‘Gazdaság’ kategória archívum

Holnap lejár: százezreket érint ez az adóhatáridő

2014. február 16. vasárnap

Hirado.hu

Holnap lejár: százezreket érint ez az adóhatáridő

A magánszemélyek legkésőbb hétfőig kérhetik az adóhatóság közreműködését az szja-bevalláshoz.

Tavaly 288,5 ezren választották a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített egyszerűsített adóbevallást, 57 ezerrel többen, mint az előző évben, így részaránya az összes bevalláson belül 5,2-ről 6,5 százalékra nőtt. A növekedésben vélhetően szerepet játszott, hogy egyszerűsödött az egyszerűsített bevallással kapcsolatos adminisztráció: a múlt év óta az adózóknak nem kell visszaküldeniük a nyilatkozatuk alapján elkészített bevallás ajánlatot, ha tartalmával egyetértenek, így az ajánlat egyben bevallásnak minősül. (tovább…)

Hazug politikai akció Gyurcsány Paks elleni hadjárata

2014. február 15. szombat

Fidesz.hu

Gyurcsány Ferenc Pakssal kapcsolatos képmutatása ismét lelepleződött – mondta Németh Szilárd. A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szombati sajtótájékoztatóján kifejtette: dokumentumokkal tudják igazolni, hogy a bukott kormányfő tulajdonában lévő Agora KFT. – ahol neje, Dobrev Klára vezérigazgatóként dolgozik -, 1997 októberétől 1998 júliusáig komoly megbízást kapott a paksi atomerőműtől. Ez alatt a tíz hónap alatt 80 millió forintot vettek fel – fűzte hozzá.

Németh Szilárd emlékeztetett: ez az az időszak, amikor „ereje teljében volt a Bokros-korszak”. Érzékeltetésképp felidézte, hogy ekkor egy középiskolai tanár 100 évi fizetése felelt meg egy ekkora összegnek. Felidézte azt is, hogy azok a gyermeket vállaló családok, amelyek egy főre jutó jövedelme meghaladta a 26 200 forintot, elestek a gyestől, gyedtől és a családi pótléktól is.

(tovább…)

OEP-főigazgató: nagy az érdeklődés a gyed extra iránt

2014. február 15. szombat

Hirado.hu

OEP-főigazgató: nagy az érdeklődés a gyed extra iránt

Csaknem ezer szülő igényelte januárban, hogy a gyed mellett munkát vállalhasson és százan éltek eddig azzal a lehetőséggel, hogy két gyermek után vehessék igénybe a gyedet és a gyest. A gyed-extra program sikeres – jelentette ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója. Szakértők szerint a jelenlegi 36-ról 40 százalékra növekedhet a kisgyermekes nők foglalkoztatása a gyed-extrának köszönhetően.

A Kaprinay családnak három gyermeke van. Számukra a családi adókedvezmény jelenti a legnagyobb segítséget. Azzal, hogy idén már a járulékokból is le lehet vonni a kedvezményt, szinte teljes egészében igénybe tudják venni a támogatást. „Három gyerek után vehetjük igénybe, ez majdnem a maximális összeget jelenti – ez havi nettó 100 ezer forint a családnak pluszként jelentkező jövedelem” – mondta Kaprinay Tibor.
(tovább…)

Varga Mihály: 2 százalék felett is lehet az idei gazdasági növekedés

2014. február 14. péntek

Tavaly minden negyedévben nőni tudott a gazdaság

Hirado.hu

2 százalék felett is lehet az idei gazdasági növekedés

A nemzetgazdasági miniszter szerint akár 2 százalék felett is lehet az idei gazdasági növekedés, bár a kormány továbbra is konzervatívan számol, és egyelőre nem változtat az idei 2 százalékos növekedési prognózisán.

Varga Mihály pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: egyes piaci elemzők jóval optimistábbak a kormánynál, és 2 százalék fölötti növekedést várnak, de miniszterként még nem látja okát annak, hogy a hivatalos, 2 százalékos kormánybecslésen változtassanak.

(tovább…)

Globális egyenlőtlenség

2014. február 14. péntek

Ön hányadik leggazdagabb a világon?

Index.hu

Globális egyenlőtlenség

Iszonyatosan sok kárt okoz a világnak, hogy ilyen nagy a szakadék a szegények és a gazdagok között. A helyzet mégis csalóka. Branko Milanovic segítségével próbáltam a végére járni a kérdésnek. Ő egészen a közelmúltig a Világbank vezető kutatója volt, és a téma világszerte legelismertebb szakértője. Megmutatjuk az ábrát, ami mindent megmagyaráz, és segítünk kiszámolni, hogy mire elég a világban egy magyarországi bér.

A világ szörnyen igazságtalan hely, és azt, hogy hol állunk a globális rangsorban, a leginkább az határozza meg, hogy hova születünk. A változás bizonytalan, és évtizedek alatt is nagyon lassan válik láthatóvá, hogy egyáltalán milyen irányba halad.

(tovább…)

A kormány minden intézkedése az emberekről szól – rezsifórum Zuglóban

2014. február 14. péntek

Csepel.hu

zuglo3

Azt tűztük ki célul, hogy Európa legolcsóbb energiáját szeretnénk biztosítani a magyar családoknak és a gazdaságnak – jelentette ki Németh Szilárd Zuglóban.

Németh Szilárd a XIV. kerületi rezsifórumon felidézte, 2002-ben jó állapotban volt az ország, csökkent a munkanélküliség, emelkedett a foglalkoztatottság, alacsony szinten volt az államadósság. Viszont a baloldali kormányok alatt 2010-re gyakorlatilag a csőd szélére került Magyarország. A szocialisták nyolc éves kormányzása alatt 83 százalékosra nőtt az államadósság – mondta el.

(tovább…)

El fog bukni az Európai Bíróságon a házi pálinkafőzés

2014. február 14. péntek

Origo

El fog bukni az Európai Bíróságon a házi pálinkafőzés

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a testület mindenképpen elmarasztaló ítéletet hoz az ügyben, és hogy a kormány már készül egy vészforgatókönyvvel.

A Magyar Nemzet információja szerint az Európai Bíróság rövidesen ítéletet hoz a szabad pálinkafőzés miatt Magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárás ügyében. Az Európai Bizottság tavaly február 21-én határozott úgy, hogy a luxembourgi bíróság elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedékiadó-mentessége miatt.

(tovább…)

Közös nyilatkozatot adott ki Magyarország és Kína kormánya

2014. február 13. csütörtök

Hirado.hu

Közös nyilatkozatot adott ki Magyarország és Kína kormánya

Orbán Viktor miniszterelnök február 11-13. között hivatalos látogatást tett Kínában, és a két fél eszmecserét folytatott a kétoldalú kapcsolatokról és a közös érdeklődésre számot tartó nemzetközi és regionális kérdésekről.

Közös nyilatkozatot adott ki Magyarország és Kína kormánya a kétoldalú együttműködés elmélyítéséről csütörtökön. Orbán Viktor magyarországi látogatásra hívta meg Li Ko-csiang miniszterelnököt, aki elfogadta a meghívást.
(tovább…)

KSH: tavaly először nőtt az építőipar teljesítménye 2005 óta

2014. február 13. csütörtök

Hirado.hu

KSH: tavaly először nőtt az építőipar teljesítménye 2005 óta

Az építőipar teljesítménye 2005 óta először nőtt tavaly és 9,6 százalékkal haladta meg az előző évit. Az épületek építése 10,4 az infrastrukturális létesítményeket magukba foglaló egyéb építmények építése 8,6 százalékkal nőtt 2012-höz képest.

A tavalyi növekedés elsősorban az ipari épületek építésének köszönhető, a lakásépítések továbbra is csökkentek. Az egyéb építmények építése 8,6 százalékkal emelkedett, a közlekedési infrastruktúra fejlesztésén végzett munkákból eredően – fűzte hozzá jelentésében a KSH.
(tovább…)

Németh Szilárd: Európa energiaár-bajnokai lehetünk

2014. február 13. csütörtök

Hirado.hu

Németh Szilárd: Európa energiaár-bajnokai lehetünk

2014 legfontosabb célja, hogy a lakosság és a gazdaság Magyarországon juthasson a legolcsóbb energiához Európában – jelentette ki a rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetője a Ma Reggelben.

A rezsicsökkentés továbbvitelének célja, hogy Magyarország kínálja Európában a legolcsóbban az energiát – hangsúlyozzák rezsifórumaikon a Fidesz politikusai. A párt rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője szerint az alacsony energiaárakat kínáló országok versenyképesek, így ahhoz, hogy Magyarország jó befektetői és vállalkozói környezetet tudjon kialakítani, szükséges az olcsó energia. A rezsicsökkentés kézzel fogható előnye pedig, hogy nő a családok szabadon elkölthető jövedelme, aminek eredményeként, ahogy az elmúlt nyolc hónapban történt, nő a kereskedelmi forgalom, s végeredményben a GDP. A rezsicsökkentés három lépésének eredményeként hazánkban 25 százalékkal csökkentek az energiaárak, míg a 2002-2010 közötti időszakban két- háromszorosra nőttek.

(tovább…)