‘Tájékoztatás’ kategória archívum
2021. március 25. csütörtök
Csepel.hu

Megdöbbenésének adott hangot dr. Szabó Szabolcs, a Momentum csepeli- soroksári politikusa a koronavírus elleni kínai vakcina miatt. Szerinte túl sokba kerül. A Demokratikus Koalíció is folytatta a kínai és az orosz vakcinák elleni kampányt.
A Magyar Orvosi Kamara viszont azt kérte a politikusoktól, hogy fejezzék be a vádaskodást, a lakosság félrevezetését és elbizonytalanítását. Az Országos Mentőszolgálat Hadházy Ákost szólította fel arra, hogy hagyja abba a hangulatkeltést.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel.info, Egészségügy, Európai Unió, Gazdaság, Közpénzek, Kormány, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom, Tudomány kategóriába | 10 hozzászólás »
2021. március 24. szerda
Csepel.hu

A veszélyhelyzetben megszületett új kormányzati intézkedések alapján az ország összes járóbeteg szakellátó rendelőintézete holnaptól központi irányítás alá kerül és így hadrendbe áll ebben a kritikus időszakban.
Borbély Lénárd polgármester bejegyzésében arról ír, hogy a csepeli szakrendelő eddig is jól helytállt és egy felkészült vezetővel az élén, Dr. Dobák András főigazgató úrral, szervezetten és fegyelmezetten látta el a betegeket és vett részt a védekezésben, valamint a védőoltások szervezésében.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel.info, Egészségügy, Közterületek, Kormány, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 9 hozzászólás »
2021. március 20. szombat
Csepel.hu

Borbély Lénárd polgármester tegnapi posztjában a Galvani híd szükségességéről osztotta meg a gondolatait. A polgármester kifejtette, a Galvani híd terve az 1980-as évek óta szerepel különböző városfejlesztési koncepciókban.
Megépítésére azért van szükség, mert az agglomerációban élők egyre nagyobb mértékben terhelik a főváros közútjait. Csepelre ez hatványozottan igaz, ráadásul a közvetlen budai összeköttetéssel hetven éve adós a főváros a csepelieknek.
(tovább…)
Beküldve a(z) Építészet, Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Duna, Gazdaság, Közlekedés, Közpénzek, Közterületek, Kormány, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom, Vélemény kategóriába | 32 hozzászólás »
2021. március 19. péntek
Origo.hu

Orbán Viktor/Facebook
A hatályban lévő korlátozó intézkedések március 28-ig még biztosan fennmaradnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Meghalt 213 beteg, 1174 ember van lélegeztetőgépen és ezen kívül még több mint 9 ezren vannak kórházban. Éppen ezért nem lehet most lazítani – tette hozzá. A kormányfő szerint a kórházak bírják a kapacitást, van bőségesen szabad ágy a kórházban, a lélegeztetőgépes ágyakból pedig a kapacitások fele még rendelkezésre áll.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Egészségügy, Európai Unió, Gazdaság, Közpénzek, Külföld, Külpolitika, Kormány, Média, Nemzetpolitika, Országgyűlés, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Egy hozzászólás »
2021. március 17. szerda
Csepel.hu

Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából, kimagasló teljesítményük elismeréseként rangos állami kitüntetésben és művészeti díjban részesültek csepeli kiválóságok is.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Ünnepek, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Kitüntetés, Kormány, Kultúra, Média, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2021. március 16. kedd
Csepel.hu

Az Országgyűlés 2014. december 16-án a magyar zászló és címer napjává nyilvánította március 16-át.
A képviselők 155 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett fogadták el a határozatot, mely szerint “az Országgyűlés, fejet hajtva mindazon emberek, közösségek és emlékük előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, vagy e zászló és címer tisztelete miatt szenvedtek bármilyen sérelmet vagy hátrányt, Magyarország zászlaja és címere iránti tisztelettől vezérelve, megbecsülésének kifejezése érdekében a nemzeti színről és ország címeréről szóló 1848. évi XXI. törvénycikk elfogadásának emlékére, március 16. napját a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja”.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Ünnepek, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Kormány, Kultúra, Média, Megemlékezés, Tájékoztatás, Társadalom, Történelem kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2021. március 15. hétfő
Csepel.hu

A csepeli önkormányzat vezetői a hagyományokhoz híven a Görgey Artúr téren, Petőfi Sándor szobránál koszorúztak március 15-én reggel.
Noha a koronavírus-járvány miatt az ilyenkor megszokott ünnepi rendezvények elmaradtak, Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek kora reggel elhegyezték a megemlékezés koszorúját a szobornál.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Ünnepek, Civil szervezetek, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Közvéleménykutatás, Megemlékezés, Nemzetpolitika, Pártok, Rendezvény, Tájékoztatás, Társadalom, Történelem kategóriába | 2 hozzászólás »
2021. március 12. péntek
Csepel.hu

Folyamatosan zajlanak a különböző korosztályok fedettpályás országos bajnokságai, ahol a csepeli DAC versenyzői szinte kivétel nélkül egyéni rekordjaikat megjavítva bizonyították felkészültségüket, tehetségüket, s értek el dobogós és további értékes helyezéseket.
Sajnos több éremesélyes versenyző sérülés és betegség miatt távolmaradásra kényszerült, de az induló versenyzők eredményei nagyon tiszteletre méltóak.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Sport, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2021. március 9. kedd
Csepel.hu

Miután Karácsony Gergely főpolgármester egyszemélyes döntése értelmében nem épül meg a három kerületet, ezen belül több százezer embert érintő mintegy 2,4 milliárd forintos Dél-budapesti kerékpárút, most a kormány támogatásával lehetőség nyílik beruházás megvalósítására.
Borbély Lénárd csepeli polgármester és Schneller Domonkos, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár tartott közös sajtótájékoztatót Csepelen, ahol az államtitkár elmondta: fontos, hogy legyen jövője az elmaradt fejlesztésnek.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Duna, Európai Unió, Gazdaság, Környezetvédelem, Közlekedés, Közpénzek, Közterületek, Kormány, Média, Soroksár, Sport, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások