Tőzsdefórum

Megkapta az egységes környezethasználati engedélyt (Integrated Pollution Prevention and Control – IPPC) az Alpiq az előkészítés alatt álló Csepel 3 erőműhöz – közölte Briglovics Gábor, az Alpiq Csepel Kft. vezérigazgatója hétfőn az MTI kérdésére. A mintegy 100 milliárd forint beruházásról a végső döntés még nem született meg, a tulajdonosok a projektfejlesztésről azonban már határoztak, aminek része a különböző engedélyek megszerzése is. A beruházási döntés az év végén, vagy a jövő év elején várható.
Az engedély már a múlt év decemberében jogerőre emelkedett. A környezetkímélő, földgáztüzelésű kombinált ciklusú erőművi blokk az elérhető legmodernebb technológiát alkalmazza, kapacitása a tervek szerint 430 megawatt lesz, amellyel 70-80.000 háztartás energiaellátása biztosítható. Emellett az új blokk megépítésével a Csepeli Erőmű további 20.000 háztartás távhőellátásához járul majd hozzá. A projektfejlesztést még 2008-ban határozták el azzal az indokkal, hogy Magyarországon szükség van erőműépítésre, mert a meglévő erőműpark cseréje elengedhetetlen – mondta el Briglovics Gábor. Ugyanakkor a svájci cég bízik a gazdaság fejlődésében, hiszen egy ilyen projekt megvalósítása hosszú időt vesz igénybe. (tovább…)