A főváros környezetvédelmi pályázatot hirdet

Csepel.hu

Budapest Főváros Közgyűlésének Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottsága Budapest környezeti állapotának javítása, fejlesztése és a Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott környezetvédelmi program céljai megvalósításának érdekében nyílt pályázatot hirdet.

A pályázaton részt vehet minden a Rendelet 9. § (1) bekezdés szerinti civil szervezet, budapesti telephelyű köznevelési intézmény, budapesti telephelyű felsőoktatási intézmény és budapesti társasház, amely az elnyert összegből Budapest közigazgatási területén végez környezet- és természetvédelmi tevékenységet.

A pályázatra négy fő kategóriában lehet jelentkezni. A szilárd hulladék csökkentése, emellett a levegőminőség javítása, a tudatos és megfelelő vízgazdálkodási szemlélet erősítése, fővárosi zöldfelületek létrehozása, megújítása, megfelelő gondozása, és a budapesti helyi védett természeti területeken a civil és önkéntes aktivitás növelésével járó programok szervezése és lebonyolítása.

A pályázat alapján elnyerhető támogatás formája vissza nem térítendő támogatás. A nyújtandó támogatás mértéke legfeljebb a tervezett költségek 75 %-a. A pályázat benyújtásával egyidejűleg csatolni kell a legalább 25 %-nyi saját rész meglétének hitelt érdemlő igazolását. Az önrészbe önkéntes munka nem számítható be.

A támogatásra pályázó projektek a pályázat benyújtását követően saját felelősségre megkezdhetők, de a beérkezett pályázatok elbírálásáról szóló döntés dátumáig kiállított számlák a támogatásként nyújtott összeg terhére nem számolhatók el, azok önrésznek minősülnek.

A pályázatokat Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalához (1052 Budapest, Városház u. 9-11.) lehet benyújtani postai úton vagy az Ügyfélszolgálati Irodában személyesen 2018. augusztus 31-én 12:00 óráig.

A pályázati felhívás, kiírás és jelentkezési lap letölthető IDE kattintva.

Csepel.hu

5 hozzászólás “A főváros környezetvédelmi pályázatot hirdet” bejegyzésre

  1. propaganda szerint:

    Csepelen szerintem a legsúlyosabb környezetvédelmi probléma a levegőszennyezés, ami különösen télen igazán elképesztő, amikor gyakran alig látni a füsttől. Biztos, hogy nagyon sokan kapnak súlyos betegségeket, tüdőrákot emiatt. Be kellene tiltani mindenféle szilárd tüzelőanyaggal való fűtést!

  2. Pilsner Urquell szerint:

    A “szilárd hulladék csökkentése kategóriában” esetleg pályázhatnának a lomtalanítók a Kossuth 144-146 mögött, a Zrínyi utcában található bűzölgő múzeális lom-hegység elszállítására. Egy hónap alatt nem sikerült? Szeptemberig ott lesz – míg nyaral az önkormányzat? Hol vannak a közteresek? Ők is nyaralnak? Kívánom nekik: tegyék ezt a lomok hegyén!

  3. Pilsner Urquell szerint:

    V.ö.: A 444 tegnapi – /2018/07/30/ – két szép csepeli cikke fotókkal:
    Csinos kis hegyet építettek egy betegesen gyűjtögető szomszédjuk szemetéből a csepeli lakótelep lakói
    (Ez volt a Zrínyi utca elején)
    Van egy olyan retkes utca Csepelen, ahol a lakók direkte irigylik azokat a lakótelepieket, akiknél csak egy büdös, szemétgyűjtögető bácsi él.
    (Nem adok linket, mert akkor ki lesz moderálva.

  4. Pilsner Urquell szerint:

    Harmadik hír is van azóta Csepel szennyéről (444:)
    Rohadó szemétre írták fel szeméttel, hogy „SZEMETET LERAKÁSA TILOS!”

  5. Pilsner Urquell szerint:

    Negyedik is van már.
    444, augusztus 1. szerda: A főváros kiszállt a csepeli amatőr szeméttelepre, megállapította, hogy az borzasztó, majd olyan radikális döntést hozott, hogy remeghet minden szemetelő címmel.
    (Az Önkormányzat, a FÖRI, a Városigazgatóság Főosztály, a FŐKERT és a Bp Közút közösülésén megállapíttatott, hogy ejnye-bejnye, rossz ez így, tehát minden marad ugyanúgy.)

Itt lehet hozzászólni !