Csepelen szerelik a Déli Körvasút elemeit, vízen szállítják a Duna-hídhoz

Infostart

Csepelen, ahol a fő elemeket szerelik össze, hajóra emelték és szállításra készítették elő a Déli összekötő vasúti Duna-híd első elemét.

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. együttműködésében készülő Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld állomások közötti szakaszának építésére megszületett a jogerős vasúthatósági engedély is – közölték. A megvalósításhoz szükséges további előkészítések folyamatosan zajlanak.

A Déli Körvasút fejlesztésének célja, hogy több elővárosi vonat tudjon bejönni az agglomerációból Budapestre,

a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén nagyobb szerepet vállalhasson, versenyképessé válhasson Budapest közlekedésében. Ilyen nagyságú és jelentős vasútfejlesztés Budapest belső területén több mint 100 éve nem történt és ez hosszú évtizedek óta az első olyan vasúti beruházás, amely Budapesten belül új megállókkal és sűrűbb vonatokkal az ingázók mellett a városban közlekedők hasznát is szolgálja – tájékoztatott a BFK.

A fejlesztés eredményeként a szakaszon az elővárosi vonatok 10-15 percenként járhatnak majd, összekötve az érdi, budaörsi és környező budai agglomerációt, Budafok-Nagytétényt, Kelenföldet, az újbudai egyetemvárost, a Soroksári út térségét és a Déli Városkaput, valamint a Népliget térségét Kőbánya-Kispesttel, a reptérrel és a pesti agglomerációval. A projekt révén Budapest jelentős közúti forgalomtól és ennek révén légszennyezéstől mentesülhet.

A Déli Körvasút fejlesztésének első, már épülő üteme a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése. Ma a híd építésének fontos állomásaként

hajóra emelték az első hídelemet, amely 20 méter hosszú és több mint 80 tonna össztömegű.

Hamarosan további három hasonló elemet emelnek a bárkára, amelyeket 80 m hosszú egységgé állítanak össze. Az 510 méter hosszú hídhoz ilyen egységenként úsztatják az elemeket, itt emelőbárkákra rakják, majd várhatóan az év második felében emelik a helyére. A további elemek gyártása és a szerelési egységek összeállítása folyamatos, a híd környezetében is zajlanak az előkészítő munkák.

Forrás: Infostart

Itt lehet hozzászólni !