Dráma – Sírva mesélt Pataky Attila a koronavírus-fertőzéséről: „Alázatosan jelentem, nagyon megtanított a sors”

Blikk

Pataky Attila, az Edda frontembere elkapta a koronavírust, ráadásul a garázskoncert felvételének idején már beteg volt. Tavasszal, a járvány első hullámában még azt mondta, a koronavírus csak egy hiszti.

Ma reggel a Retro Rádióban, Bochkor Gábor reggeli műsorában telefonon jelentkezett be. Döbbenetes volt hallgatni a gyakorlatilag a halálból visszatérő, síró Patakyt, aki ma már egészen másképp gondolja, mint tavasszal!

– Csodákat éltem át a kínban is – kezdte Pataky Attila, hozzátéve: már jó ideje érezte, hogy valami nincs rendben. Fogyott is 7-8 kilót, mire aztán jött a garázskoncert felvétele.

– Azt hittem, korlátlan az akaraterőm, közben a sors furcsa fintorával bekínált, hogy játszhattunk garázskoncertet, de én akkor már nagyon beteg voltam. Azt nem kellett volna – mondta Pataky, megismételve: azt hitte, az életereje korlátlan, de aztán minden nagyon hirtelen összeomlott.

Ő a koncertfelvétel utáni időszakban már olyan rosszul volt, hogy nem gondolt semmire. Órák alatt történt az egész: a háziorvosa azt mondta, Attila, nincs tovább, kórházba kell menni. A felesége, Orsi vitte be a László kórházba.

A zenész a beszélgetés ezen a pontján már elcsukló hangon beszélt:

– Elképesztő, mit kell teljesíteni ott a dokiknak, mindenkinek, aki ott dolgozik, a hétköznap hőseinek, 35 fok melegben, maszkokban, a nővérkék, akik teszik a dolgukat – sorolta elcsukló hangon a zenész.

Kezdődő tüdőgyulladást okozott neki a vírus, kemény menet volt – mondta Pataky, hozzátéve: a szeretet, ami a kórházban körülvette, nagyon sokat segített.

– Kemény, a falakon át hallgatod a többiek jajgatását, kapaszkodj meg, nézd a falat, mondogatta magában a kórházi ágyon – mesélte Pataky. Segítettek, csodát tettek egy hét alatt velem, remélem, mindenkivel azok a doktornők nővérek – sírta el magát élő adásban az Edda frontembere, aki zenésztársának, Gömöry Zsoltnak is üzent, erőt küldve neki a küzdelemhez, ugyanis – mint mondta – Gömöry még rosszabb állapotban van, mint ő volt.

Pataky Attila elmondta, hogy feladni nem adta fel, de érezte, hogy:

„Húz át valami valahova, engeded el magad, nem akarod többé, hogy fájjon.”

A felesége, Orsi volt az, aki végül a szeretetével visszahúzta erre az oldalra – mondta sírva a zenész.

„Alázatosan jelentem, itt vagyok, a szeretet által, 69 éves rockénekes szövegíróként itt vagyok újra.”

– Aztán azt mondta: – Ahogy jött vissza a világ, azt éreztem, hogy akik ezt a covidot tervezték, vigyék vissza magukkal. Iszonyú félelem és rettegés lesz úrrá az emberen, ebben az állapotban, nem magamért, hanem az unokámért, a féltés, szorongás, az az összes fájdalmat űbereli.

Bochkor Gábor emlékeztette Patakyt, hogy tavasszal még hisztinek nevezte a koronavírus-járványt, majd megkérdezte tőle, megváltozott-e a véleménye.

„Igen, alázatosan jelentem, nagyon erősen megtanított a sors, hogy kicsit halkabban, nem kell annyira harsánykodni, nem kell annyira véleményeskedni”

– mondta.

– Engem a szeretet érdekel, a fény érdekel – tette hozzá. – Újra kell tanulnom a csendet. Megírtam magamnak a ‘Csend igazságát’, csak nem hallgatom eleget – fejezte be könnyes vallomását a zenész, aki végül ismét sok erőt kívánt Gömöry Zsoltnak, illetve mindenkit arra kért, küldjön energiát súlyos beteg zenésztársának.

Forrás: Blikk

Itt lehet hozzászólni !