A mai történelmi rovatunkban a Csepeli Munkásotthon régi épületét láthatják, mely a József u. és az Árpád u. sarkán volt. 1915-ben vásárolták meg, 1916. nov 12-én avatták fel. Előzően a Saufner-féle vendéglő volt.
Szöveg és kép forrás: http://www.csepel-sziget.hu/
Ahogy korábban beszámoltunk róla, olvasónknak köszönhetően minden reggel mutatunk egy picit Csepel történetéből és közlekedéséből.
A mai fotót: Az 52A járat Csepel,Tanácsház tér és Királyerdő,Repkény út között közlekedett. A felvétel a Tanácsház téren készült 1972-ben. Forrás: www.forum.index.hu
A csepeli országzászló 1938-ban, az avató ünnepségen (fotó: Vezér Béla)
A magyar nemzet összetartozásának jelképét a II. Világháború előtt építették a községházával szemben. Az eredeti országzászló 1944 nyarán, Csepel bombázása közben pusztult el. Az internacionalizmust hirdető, és a nemzeti érzést elnyomó kommunista hatalomátvétel után hosszú évtizedekig esély sem volt az újjáépítésre.
A helyzet akkor változott meg, amikor 2010-ben az MSZMP utódszervezete és Tóth Mihály egykori kommunista párttitkár elveszítették a hatalmukat. Az újjáépített ereklyés országzászlót 2012. július 18-án, Csepel jelképes születésnapján adták átegy ünnepélyes megemlékezésen. A múlt azonban máig kísért. Egy korábbi MSZMP-s pártfunkcionárius, Horváth Gyula a balliberális pártok polgármester-jelöltjeként a nemzeti összetartozás jelképének lerombolását 2014-ben ismét a baloldal legfőbb választási céljai között nevezte meg. (tovább…)
Egy új rovatot indítunk. 2016. májusától korábbi évek bejegyzéseinkből
szemezgetünk, és az érdekes bejegyzéseket megosztjuk olvasóinkkal.
Megemlékezésre várták az egykori Csepel Gyárba a legendás Pannónia motorok tulajdonosait és a gyár egykori dolgozóit 2015. május elsején. Az egykor korszerű magyar motorok gyártása 40 éve szűnt meg.
A rendezvény szervezője az M1 Ma délelőtt című műsorában azt mondta, őket is meglepte, mennyien jöttek el, a gyárkör után több mint 400 Pannónia vonul majd át a gyárból a csepeli majálisra. Fóti Gyula szerint a járművek titka az egyszerűség, a kétütemű, léghűtéses egy- és kéthengeres motorkerékpár otthon is megszerelhető, nem kell hozzá számítógépes háttér, nem véletlen, hogy a legtöbb motorosnak van egy Pannóniája is, már csak presztízskérdésből is.
Pontosan 38 évvel ezelőtt történt az a tragikus baleset a Boráros téri HÉV-végállomáson, amelyben 16 ember vesztette életét. 1978. április 13-án, kevéssel délután öt óra után, a legnagyobb forgalomban a Csepel felől érkező szerelvény átszakította a vágánybakot, majd belerohant az állomásépületbe és a várócsarnokba.
A 16 halálos áldozat mellett négyen életveszélyes, tízen súlyos, tizenegyen könnyebb sérüléseket szenvedtek. (tovább…)
Megkoptatta az idők vasfoga azt a Betű utcai kőkeresztet, amelynek helyére a napokban állít újat az önkormányzat. A régi keresztet nem tudták volna az eredeti állapotára felújítani, ezért a Csepeli Helytörténeti Gyűjteménybe kerül, és így marad meg az utókornak. Megújul a kereszt a Béke téren is, ott az eredeti feszületet a plébánia udvarán helyezik el – értesült a Csepel.info.
Az alábbiakban Vezér Endre csepeli helytörténész írását olvashatják arról, hogy miért fontos számunkra a Betű utcai a kereszt, és miért kell azt megőrizni az utókornak. (tovább…)