A csepeli önkormányzat támogatásával a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. idén is elindította a komposztálási mintaprogramot a kerület kertes, családi házas (kerítéssel közrezárt) övezeteiben.
A Zöldterület-fenntartási Osztály munkatársai a program keretén belül 150 darab 600 literes műanyag komposztáló edényt osztottak szét a jelentkező csepeli lakosok között.
A székely zászlót szolidaritásból elsőként kitűző Budafok-Tétény önkormányzata ismét nemzeti összefogásra szólít fel a székelyföldi autonómiatörekvések mellett, arra kérve a magyar települési önkormányzatokat, hogy Budafok-Tétényhez hasonlóan október 24-én, szombaton, magyar idő szerint 17.45-kor a saját településükön is gyújtsanak őrtüzet a szolidaritás jeléül, a székelyföldi autonómia támogatására!
A csepeli őrtűz gyújtásának helyszíne a Daru-domb, melyre tisztelettel várunk mindenkit, aki támogatja a Székely Nemzeti Tanács törekvését. (tovább…)
2015. október 20-21. között csepeli delegáció utazott az erdélyi Magyarköblösre és Kidére Borbély Lénárd polgármester vezetésével. Őt kísérte Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese és Szentkirályi Aladár, a Fasang Árpád Zeneiskola igazgatója.
A magyarok lakta Kidén ellátogattak Nagy Tibor református lelkészhez, aki felújíttatta a helyi templomot és idén tavasszal könyvtárat létesített a faluban. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet felajánlását – a Nemzeti Könyvtár sorozat egyes darabjait – Fráter Olivér elnökhelyettes és Borbély Lénárd adta át a lelkésznek.
Fővárosi mikrovállalkozások számára indítja el a Budapest Mikrohitel Programot a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK). A program első, felkészítő fázisában üzletfejlesztési valamint az esetleges későbbi hitelfelvételre előkészítő szolgáltatásokkal áll a fővárosi mikrovállalkozások rendelkezésére a Közalapítvány. A második fázisban, jövő évtől pedig elérhetőek lesznek a kedvezményes kamatozású, új Budapest Mikrohitel termékek is.
A BVK nonprofit mikrofinanszírozási szolgáltatásainak fejlesztése – kiemelt figyelemmel a fiatal, a kreatív és a női vállalkozókra – a Fővárosi Közgyűlés által nyáron elfogadott, Budapest Gazdaságélénkítési és Munkahelyteremtési Stratégiájában (2015-2021) nevesített 51 intézkedés között szerepel.
A további gazdasági együttműködés reményében, 2015 október elején Borbély Lénárd polgármester vezetésével delegáció utazott egyik lengyelországi testvérvárosunkba, Kielcébe.
Az út apropóját az adta, hogy a kielcei Technológiai Parkban egy új egységet (Energetikai Központot) adnak át a közeljövőben, és ennek megtekintésére hívták meg a csepeli küldöttséget. (tovább…)
Október 22-én ünnepli 62. születésnapját Csepregi Éva magyar énekesnő, színésznő, a Neoton Família tagja.
Szülei: Csepreghy László és Takács Ilona. A Ságvári Endre Úti Általános Iskolába járt, majd a Steinmetz Miklós Gimnáziumban érettségizett 1972-ben. Általános iskolásként tanult zongorázni, később pedig hegedülni. Egy évig a Magyar Rádió gyermekkórusában, majd 1970-ben Hoffmann Ödönnél tanulta az éneklést. 1973-ban hét hónapon keresztül dolgozott titkárnőként a Chinoin Gyógyszergyárban. A Kócbabák nevű trióban tűnt fel először az 1972-es Ki mit tud?-on, Pál Éva és Fábián Éva társaságában énekelt, a matematika érettségi előtti napon. Fellépett a Stereo együttesben is. A Neotonnal 1973 végén társultak, 1977-ben Neoton Família néven hivatalosan is egyesültek. 1979-ben a MIDEM fesztiválon léptek fel, ekkortól külföldön Newton Family néven váltak ismertté. 1985-től dolgozott együtt a skót származású dalszerzővel, Bob Heatlie-vel. 1992-ben született fiuk, Dávid. A Neoton Família 1990-es kettészakadása után Végvári Ádámmal és Baracs Jánossal Éva-Neoton néven folytatták. 1996-tól 1999-ig a Ruttkai Éva Színház tagja volt. Napjainkban aNeoton Família Sztárjai formációban szokott fellépni.
Fonott kosárkák, retro napszemüveg, kézműves ékszerek, babaholmik, gyerekjátékok, egyedi ruhák és táskák, valamint bolhapiaci termékek vásárolhatók az október 21-én megnyílt Sufni Közösségi Boltban. Aki ellátogat a Csikó sétányi üzletsoron található boltba, közel hatvan négyzetméteren valódi kincsekre lel. Az eladott áruk bevételét környezetvédelmi szemléletformáló foglalkozásra fordítja a helyiséget működtető Harmónium Független Kommunikációs Egyesület – tájékoztatta oldalunkat Gutjahr Zsuzsanna elnök.
Felhívta a figyelmet arra, hogy polcbérlésért cserébe eladhatjuk el nem használt tárgyainkat vagy saját készítésű termékeinket, de adományozóvá is válhatunk, ha hibátlan, jó minőségű portékát kínálunk önkéntesen. (tovább…)
Személyes kötődésű tárgyakat mutatnak be a csepeli általános iskolások legszebb pályaműveiből rendezett alkotásai a Nebulart Diákgalériában . A Kölcsey Ferenc Általános Iskolában október 21-én nyílt „Személyes leltár” című tárlatra mintegy 120 remekmű érkezett, amelyért mindenki emléklapot kapott – tájékoztatta oldalunkat Geisbühl Tünde festőművész-tanár.
A diákok kedvenc tárgyaikat különleges funkcióval egybekötve szemléltették rajzaikon, így született meg többek között a távirányítós serpenyő, az esernyős rádió, a sószórós macskajáték vagy az időmérő parfüm ötlete. A különböző méretű és különféle festési technikával (aquarell, porpasztell, olajpasztell, grafit, szén) készült képek a legbensőbb kötődéssel kifejezve családtagokat, barátokat, titkokat, érzelmeket, érdekes épületeket is rejtenek. (tovább…)
Csütörtökön ünnepli 55. születésnapját Mikó István (Budapest, 1950. október 22. –) Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, zeneszerző.
Mikó 1969–1973 között a Kaláka együttes alapító tagja volt, és a Malévnél is dolgozott: a budapesti Dorottya utcai Malév-irodában külföldi jegyeladással foglalkozott. 1973-tól tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1977-ben végzett. Karrierje a Thália/Arizona Színházban indult (1991–1993 között az Arizona igazgatója), közben egyúttal 1991-től a Soproni Petőfi Színház igazgatója volt (2002. január 1-jén mondott le), 1986–1987 között az Operettszínház vendége, majd 1987-től másodállású tagja. Akisvárdai Várszínház egyik alapítója volt. Jelenleg a Mindhalálig Beatles nevű együttes tagja, népszerű szinkronszínész, állandó szinkronszerepei közé tartozik Robin Williams, a Disney-féle Micimackó, Breki a Muppet Show-ból, vagy Dzsini a Disney Aladdinjából, vagy a magyar A nagy ho-ho-horgász rajzfilm jól ismert kukaca. (tovább…)