Magyar Hírlap
Laza a srác, és a szociális lakás mellett mindig csurran-cseppen egy kis közpénz a kormánytól is
Kétfajta ember létezik. Van, aki nagy kanállal méri az életet – belátó és nagyvonalú, ha az Isten nagy kanállal adott neki a jóból, beéri annyival. Akadnak aztán olyanok, akiknek semmi sem elég: sem a dugig telt bankszámla, sem a hatalom nem izgatja érzékeiket. Az egész világ kell az ilyeneknek.
A szerény képességű, idült mosolyú Batiz Andrásnak is az egész világ kellett. Ez most az ő története. Nevezett celebünk addig-addig serénykedett a kereskedelmi televíziózásban, míg a nagy őszödi bábjátékos is felfigyelt rá. Hú, de baromi tehetséges ez az András – gondolta Gyurcsány Ferenc –, ami a legmegkapóbb benne, hogy a szíve helyén egy gumilabda van, az önbecsülése felnőttkorára sem fejlődött ki, tehetsége pedig zéró. Vagyis köztünk a helye – nyugtázta elégedetten a szocialista führer, s azonmód leszerződtette kormányszóvivőnek a bel-budai mosolyú Andrást. Aki aztán nem volt rest, és azonnal gründolt magának egy jó kis szociális bérlakást, mert a nyomorultnak nem volt hol laknia sztárriporteri fizetéséből. Szinte lírai a pillanat: a papírok szerint a BRFK egyik főrendőrének albérlője lett, ami egyfelől persze életszerűtlen, másfelől – ha hiszünk a mesékben – azt kell mondanunk, cseppet sem meglepő. Batiz András válogatós fajta: ha lakáspanamára hajtja bús fejét, partnere csakis rendőr lehet, akárki meglássa.
De beszéljünk egészen komolyan a lakásügy részleteiről. Ha én kormányszóvivő lennék, semmiképpen sem vágynék a terézvárosi ágyrajárásra. Vagy inkább fogalmazzunk rendkívül plasztikusan úgy, hogy ha már kormányszóvivő lennék a Gyurcsány-kormányban – magát a sanda feltételezést templomban kellene meggyónnia minden tisztességes embernek! – ágyrajárási ügyeimnek más kereteket szabnék. Hiszen az ember mégiscsak állami alkalmazott, nem pedig sötétben bujkáló, alkalmi randevúkra kikacsingató szabadnapos útkaparó.
Batiz András viszont szereti az ingyencuccokat.
Valósággal bepárásodik az RTL Klubból megismert legendás szemüveg, ha gazdái egy kis kedvezményt löknek neki. Nesze, Andris, fogd ezt a kulcsot, de ne feledd, hogy egy rendőr albérlője vagy, viselkedj rendesen, vodkát ne vigyetek fel… Valahogy így megy ez a szoci vircsaftban.
Létezik a batizolás folyamatának egy egészen tragikus olvasata is. Kezdődött, ugye, a névadóval, őt már ismerjük. A szocialisták igényei egy idő után alábbhagytak szóvivői ügyekben: valamiért azt gondolták, még Batiz Andrásnál is alkalmatlanabb emberekkel kell kommunikáltatni az ország tönkretételét. Így került képbe a vetkőző Demcsák Zsuzsa, őt követte az etnoérdekes Daróczi Dávid, a Gyurcsány karjaiban landoló Budai Bernadett, végül Szollár Domokos lépett színre. Tudják, a Budapest Airport-os nyegle, akire az ember még a gombfocicsapatát sem bízná rá. Micsoda csapat, istenem! Szép kis sor, a celebektől a dupla nullákig. És ezek az emberek szórakoznak itt a mi pénzünkkel, városunkkal, hazánkkal, élik világukat! Mi több, mivel önérzetes bohócok, rettenetesen meg tudnak sértődni, ha bárki közülünk tehetségtelen fajankóknak és megélhetési kormányrikkancsoknak tartja őket.
Ebben az országban ma mégis a Batiz Andrásoknak kedveznek a törvények. Gondosan vigyáznak rá, hogy a papírok rendben legyenek, az erkölcsi következményekre pedig nagy ívben tesznek. Nap mint nap kiröhögik a magyar lakosság 99,9 százalékát, amely még egy rendes terézvárosi kéjlakot sem tudott összevakarni magának. Csakhogy, tisztelt kormányszóvivői bagázs, ti sem uralkodtok örökké ebben a megtiport országban! És a gazdáitok sem. Hamarosan szedni kell a cókmókot, irány a nagyvilág és a börtönvilág. Ha mégsem így lenne, akkor a tisztességesen dolgozó, normális magyar emberek önként elfogadják, hogy Batiz Andrások, Demcsák Zsuzsák és pereputtyaik szabjanak irányt ennek az országnak.
Ezt akarjuk?
Forrás: Magyar Hírlap
Kásler Miklós, az intézet vezetője – az onkológusok tiltakoznak az utasítása ellen
