Élét vesztette a bizosítási hisztéria – Váratlanul olcsó lehet a kötelező

Az előzetes hangulatkeltés ellenére nem nőnek, hanem csökkennek a díjak

Privátbankár, Csepel.info

A kép csak illusztráció

Ma hajnalban két országos napilapban tették közzé a jövő évre vonatkozó kötelező biztosítási díjakat a hazai biztosítóintézetek.

A Biztositas.hu internetes alkusz első jelentéséből kiderül: a biztosítók jóval nagyobb engedményeket tettek, mint azt előzetes nyilatkozataik, vagy a károk alakulása indokolttá tette volna. Az autósok várhatóan holnaptól kalkulálhatnak a portálokon.

Több biztosító is tarolni szeretne a hétfővel induló kampányban, a ma hajnalban megjelent tarifák tanulsága szerint. A kampány előtt még átlagosan 5 százalékosra várt áresés helyett úgy tűnik újabb 10-15%-os árzuhanásról beszélhetünk, de nem ritkák az ennél nagyobb kedvezmények sem. A tizenöt társaság közül nem akad olyan aki, legalább 5%-al ne csökkentette volna átlagos díjait és többen is vannak, akik 20-25 százalékos árcsökkentést alkalmaztak.

A rendkívüli árengedményeknek az az oka, hogy a most következő kampányban évekre eldőlhet, melyik biztosító hány kötelező biztosítási ügyfelet kezel majd a jövőben. A mostani áreséssel mélypontjukat elérő kötelező díjak, a dráguló üzemanyagok és a baleseti adó miatti várható rendkívüli ügyfélérdeklődés könnyen a piac újrafelosztásához vezethet. A tarifák alapján látható, hogy a nagy biztosítók közül az Allianz és a K&H meg szeretné őrizni ügyfélbázisát, de ebbe idén a Groupama és az Uniqa is bele kíván szólni. A kicsik közül agresszív díjakkal jelentkezik szinte mindenki. Erősítene a KÖBE, az ASTRA és Wabard is.

Több a kedvezmény, de jön a baleseti adó

A kedvezmények között idén egyértelműen a legnépszerűbb elem lesz az internetes vagy más néven E-GFB kedvezmény. Ezt a 15 biztosító közül 9 alkalmazza, mértéke pedig egyéb kedvezményekkel együtt akár az alapdíjak 50%-át is elérheti. Az ilyen kedvezményekre azok lesznek jogosultak, akik vállalják, hogy – az idén várhatóan a 15 ezer forint átlagos díjra mérséklődő – kötelező biztosításuk díját éves díjfizetési gyakoriság mellett átutalással vagy bankkártyás fizetéssel teljesítik.

A díjak csökkenésével szembe megy azonban a várhatóan január elsejétől fizetendő baleseti adó. A díjakra rakodó 30 százalékos adó átlagosan mintegy 5-6 ezer forint többletteherrel jár majd a személygépjármű-tulajdonosok számára.

Gyorselemzés: ki mit ajánl?

GFB-re. Az internetes kommunikációs és díjfizetési kedvezményt az Allianz tavaly vezette be, idéntől pedig tovább bővítve a megcélzott ügyfelek körét, mintegy 300 ezer kishaszongépjármű-tulajdonos részére teszi azt elérhetővé.

Az Astra Biztosító tavalyi piacra lépését követően, (a kárstatisztikák birtokában) további 0-15% között csökkenti díjait, minden még erre alkalmas szegmensben. Ingyenes balesetbiztosítást ad kötelezője mellé 250 ezer forintos térítéssel, budapesti fiatalok esetében azonban díjemelést hajt végre.

A Posta Biztosító 30-ról 60 százalékra emeli maximális kedvezményét, ezzel átlagosan 10%-al csökkentve díjait. Piacújdonságként a lakáshitelesek részére külön kedvezményt ajánl és 5000 forint alatti éves díjon hoz forgalomba olcsó CASCO-t.

A tavaly a kampány egyik nyertesének számító K&H, idén is komolyan versenybe száll az ügyfelekért. Egyes jó kockázatú megyékben az átlagnál is nagyobb mértékben csökkenti díjait (Heves és Békés), de vezető kíván maradni a motorkerékpárok kötelező biztosítási piacán is.

A Groupama 15 százalékos átlagos és 25 százalékos E-GFB kedvezményével az internetes kedvezmények sorát gyarapítja. Meglepetésre nyit a nagyvárosi fiatalok felé, megtartva tavaly alkalmazott ajándék assistance szolgáltatását. Olcsó díjaival a piac egyik meglepetését okozhatja.

A Wabard és az MKB idén tovább kívánnak növekedni. Az MKB 4-6, míg a Wabard 15 százalékkal csökkenti a személygépjárművek díjait. Mindkét társaság jelentős internetes kedvezményt ad az autósoknak, melyekkel akár 58-60 százalékos alapdíj csökkenés is elérhető.

Az Uniqa periodikus kötelező díjpolitikája idén jelentősen lefelé viszi a díjakat. A piac egyik legnagyobb szereplőjeként alkalmazott Internetes kommunikációs kedvezménye, akár 45 százalékkal is csökkentheti díjait, melyet 28 és 33 éves ügyfelek körében is tovább csökkent.

A Signál vezérigazgató váltást követően Budapesten és vidéken is nyit a fiatalok felé. 5,5 százalékos átlagos díjcsökkentésénél is nagyobb engedményre tehetnek szert a motorkerékpárok és a 70 KW feletti teljesítményű személygépjárművek tulajdonosai.

A KÖBE hagyományosan jó díjait az idén további 5-10%-al csökkenti, további kedvezményt adva a gyermekes szülőknek.

privatbankar.hu

Fenyegetőzés volt csupán?

Az előzetesen megjelent információk szerint jövőre a kormány az idei évhez képest további 27 milliárd forintot kíván beszedni a biztosítóktól. A társaságok korábban azzal fenyegetőztek, hogy többletterheik miatt emelhetik díjaikat.   A mostani mintegy 10-15%-os árzuhanás  ennek a borúlátó várakozásnak ellentmond.

63 hozzászólás “Élét vesztette a bizosítási hisztéria – Váratlanul olcsó lehet a kötelező” bejegyzésre

  1. abcd szerint:

    Korai az öröm ?

    Az állam viszont majd elveszi a kedvezményt egy új adóval.

  2. aggódó szerint:

    Ennek a nagy versenynek sírás lesz a vége.
    Arról mindenki mélyen, hallgat, hogy a kárt szenvedett félnek hamarosan lehetősége lesz eldönteni: a kárt okozó biztosítójától, vagy magától a kárt okozótól pereli be a helyreállítás költségeit.
    Ekkor kezdődik majd a nagy össznépi pofára esés: hiába fizet olcsó kötelező biztosítást a delikvens, sz@rt sem ér vele (emlékeztetnék mindenkit a MÁV biztosító esetére).

  3. Zoli049 szerint:

    Kevesebb a díj, aztán meg ott van még rá az adó. Kész átb@…s az egész.

  4. Gordon szerint:

    Bizony kevesebb a díj még adóval is.

    Ez lenne az átbaxás??? 😀

    Badarság.

  5. lolka szerint:

    Gordon szerint:
    2011. október 30., vasárnap – 17:37
    -A 16%-s személyi adó az átbaszás… (írd ki nyugodtan) és az a badarság, mert más formában a tíz szeresét szedik be…

  6. Zoli049 szerint:

    Azt írtad, hogy beszkártozol. Én benyomtam a kalkulátorba magam, a neve sincs biztosítóknál olcsóbb, de azt köszi. Nem volt semmim, de én sem vagyok az, aki nem hibázhat, azt’ jutok a MÁV-osok sorsára? Avagy ez a trend, hogy a 2000Ft-os negyedéves díjból ki lehet a károkat fizetni. Nagy buli lehet ám a biztosítónak. 🙂

  7. D szerint:

    Valaki meg tudja mondani, hogy azt a plusz 30 százalékot (baleseti adót) milyen formában fogja beszedni az állam?

  8. Zoli049 szerint:

    Fogja és bekéri a biztosítok szerződéseit, kiszámolja, hogy mennyi az annyi és einstand, ők meg tőlünk, azt hali… 🙁

    De nagyarányú lesz a csökkentés, tudod?

  9. kilgore trout szerint:

    Gordon!

    Tegnap kaptam egy indexálási értesítőt a biztosítómtól, amiben ez állt:
    “A díj nem tartalmazza azokat a közterheket (adókat, járulékokat), amelyeket közvetlenül a szerződőnek kell megfizetni (azaz, amelyek esetében az adó alanya a szerződő, vagy az adó alapja a szerződő által fizetendő biztosítási díj).”

    A jövőre fizetendő gfb-m kicsit magasabb, mint idén. (nem okoztam balesetet)

    Legyen szíves magyarázza el, hogy mitől lesz alacsonyabb jövőre!

    A+B<A
    Gratulálok!

    Legközelebb azt próbálja majd megmagyarázni,- ha a Kormány azt nyilatkozza,- hogy a Nap kering körülöttünk?

  10. csaba péter szerint:

    Valóban csökkennek a díjak + 30% baleseti adó = Te fizetsz többet 20-25% – al
    De ez nem megszorítás és különben is az emberek ezt akarták-

  11. csaba péter szerint:

    Különösen manitu, gordon az a izé”?!” meg a nagyapó meg … a gyedi bíró stb .

  12. nagyapó szerint:

    A baleseti adó még be sincs vezetve, de a baloldali suttogó propaganda már működik. November végére elcsendesül, majd kitalálnak újabbat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  13. aggódó szerint:

    Az egyik adónemet a biztosítókkal szedetik be ( bár semmi közük hozzá, demokratikusan lenyomatják velük), a másikat az önkormányzatokkal stb.
    Nehogy má megszorítást ismerjen be bárki is.

    Az mindenesetre orrfacsaró volt, hogy a biztosítók profi gazdasági szakembereit is hülyének nézték az aktuális okosok.

  14. csaba péter szerint:

    Nagyapó már rég csak ti loptok

  15. csaba péter szerint:

    és hazudni is ti hazudtok egyre szemetebbül

  16. csaba péter szerint:

    És ne feledd “Magyarország kiontatott vérét isten számon kéri még” rajtatok is.

  17. meghát.... szerint:

    T. aggódó! Ön fogalmazta meg a legpregnánsabban a lényeget! Ha majd egy piros lada legyalulja a biztosított autójának az elejét ,próbálja érvényesíteni a biztosítási jogait…..! A pénzvilág urai egyre jobban kiélesítik a kaszát,vetni nem akarnak,csak aratni.

  18. aggódó szerint:

    Mind jobban összeeresztik az embereket, akik totálisan védtelenné válnak.
    Hja, ez a demokrácia, mondanák egyesek.

    Igen, a keleti bugris fajtából való.

  19. lolka szerint:

    nagyapó szerint:
    2011. október 31., hétfő – 09:49
    -Csak, hogy félre értés ne essék, a kormány (valószínű) tudatosan szivárogtat ki, különböző, bevezetésre kerülő dolgokat, és figyeli a reagálást…”A baleseti adó még be sincs vezetve, de a baloldali suttogó propaganda már működik. November végére elcsendesül, majd kitalálnak újabbat.”…Tehát ez a mondat oka fogyott…és nagyon rossz indulatú, erősen tükrözi a szemellenzős, féloldalas látás módot…

  20. Ditte szerint:

    A biztosítás díja mindig egyénfüggő. A biztosítók különböző társadalmi csoportoknak adnak kedvezményeket. Így aztán tavaly sikerült olyan biztosítót találnunk, amelynél fele összeget fizethettünk, mint az előző évben. Ők az idén kis mértékben emelik a díjat, de a baleseti adóval együtt is jobban járunk, mint két éve. Az is lehet, hogy találunk kedvezőbb ajánlatot, de mivel számunkra fontos a biztonság, de csak akkor választunk mást, ha biztonságos háttér áll mögötte.
    A baleseti adó szolidaritási adó, amit a közlekedők adnak össze mentők, tűzoltók stb. működéséhez.

  21. bélabá szerint:

    Ditte neked ezért fizet a fityisz, vagy csak ennyire lelkes aktivista vagy, “szolidaritási adó”?
    már hanyadik jogcímen szedik be a pénzt……….. ez tényleg hülyeország 🙁

  22. meghát.... szerint:

    T.Ditle Úr! Engedje meg,hogy ne akarjak szolidaritást vállalni a tűzoltókkal stb… A befizetett adók mi célt szolgálnak vajh???? ” A baleseti adó szolidaritási adó, amit a közlekedők adnak össze mentők, tűzoltók stb. működéséhez. “

  23. nagyapó szerint:

    csaba péter! Mi keresztények Isten nevét nagy betűvel írjuk!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  24. miska72 szerint:

    Aki kocsit tud fenttartani az ne sírjon! NEM LÉTSZÜKSÉGLET!
    A juventus rádióban is megmondták!
    KEVESEBB KOCSI VAN AZ NEM BAJ!
    AZ A BAJ, HA BEMÉSZ A KÉKGOLYÓ UTCÁBA AZ ONKOLÓGIÁRA, ÉS KÖZLIK HOGY RÁKOS VAGY! AZ A BAJ!

  25. lolka szerint:

    Ditte szerint:
    2011. október 31., hétfő – 10:48
    -Nem akarlak bántani, de ez így hülyeség (elnézést a kifejezésért). Van egy ország az beszed egy bizonyos adót és azt OSSZA BE! Akár mihez “nyúl” az ember CSAK AZ ADÓ-ADÓ és ADÓ. A fizetésemből hetven ezret vesz le az állam (egyenlőre). A baleseti adó, függjön attól, ki mennyit autózik egy évben…ugye mennyivel másabb lenne…nyilván aki kevesebbet közlekedik kisebb az esély a balesetre…Innen látszik, hogy nem a mentők, tűzoltók miatt megy a figura…simán pénz beszedés az egész…(Azért üdvözöllek sok szeretettel)…

  26. kilgore trout szerint:

    Ezt a népet tényleg ki akarják fordítani a bőréből. Az Orbán-kormány méltó követője Gyurcsánynak a megszorító politika szempontjából.
    Eldöntötték: ha törik, ha szakad, a hitelt vissza fogjuk fizetni. Kár, hogy a világ urai nem hallják Matolcsy et. szavát. 🙁
    Kicsit eljátszanak az alapokkal és máris ugyanott tartunk vagy lejjebb, mint amikor eldöntötték odafent, hogy visszafizetjük az adósságot.

  27. kilgore trout szerint:

    miska 72!
    Nem gondoltam volna, hogy ennyire korlátolt!
    Ezt a hülyeséget a “Lenin-összes”-ben olvasta?

  28. lolka szerint:

    miska72 szerint:
    2011. október 31., hétfő – 11:43
    -Mitől lettél ilyen bölcs a Juventus rádiótól…kicsit nézz már körül az élet módban az táplálkozásban! Minden baj forrása a kilátástalanság a létbizonytalanság, stressz stb. Telefonálj be a Juventus rádióba és kérdezz rá…aztán írd meg, hogy mit mondtak…A média mindig azt mondja amit diktálnak nekik…Csernobilt ne feledd…

  29. Zoli049 szerint:

    Ezek a hülye dumák… 🙂

    “Szolidarítási adó”, luxus az autó, örülök a tőke nélküli biztosítóknak, csak mert olcsóbb?

    Ndekem munkaeszköz az autó, ha fuvarozok, akkor is eszköz. Aki nem okoz balesetet, az hagy ne szolidarítson, szolídarít ez a társadalom már eleget. Mi a f.sz ez már a szcienthológiai egyház? Adni-adni, megtisztulni, vakon menni a hülyeség után? 🙁 Remélem, hogy akit “megtalál” egyszer egy szutykos biztosítós károkozó, majd futkos a kárrendezés után! Állam meg aszongya, hogy így jártál… 🙂

  30. kilgore trout szerint:

    Zoli049!
    Tkp. rátapintott. A Fideszt átszövi a szcientológiai egyház. Ezt viszonylag magas rangban levő tagtól tudom. 🙁

  31. Zoli049 szerint:

    Tegnap az m1-en csak pislogtam, mikor az erről szóló német dokumentum-játékfilmet le merték adni?! Olyan dejavu érzésem volt pikk-pakk-ra! 🙁

  32. kilgore trout szerint:

    Én már csak azt az egyet nem értem, illetve nagyon is értem, hogy mi a francért nem vonul ki az állam mindenhonnan. Szűnjön meg a nyugdíj, egészségügyi ellátás, stb.
    Mindenki fizesse meg maga.
    Az, hogy skandináv-szintű elvonásokat agyalnak ki, lassan mongol bérek mellett, az enyhén szólva vérlázító.
    Vitézy-féle közlekedési hozzájárulás, Rogán-féle 27%, baleseti adó, áfa, kivezetés, bevezetés, ablak-, füst-, kémény-, levegő-, stb., stb.- adó.
    Ezek akkorát buknak 2014-ben, mint a ház.
    Kíváncsi leszek a most nagy arcú indiánra, meg a többire, hogy akkor hogyan magyarázzák majd az alig 20 %-ot.

  33. Zoli049 szerint:

    Nem tudom hogyan állna az autósokat köpködők szája, ha a londoni, valós bekerülési költségeket áthárítanák a tömegközlekedésre. Akkor nem lenne deficites a MÁV, meg a BKV sem. Miért kellett néhány szárnyvonalat újranyitni, mikor van párhuzamos buszközlekedés? Mert államtitkárunk az egyik pálya mellett él? Igen és vannak 5-en a vonaton. Okos…

  34. miska72 szerint:

    kilgore sose olvastam Lenint! 😉

  35. miska72 szerint:

    zoli mondták természetessen akinek szükségges az autó az járjon vele. A betoneverőt meg a téglákat nem kell háton szállítani. De van aki sz@rni is kocsivaj jár. Ennyi! És oda is ROKKANT KÁRTYÁVAL! 😉

  36. Gordon szerint:

    Én óvastam valamennyit. 🙂

  37. meghát.... szerint:

    ” Gordon szerint:
    2011. október 30., vasárnap – 17:37

    Bizony kevesebb a díj még adóval is.

    Ez lenne az átbaxás??? 😀

    Badarság. ” – Ha lehetne egy kicsit bővebben. – Olyan fid-eszesssssen .

  38. lolka szerint:

    miska72 szerint:
    2011. október 31., hétfő – 14:15
    -Meg van képeskönyvben is!…
    miska72 szerint:
    2011. október 31., hétfő – 14:18
    -“miska72″…tényleg mondták, hogy akinek szükséges természetesen járhat vele…milyen kurva rendesek…hát a Juventusz előtt le a kalappal…
    EZT PEDIGLEN AJÁNLOM:Gordon szerint:
    2011. október 31., hétfő – 14:34

  39. Ditte szerint:

    Az egy másik kérdés, minek a százegy biztosító? Szerintem jelentősen olcsóbb lehetne a biztosítás, ha kevesebb, de erősebb biztosító lenne a piacon.
    A mi biztosítónk erős banki háttérrel rendelkezik, a kedvezményt az egyösszegű befizetés miatt és a sofőr jelentős idejű, balesetmentes vezetési gyakorlata miatt kaptuk.
    Évi 4 ezer forintért nem fogom felidegesíteni magam, holott én is el tudnám másra költeni.

  40. aggódó szerint:

    Sokan nem értik a lényeget: ha a kötelező biztosításokból befolyó bevételek nem fedezik a károkat, akkor a káresemények nem lesznek kifizetve! A sok ostoba ember örül, hogy csökken a díj. Mit gondolnak, mit kapnak cserébe baj esetén?

    Másodlagos, hogy ezer forinttal több, vagy kevesebb a díj: amikor káresemény történik, nem szeretnék a pénztárcámba benyúlni. Sem vétkesként, sem vétlen autósként.

  41. Zoli049 szerint:

    Tudjátok ez elvi kérdés, beszedés a semmiért, mert szerintem egy “kötelező” közteher megadóüztatása, csak ebben a hülyeországban lehetséges.

    Nem vágom a többit sem. 4 kategóriám van és 25 éves balaeset mentesem, aztán mégis maradok annyi, és az adó. A kis köcsögök, akik 18 évesen beülnek a 100 lovas verdáikba, 2 perces jogsival, kevesebb a díj? Szánalmas!

    A teljesítmény adót mire is fizetjük? A kátyúzatlan utakra? Vagy mire?

  42. Ditte szerint:

    A válásra kivetett illeték 30 000 Ft-ra emelkedett, ha az idén sem válok el, jelentős összeget megtakarítunk, abból fizetjük a többi áremelkedést.

  43. Zoli049 szerint:

    Frappáns elkerülő hadműveleti filozófia!

  44. Zoli049 szerint:

    Ettől kevesebb válás lesz és a család szent köteléke megerősödik? Akinek betelt a pohár mindent kifizet, vagy aki szociálisan rászorult, annak eddig is elengedték.

  45. Ditte szerint:

    Már évek óta 10 000 Ft volt, ez lássuk be elég kevés, hiszen elég bonyolult eljárás bír lenni.
    Szerintem eddig is ki kellett fizetni a teljes összeget.

  46. Zoli049 szerint:

    12.500,-

  47. Ditte szerint:

    Biztosan te tudod jobban, mert én még egyik kormánynak sem fizettem ilyen illetéket.

  48. Zoli049 szerint:

    14 halott Szegednél, az M43-ason, ismét a vétkes, Román!
    Ezeket nem lehet valami csúfos útdíjjal terhelni? Színte mind túlvezeti magát és igénytelen, lepattant roncsokkal járnak ide.

  49. csapajev szerint:

    Ahogy a 27 kevesebb mint a 25!
    Megkaptam az ajánlatot a biztosítótól! 800.-Ft-al fizessek többet/ bónusz 9/! + ami még hozzá jön

  50. Zoli049 szerint:

    Még adók…

    Valahogy elmaradnak itt a “like-ok” a zingatlanadóval kapcsolatosan. Mi van? A 30 millás családi házaknál a 9kiló évente? Hmmmm? Nekem a 10 millás panelnál sem tetszik a 3 kiló, ami havonta 25 ezer Ft. Már álljunk meg, ez felháborító!
    Várom a “like”-okat, akiknek tetszik eme szolidarítás.

  51. Gordon szerint:

    Ugye nem az a “népakarat” hogy a válást kell támogatni a költségvetésből? 🙂

  52. Gordon szerint:

    csapajev!
    Én a nagy kékkel járok.
    Most sajnáljalak a “nyócáz” forintod miatt?

    Visítani fogok a röhögéstől ha leírod hogy igen. 😀

  53. miska72 szerint:

    Azt mondták a juventuson, kocsi nélkül is el lehet jutni A pontból B bontba. Ha nemtudod üzemeltetni a kocsit az nem baj, csak kényelmes vagy!
    Ha rákos vagy na az a baj.
    Érted?
    Kocsi nélkül meglehet lenni.
    De ha rákos vagy, akkor game over.

    Na az a baj-

  54. bélabá szerint:

    A nagy “kékre” és a velük utazókra, na meg persze a gyalogosokra, vajon vonatkozik a szolidaritási adó, mert ha nem fizetnek, akkor baleset esetén őket nem kell menteni elég csak az árokba rugdosni őket (senkit sem hagyunk az út szélén 😀 ), már ha a fityiszes “snyolcasos-lázáros” filozófiát követjük 😀

  55. kilgore trout szerint:

    Ez a tömegközlekedés kontra autó dolog öléggé bonyolult.
    Adott egy alkalmazott, aki bemegy reggel és délután hazajön mondjuk Csepelre.
    Esernyőként használja az autóját.
    Tegyük fel nem észak-déli irányban közlekedik, hanem kelet-nyugatiban.
    Tizenikszezerért felülhet a gázkamraként üzemelő buszra, megfoghatja azt az ótvaros kapaszkodót és leülhet arra a mocskos huzatú székre, amit előzőleg egy sz@ros csöves fogott meg, vagy ült rá. Egy Csepel-Budafok viszonylaton (napi kb. 20 km), havonta (kisebb autót feltételezve=6l-es fogyasztás) 24x400Ft=9600 Ft-t költ közlekedésre úgy, hogy háztól-házig megy. Miért is ülne fel a BKV-ra?
    A két szélső eset is ide vehető:
    1. Belvárosban dolgozik, ezért nem tud autóval közlekedni, mert nem tud parkolni.
    2. Peremről ingázik (két bérlet is kell), így számára még többe kerül adott esetben a tömegközlekedés.
    Mi a megoldás?

  56. Ditte szerint:

    Baleset a Kölcsey-Erdősor utca kereszteződésben, a lámpa nem működött, mint ahogy a szabályok ismerete sem.

  57. lolka szerint:

    Egyszer azért már fenékbe rúgnám a lámpa felelőst, hogy ezzel a lámpával mindig, de általában hétvégén probléma van. Itt az infón olvastam még régebben, hogy a közút kezelőnek (lehet, hogy más szerv, mindegy egy hülyeség) naponta közel 700 valamennyi lámpát kell ellenőrizniük. Na ide sosem jutnak el…

  58. Ditte szerint:

    Még mindig sárgán villog. Valaki írta itt, hogy Vilatinak hívják a felelőst és a múltkor láttam is, hogy piszkált valaki ilyen feliratú ruhában a lámpánál.

  59. csaba péter szerint:

    Na hát nagyapó a te kereszténységedtől Jézus biz otthagyta volna a keresztet .

  60. csaba péter szerint:

    És mit szólsz a 418 ft/ liter gázolajhoz ez nem a komcsik bűne?

  61. csaba péter szerint:

    Ja és nem lesz gázár emelés

  62. Magdi néni szerint:

    Van némi igazság,hogy kényelemből használnak sokan autót,van akinek szükséglet.Olyan idős embernek,mint én szinte életszükséglet,amíg tudok vezetni.Mert nem csak a fizikai erőm van fogytán,hanem még a mozgássérült fiamat is furikáznom kell,mert é n gondozom már 10 éve.Kicsi nyugdíjamból havonta rakom össze a kötelező biztosítást,hogy év végére összejöjjön az éves díj.Belekalkuláltam az emelést is.Na de erre nem számítottam:78 % -ot emelkedett,pedig még életemben nem okoztam kárt.Örökké a B l0-ben vagyok !!!Azért .mert idős vagyok?Így büntetnek sok szenilis öreg miatt,akik felhajtanak autópályára forgalommal szemben?Alapos orvosi vizsgálat előzi meg a jogsi hosszabbítást,az orvosnak látnia kell,ha valaki nem alkalmas már a vezetésre.Én ugyan magamtól is eladnám a kocsit,ha érezném,hogy nem vagyok a régi.Ne velem,s hozzám hasonlóakkal fizettessék meg,amit más okoz.

Itt lehet hozzászólni !