2018. július havi archívum

A főváros környezetvédelmi pályázatot hirdet

2018. július 23. hétfő

Csepel.hu

Budapest Főváros Közgyűlésének Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottsága Budapest környezeti állapotának javítása, fejlesztése és a Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott környezetvédelmi program céljai megvalósításának érdekében nyílt pályázatot hirdet.

A pályázaton részt vehet minden a Rendelet 9. § (1) bekezdés szerinti civil szervezet, budapesti telephelyű köznevelési intézmény, budapesti telephelyű felsőoktatási intézmény és budapesti társasház, amely az elnyert összegből Budapest közigazgatási területén végez környezet- és természetvédelmi tevékenységet.

(tovább…)

Baleset a Rákóczi Ferenc úton – áll a forgalom

2018. július 23. hétfő

Csepel.info

Teljes útzár – az elgázolt ember a helyszínen meghalt

Hétfőn délelőtt súlyos baleset történt a II. Rákóczi Ferenc úton a város felé vezető sávban, a vízműveknél.

Egészen az Auchanig állt a sor nem sokkal fél 12 után – értesült a Csepel.info. Első információink szerint gázolás történt, amelynek halálos áldozata is van.

Roncsok: Neoplan az út szélén

2018. július 23. hétfő

Mr. Gabee Szellemvarosok, Csepel.info

Foto: Szellemvarosok blog

Az alábbiakban a Szellemvárosok blog bejegyzését és képeit közöljük, mely a II. Rákóczi Ferenc úton álló roncs buszról szól:

Roncsok sorozat legújabb részében ismét egy buszt nézek meg, de a szokásommal ellentétben most nem Ikarust. (tovább…)

Olvasói fotó a szombati viharról

2018. július 23. hétfő

Mr. Gabee, Csepel.info

Seresné Szabó Eszter küldte be az általa készített fotót, melyet szombaton kora este készített kerületünkben. 

Eszter már több lélegzetelállító felvételt küldött már nekünk. Ahogy mindegyiket, úgy ezt is nagyon köszönünk és várjuk a folytatást.

(tovább…)

MTI – Németh Szilárd: ma is szükség van a nándorfehérvári hősiességre

2018. július 22. vasárnap

csepel.hu

Napjainkban is szükség van az 1456-os nándorfehérvári diadalnál tanúsított hősiességre – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára vasárnap, a nándorfehérvári csata évfordulóján Budapesten. (tovább…)

Csütörtökön nyílik a Fressnapf a Tescoban

2018. július 22. vasárnap

Mr. Gabee Csepel.info

Olvasónktól kapott információk szerint 2018. július 26-án csütörtökön nyitja meg kapuit a Fressnapf állateledeles és kiegészítőket forgalmazó üzlet a csepeli Tesco Hipermarketben.

Mr. Gabee információi szerint az üzletben a közeljövőben JYSK (átköltözik a II. Rákóczi Ferenc útról) , DM és KIK vállalatok is üzletet fognak nyitni a helyszínen.

Közlekedési baleset a Kassai utcában

2018. július 21. szombat

FKI, Mr. Gabee, Csepel.info

Két személygépkocsi karambolozott Csepelen, a Kassai utcában. Az ütközés következtében az egyik autó a járdára csapódott.

A fővárosi hivatásos tűzoltók megkezdték a műszaki mentést. A baleset a forgalmat nem akadályozza.

Eltűnt egy cica a Rakéta utcából

2018. július 20. péntek

Mr. Gabee, Csepel.info

Olvasónktól kapott információk szerint a képen látható cica tűnt el július 18-án a Rakéta utcából.

Aki látta  vagy információval tud szolgálni az állat tartózkodási helyéről, vegye fel a kapcsolatot a gazdival a Facebookon keresztül, vagy hívja a 06203762930-as telefonszámot.

Köszönjük, ha segítenek.

A legjobb dokumentumfilmek között a Meghalni Ukrajnáért

2018. július 20. péntek

csepel.hu

 

Az elmúlt két év legjobb magyar dokumentumfilmjei közé válogatták a Meghalni Ukrajnáért című alkotást, amely az előzsűrizés után bekerült a Hét Domb Filmfesztivál döntőjébe.

(tovább…)

Pályázat önkormányzati lakások bérbeadásáról

2018. július 20. péntek

Csepel.hu

Kedves csepeliek!

Borbély Lénárd polgármester előterjesztése alapján 8 db önkormányzati lakás piaci alapon történő bérbeadásáról döntöttek. A lakások bérlésénél a nyertes pályázók a lakás tekintetében helyreállítási kötelezettséget vállalnak.

Az önkormányzat a lakások bérbeadására versenytárgyalási felhívást tesz közzé, melyet július 30 és augusztus 31 között kell leadni a Csepeli Városgazdánál.

(tovább…)