2011. október havi archívum

Élét vesztette a bizosítási hisztéria – Váratlanul olcsó lehet a kötelező

2011. október 30. vasárnap

Az előzetes hangulatkeltés ellenére nem nőnek, hanem csökkennek a díjak

Privátbankár, Csepel.info

A kép csak illusztráció

Ma hajnalban két országos napilapban tették közzé a jövő évre vonatkozó kötelező biztosítási díjakat a hazai biztosítóintézetek.

A Biztositas.hu internetes alkusz első jelentéséből kiderül: a biztosítók jóval nagyobb engedményeket tettek, mint azt előzetes nyilatkozataik, vagy a károk alakulása indokolttá tette volna. Az autósok várhatóan holnaptól kalkulálhatnak a portálokon. (tovább…)

Kecskemét – Csepel 3 – 0

2011. október 29. szombat

Csepelirc.hu

Küzdelmes és ami fontos végig kiegyenlített mérkőzésen szenvedtünk 3-0-s vereséget Kecskeméten és bizony kijelenthetjük, hogy hiányérzetünk lehet amiatt, hogy nem sikerült legalább egy játszmát megnyerni a második helyezett otthonában.

A harmadik etapban már 23-20-ra is vezettünk, mégsem sikerült a végjátékban – a sajnálatos becsúszott hibák miatt – hozni a szettet, de így is teljesen emelt fővel hagyhattuk el a játékteret mivel végig teljesen egyenrangú partnerei voltunk a hazai csapatnak. Részletek reggel. (tovább…)

125 éves a New York-i Szabadság-szobor

2011. október 29. szombat

Múlt-kor, BBC

Százhuszonöt éve, 1886. október 28-án avatta fel Grover Cleveland amerikai elnök New Yorkban a város és az Egyesült Államok jelképévé vált Szabadság-szobrot.

A Szabadság beragyogja a világot – ez volt az eredeti neve az alkotásnak, amelyet Franciaország az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat 1776. július 4-i elfogadásának 100. évfordulójára adományozott az Egyesült Államoknak. A gesztus arra emlékeztetett, hogy francia segítség nélkül a 13 gyarmat aligha tudta volna elérni a Nagy-Britanniától való függetlenedést. (tovább…)

Felavatták Takács József és Papp László síremlékét

2011. október 29. szombat

Csepel.hu

Csendes megemlékezés keretében felavatták a tragikus körülmények között elhunyt Takács József és Papp László síremlékét a Csepeli temetőben október 28-án. A két márvány síremlék elkészítésének költségeit a csepeli önkormányzat viselte.

Takács József a Csepel-sziget Általános és Szakiskola intézményvezetője, Papp László pedig az iskola tanára volt. A két nevelő 2009. január 7-én gyilkosság áldozatává vált, amely országos döbbenetet keltett. Az emberöléssel az iskola két korábbi dolgozóját vádolják, ügyükben a Fővárosi Bíróságon folyik a per. (tovább…)

Egymillió embert várnak a sírkertekben

2011. október 29. szombat

TV2, BKV

Egymillió embert várnak tizenöt budapesti temetőben Mindenszentekkor és Halottak napján. A temetők reggeltől estig nyitva lesznek, rendőrök és polgárőrök járőröznek majd, hogy megelőzzék a lopásokat.

Több temetőben felhívták a figyelmet, hogy aki teheti szálljon buszra, villamosra, hogy elkerülje a dugókat és a tömeget.

A Csepp TV felvétele

A buszközlekedésről bővebben itt olvashatnak.

Lerobbant busz

2011. október 28. péntek

Csepel.info

Fotó: Mr. Gabee

Mr. Gabee-tól kapott tájékoztatás szerint ma reggel lerobbant az IBN-661-és forgalmi rendszámú Mercedes Benz Connecto Csepelen az Egressy Bèni Zeneművészeti Szskkozepiskola és -Ének – Zenei Gimnázium épülete előtt a II.

csepel.info

F1 – Győzött a kalocsai minta

2011. október 28. péntek

Tények, TV2

Kalocsai mintás overallban versenyez Jenson Button, a Forma-1 záróversenyén, Brazíliában. Ugyanis egy nemzetközi internetes szavazáson a magyar ruha nyerte az első díjat.

Csapattársa, Hamilton már viselte a kalocsai mintás ruhát, ami korábban a magyar szavazáson nyert. Egy egyetemista, Kalmár István tervezte. A nemzetközi divatcég honlapján az eredményhirdetés után megjelent Jenson Button videoüzenete, aki gratulált a magyar ruha győzelméhez.

tenyek.hu

Lefedik a szökőkutat – pillanatképek a Csepel.hu-n

2011. október 28. péntek

Csepel.info

Új látványossággal bővült a csepeli önkormányzat honlapja. Akik megnyitják a Csepel.hu oldalt, azok mostantól egy pillanatképet is láthatnak a Szent Imre térről, a szökőkút környékéről – értesült a Csepel.info.

A pillanatképek néhány másodpercenként frissülnek. A fenti képen pedig éppen azt sikerült elkapnunk, ahogy a Csevak szakemberei a szökőkút téli megóvásáról, befedéséről gondoskodnak. A Csepel.info úgy tudja, hogy az önkormányzat portálját az elmúlt években 180 millió forintból fejlesztették, de az ebből az összegből felépített rendszer nem képes ellátni még egy webkamera kiszolgálását sem. Ezért nem valósulhatott meg a honlapszerkesztők eredeti ötlete, hogy a Szent Imre térről folyamatos, webkamerás közvetítést tegyenek ki a honlapra.

Bekerítik a Tamariska-dombot, jégpálya a központban

2011. október 28. péntek

Csepel.hu

Hosszú évtizedek után rendeződhet a domb helyzete, megmenthetik a különleges növényeket, állatfajokat

A Tamariska-dombot kiemelt zöldfelületi értékké nyilvánította a csepeli képviselő-testület csütörtöki ülésén. Rövid vita után döntöttek arról is, hogy ideiglenes szabadtéri jégpályát létesítenek a Szent Imre téri buszvégállomás melletti területen. Szintén vitát eredményezett, hogy a korábbi kerületi vezetés hibájából 2,8 milliárd forint vagyonvesztést könyvelt el az önkormányzat 2010-ben, s ezt a pénzügyi bizottság szerint nem lehet tudomásul venni.

Borbély Lénárd alpolgármester emlékeztetett rá, hogy a Fidesz programjában szerepelt a Tamariska-domb természetvédelmi értékeinek megőrzése. Az önkormányzat rendeletében ezt a törekvést akarják érvényesíteni. A téma azért is került sürgősen napirendre, mert a Fővárosi Közgyűlésben az előző héten született döntés a Tamariska-dombot illetően, s a lépésre a kerületi vezetésnek azonnal reagálnia kellett. Tenk András (LMP) a környezet védelmét emelte ki, szerinte aggályok is felmerülnek ezzel kapcsolatban. Pákozdi József (Jobbik) szóvá tette, hogy a szocialista vezetés semmit nem tett a Tamariska-domb értékeinek megőrzéséért az utóbbi tíz évben. Sőt – úgy emlékezett a képviselő -, terv született arról, hogy lakóparkot létesítenek a helyszínen. Gergely István (MSZP) visszautasította a vádat. Szerinte nem igaz, hogy lakópark építését vették volna tervbe. (tovább…)

A jobb közbiztonságért- Új polgárőrség Csepelen

2011. október 28. péntek

Csepel.hu

Új polgárőrség alakult kerületünkben. A Csepeli Polgárőr Egyesület célja a kerület közrendjének megszilárdítása, az április óta működő Csepeli Közterület-Felügyeleti Csoporttal és a XXI. kerületi Rendőrkapitánysággal együttműködve. Sághi Jenő, a közterületi csoport vezetője, és Molnár Gábor, a polgárőrség első embere is bizakodó a jövőt illetően.

– Nagyon szoros és jó kapcsolat lesz az új egyesület és a közterület-felügyeleti csoport között. Szükség volt egy ütőképes és hatékony polgárőrségre, amelynek munkája minden csepeli számára érzékelhető lesz- mondta elsőként Sághi Jenő. (tovább…)