Évbúcsúztató, évzáró

Csepel.hu

Két év után először tartottak nevelési évzáró értekezletet és egyben évbúcsúztatót a csepeli óvodáknak. A Kádár Katalin Tagóvodában pedagógusnapi jutalmakat adtak át és elbúcsúztak két nyugdíjba vonuló óvodapedagógustól is.

A kerületi 21 intézmény tagóvodavezetőinek és helyetteseinek lelkiismeretes és odaadó munkáját Borbély Lénárd polgármester és Morovik Attila alpolgármester köszönte meg. A pandémia időszakában a csepeli óvodarendszer példásan vizsgázott – mondta Csepel polgármestere.

Az óvodák képviseletében Hirholczné Faragó Tünde intézményvezető köszöntötte a jelenlévőket, és a nevelési évet értékelte. Elmondta: a rendkívüli helyzetből adódó megnövekedett feladatok ellátása, az egészségügyi előírások pontos betartása a gyerekek biztonsága érdekében a teljes alkalmazotti kör összefogásával történt. Kitért a sajátos nevelési igényű gyerekek ellátására, melynek során a gyógypedagógusok, óvodapszichológusok online munkavégzéssel folytatták a megkezdett fejlesztéseket, tanácsadásokat. A pandémia szükségessé tette a szülőkkel való kapcsolattartás új formáinak kialakítását is.

Elismerések

Negyvenéves óvodapedagógusi munkaviszonyt tudhatnak maguk mögött a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda nyugdíjba vonuló munkatársai, Hermann-né Laboncz Etelka és Szántó Tiborné. Hermann-né Laboncz Etelka 1981 óta dolgozik a kerületben. Pályája legnagyobb részét a Festő és az Erdősor – Festő óvodában töltötte. 2015 óta a CSEO koordinációs intézményvezető-helyetteseként vett részt az új szervezeti keretek kialakításában. Nyugdíjas, de mint koordinációs tanácsadó továbbra is elősegíti az egyesített óvoda működtetését. Szántó Tiborné 1992 óta dolgozik Csepelen a Repkény úti óvodában, ahol szakmai és emberi képességei gyorsan megmutatkoztak. Megbízott óvodavezetőként, majd 1998-tól tagóvoda-vezetőként dolgozott. Nevéhez fűződik a Zöldike klub elindítása, a hagyományteremtő kerületi szintű kis-Duna-parti környezetvédelmi találkozó megszervezése. Tevékenységét szakmai tanácsadóként folytatja nyugdíjasként az intézményvezetésben.

 

Csepel.hu

3 hozzászólás “Évbúcsúztató, évzáró” bejegyzésre

  1. Körmendy szerint:

    Isten éltesse őket! Remek ovi!

  2. csepelikerdezo szerint:

    Tök jó, hogy a zárások ellenére bezárnak az óvodák 5 hétre….
    Jó sok szabadságuk van….

  3. Gary Ridgeway szerint:

    Én sem értem, hogy mire kap valaki szabit, ha hónapokig nem dolgozott. 😁
    Pontosabban értem, kell a szavazata. 😜

Itt lehet hozzászólni !