogy Csepel kimagaslóan teljesít a fejlesztési pályázatok eredményességét tekintve is.

(tovább…)