2016. február havi archívum

Németh Szilárd: A Fidesz tiszteletben tartja a demokrácia alapelveit

2016. február 3. szerda

Magyar Hírlap

Németh Szilárd: a Fidesz tiszteletben tartja a demokrácia alapelveit

A Fidesz továbbra is tiszteletben tartja a jogállami és igazságszolgáltatási alapelveket, így a bírói függetlenséget is – szögezte le Németh Szilárd, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Hangsúlyozta ugyanakkor: egyetértenek a vörösiszap-katasztrófa áldozataival, károsultjaival, hozzátartozóikkal, akiket joggal háborít fel, hogy a tíz emberéletet követelő, kétszáz súlyos sérülttel és 38 milliárd forintos anyagi kárral járó tragédiának a bírósági ítélet szerint nincs felelőse.

(tovább…)

Nagyobb élelmiszerbolt épülhet Királyerdőben

2016. február 3. szerda

Csepel.hu

Nagyobb élelmiszerbolt épülhet Királyerdőben

Többéves huzavona után a képviselő-testület 2014 szeptemberében döntött arról, hogy az önkormányzat megvásárolja a Mély utca és a Szent István utca sarkán álló ingatlant és telket. Ezzel végre elkezdődhetett a környék rendbetétele. 2015 elejére lebontatták a romos épületet, s a királyerdei kisposta melletti területet is megtisztították.

Az előzetes tervek alapján az üres területet közcélokra – park és játszótér kialakítása – kívánta az önkormányzat felhasználni. Sokan örömmel fogadták az elképzelést, de több, környéken lakó is jelezte, jó lenne, ha egy nagyobb élelmiszerbolt is épülne Csepelnek ezen a családi házas részén. Királyerdőben – a kisebb boltokon kívül – nincs olyan üzlet, ami nagyobb bevásárlásra is alkalmas lenne, ezért be kell utazni a kerület központjába. Királyerdőben sok nyugdíjas, idős ember lakik, akiknek gondot okozhat a buszra szállás, az utazás. De a kisgyerekes családoknak is segítene, ha lakásukhoz közelebb intézhetnék a bevásárlást.

(tovább…)

Borbély Lénárd a Ma reggelben

2016. február 3. szerda

Csepel.hu

mareggel0203

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a köztévé reggeli műsorában beszélt a csepeli hévet és a kerületi közlekedést érintő fejlesztésekről. A felvétel elérhető ide kattintva (’34 perc 45 másodperctől).

Csepel.hu

Farsangi bál a Munkásotthonban

2016. február 3. szerda

CSMOA

Traffipax info – 2016. február 3.

2016. február 3. szerda

Mr.Gabee

traffipax

Ismét jelentkezünk a legfrissebb traffipax információkkal. Az alábbiakban a 2016. február  harmadikára vonatkozó sebesség ellenőrzési helyszíneket és időpontokat láthatják:

 

14.30-17.30 Bp. XXI. kerület II. Rákóczi F. u.
10.30-13.30 Bp. XXI. kerület II. Rákóczi F. u.
01.30-03.30 Bp. XII. ker. Budakeszi út 11.00-14.00 Bp. XVI. ker. Ostoros út
07.00-08.00 Bp. X. Ker. Vaspálya u. 12.00-14.00 Bp. XIII. Röppentyű u.
08.00-10.00 Bp. III. Bécsi út 12.00-15.00 Bp. XI. Andor u.
08.00-10.00 Bp. XII. ker. Zugligeti út 13.00-14.30 Bp. X. Ker. Vaspálya u.
08.30-10.00 Bp. X. Ker. Harmat u. 13.00-15.00 Bp. III. Pacsirtamező utca
08.30-10.30 Bp. XVI. ker. Rákospalotai határút 13.00-15.30 Bp. IX. ker. Illatos u.
08.30-11.00 Bp. XI. Andor u. 13.00-16.00 Bp. XV. Károlyi u.
09.00-12.00 Bp. VII. Dózsa György út 13.30-16.30 Bp. VII. Dózsa György út
09.00-12.00 Bp. XV. Pázmány P. utca 14.00-16.00 Bp. XII. ker. Istenhegyi út
09.30-11.30 Bp. XIII. Tatai út 15.30-17.30 Bp. XIII. Róbert K. krt.
09.30-12.00 Bp. IX. Üllői út 16.30-18.30 Bp. IX. Vágóhíd u.
10.30-12.00 Bp. X. Ker. Gyakorló u. 16.30-19.00 Bp. XVI. ker. Szlovák u.
11.00-12.00 Bp. III. Szentendrei út 21.00-24.00 Bp. XVIII. Üllői út
11.00-13.00 Bp. XII. ker. Jagelló út

Védelem a kerékpár tolvajok ellen

2016. február 2. kedd

Csepel.info

uv

Januártól már működik a kerékpáros regisztrációs rendszer kerületünkben, amelyet a csepeli rendőrkapitányság vezetett be. Ennek lényege, hogy a lakók ingyen regisztráltathatják a kerékpárjaikat, ezzel csökkenthető a kerékpárlopások száma. Most, hogy Csepelen egyre több kerékpárút van, és egyre többen használják a kétkerekű járművet, különösen hasznos, hogy a rendőrség regisztrációval védi a bicikliket.   

Szilágyi Sándor rendőr alezredes, a csepeli rendőrkapitányság rendészeti osztályvezetője azt mondta, ez az új bűnmegelőzési forma hatékony védelmet jelenthet a kerékpárlopások ellen. A csepeli önkormányzat támogatásával megvalósuló programban a rendőrségen regisztrálják a kerékpárokat, s így minden adat a hatóságok rendelkezésére áll, ha egy ellopott biciklit keresnek, vagy éppen ellenőrzik a használóját. A hatósági adatbázisban szerepelni fog a kerékpár egyedi sorszáma, típusa, egyéb jellegzetessége. A regisztrált kerékpáron rajta lesz az önkormányzat és a rendőrség matricás logója, s több helyen is feltüntetik a regisztrációs számot, amely csak UV-lámpával lesz látható. A regisztráció ingyenes és önkéntes. (tovább…)

Baba-mama börze

2016. február 2. kedd

Csepeli Városkép – Radnóti Miklós Műv. Ház

Nyugdíjasokra támadtak a migránsok, mert nem zaklathattak egy nőt

2016. február 2. kedd

A feministákat nem zavarja a migránsok zaklatása

Faktor, Csepel.info

Migrnyugdzakm

A nyugdíjasok kiálltak egy nő mellett, aki elutasította egy migráns férfi közeledését a müncheni metrón. Az egyik utas felvette, ahogy több férfi nekiesik a két idős férfinek, az egyiknek a nyakát is megfogták.

Egy müncheni férfi, Tom Roth felvette videóra, ahogy fiatal migránsok csoportja nekitámad két német nyugdíjasnak a müncheni metrón.

(tovább…)

Emlékfalat avatnak Radics Bélának

2016. február 2. kedd

Traffipax info – február 2.

2016. február 2. kedd

Mr.Gabee

traffipax

Ismét jelentkezünk a legfrissebb traffipax információkkal. Az alábbiakban a 2016. február  másodikára vonatkozó sebesség ellenőrzési helyszíneket és időpontokat láthatják:

10.30-13.30 Bp. XXI. kerület Ady E. utca
14.30-17.30 Bp. XXI. kerület II. Rákóczi F. u.
09.00-12.00 Bp. XVIII. Kölcsey utca 13.00-15.00 Bp. III. Pacsirtamező utca
09.30-11.30 Bp. XIII. Kámfor u. 13.00-15.30 Bp. II. Hűvösvölgyi út
09.30-12.00 Bp. II. Budakeszi út 13.00-16.00 Bp. XV. Rákos út
10.30-12.00 Bp. X. Ker. Gergely u. 14.00-17.00 Bp. XVIII. Nefelejcs utca
11.00-12.00 Bp. III. Szentendrei út 15.30-17.30 Bp. XIII. Lehel u.
11.00-14.00 Bp. VII. Dózsa György út 15.30-18.30 Bp. VII. Dózsa György út
11.00-14.00 Bp. XVI. ker. Rákospalotai határút 16.30-18.30 Bp. II. Ürömi út
12.00-14.00 Bp. XIII. Tatai út 16.30-19.00 Bp. XVI. ker. Szlovák u.
12.00-15.00 Bp. XI. Andor u. 19.00-21.00 Bp. XII. ker. Zugligeti út
13.00-14.30 Bp. X. Ker. Harmat u. 22.00-24.00 Bp. XII. ker. Jagelló út