Ön hányadik leggazdagabb a világon?
Index.hu
Iszonyatosan sok kárt okoz a világnak, hogy ilyen nagy a szakadék a szegények és a gazdagok között. A helyzet mégis csalóka. Branko Milanovic segítségével próbáltam a végére járni a kérdésnek. Ő egészen a közelmúltig a Világbank vezető kutatója volt, és a téma világszerte legelismertebb szakértője. Megmutatjuk az ábrát, ami mindent megmagyaráz, és segítünk kiszámolni, hogy mire elég a világban egy magyarországi bér.
A világ szörnyen igazságtalan hely, és azt, hogy hol állunk a globális rangsorban, a leginkább az határozza meg, hogy hova születünk. A változás bizonytalan, és évtizedek alatt is nagyon lassan válik láthatóvá, hogy egyáltalán milyen irányba halad.
Miközben nő az országok közötti jövedelmi távolság, és az országok nagy része maga is egyre egyenlőtlenebb, a teljes globális egyenlőtlenség mégsem ugrott meg, csak megállapodott egy elég magas szinten. Így látja Branko Milanovic, a globális jövedelmi egyenlőtlenségek kutatója, aki egy olyan adatbázist hozott létre, amiben az összes többinél pontosabban összemérhetőek egymással a világ lakóinak jövedelmi viszonyai és azok változása.
Branko Milanovic
A szerb közgazdász néhány hete a City University of New York tanára, korábban évekig a Világbank vezető kutatója volt. Cikkeit, tanulmányait itt, világbankos munkáját itt találjuk, Twitteren pedig itt lehet követni. Ez a cikk egy vele készült telefoninterjún alapul, de felhasználtam két tanulmányát és egy könyvét is.
Mielőtt rátérnénk a nagy globális folyamatokra, kezdjük azzal, hogy kiszámoljuk: mi hol állunk a világban. A számításban a jövedelemről lesz szó, nem vagyonról. Tehát aki egy százmilliós ház tulajdonosa, de havi egyetlen forintot sem keres (ami persze nem túl életszerű), az ebben a rangsorban nagyon rossz helyen végez.
Hol vagyok én a világban?
Bár az interneten rengeteg honlap van, amely azt mondja magáról, hogy egy szám (jövedelem, összes vagyon) megadása után megmondja rólunk, hanyadikok vagyunk a világban a jövedelmünk szerint, érdemes megszívlelni annak az embernek a tanácsát, aki ezt a területet kutatja évtizedek óta.
Milanovic szerint ezek az oldalak gyakran azért pontatlanok, mert a nagy részük becslésekre épül, és nem magyarázzák el eléggé, hogy milyen jövedelmet kell megadnunk.
A pontos számítás elérhető az Index.hu-n.
Mire elég ez a szomszédokhoz képest?
Hogyan állunk a környékbeli országokhoz, és a világhoz viszonyítva?
Ezt a következő ábrán lehet látni. A vízszintes tengelyen azt látjuk, hogy az országok (Magyarország mellett Ausztria, Csehország, Lengyelország és Románia) különböző jövedelmi szeletei – balról jobbra az egyre gazdagabbak – hol tartanak a függőleges tengelyen a világ egészéhez képest. Magyarországon például a legszegényebb csoport jövedelme a világ 55. százalékánál kezdődik, a leggazdagabbak viszont már egészen közel járnak a világ legtetejéhez.
Az is látható, hogy a legszegényebb osztrákok nagyjából ugyanott tartanak, mint a magyar és a lengyel középosztály, vagy a román felső középosztály. A lengyelek és a magyarok nagy része pedig hiába szegényebb a cseheknél, az elitek szintjén azért beérjük őket. Az ábra egyébként a 2008-as állapotokat mutatja (ebből az időből vannak a legfrissebb összehasonlítható adatok), az európai háztartási felmérés szerint a lengyelek azóta már valamivel előttünk vannak a társadalom teljes metszetében, akárcsak a szlovákok.
Milanovic grafikonjai egyébként egészen csodálatosak. A fenti ábra így néz ki a világ legnagyobb országai esetében (amiből kiderül, hogy Brazília egymaga szinte lefedi az egész világ jövedelemeloszlását), így néz ki a posztszovjet országoknál. A legsokkolóbb talán az, amelyik azt mutatja be, hogy Dániában gyakorlatilag mindenki gazdagabb mindenkinél a legtöbb afrikai országban.
Mi lennénk a sikertelenek?
1988-ban járunk, és nem ismerjük a jövőt. Ki gondolta volna, hogy a legsikeresebbek azok lesznek, akik – jövedelmük szempontjából – nagyjából a világ középértékénél vannak. A 90 százalékuk ázsiai; az ő jövedelmük húsz év alatt nagyjából megduplázódik.
A legkevésbé sikeresek pedig azok, akik 1988-ban a jövedelem szerint a világ jövedelmi ranglétra 85 százalékánál vannak: az ő jövedelmük csak húsz százalékkal nő. Ők majdnem 90 százalékban korábbi szocialista országok lakói, akik ma már az EU-ban vannak.
Röviden így magyarázza Milanovic a globalizáció utóbbi huszonöt évének legnagyobb változásait. Mi lennénk akkor a legkevésbé sikeresek? Miért? Bukás volt ez az egész a kapitalista átmenet?
Nem, azért sikeres volt – válaszolja. Egy olyan mély társadalmi-gazdasági átmenet, ami a kelet-európai rendszerváltás volt, mindig okoz egy súlyosabb átmeneti visszaesést (ez a Kornai-féle transzformációs recesszió). Ezen a kilencvenes évek elején túl voltak a közép-európai országok, amelyek aztán sokat hoztak az EU-országok mögötti hátrányukból.
„A növekedés a világ többi részéhez képest nem volt túl erős ebben a húszéves időszakban, és az országokon belül jelentősen megnőtt a szegények és a gazdagok közötti távolság a szocializmushoz képest. Ebből következik, hogy voltak vesztesei is a kapitalista átmenetnek” – magyarázza Milanovics. Az igazán nagy baj inkább a posztszovjet országokkal van, ahol rengeteg jövedelmi csoport messze le van maradva a húsz évvel azelőtti állapothoz képest. És nem csak az exszocialista országok jövedelme stagnált, hanem a gazdag országok kevésbé tehetős polgárai is alig élnek valamivel többől. Ide tartozik minden középosztály alatti réteg az Egyesült Államokban, Németországban és Japánban.
Az egyenlőtlenségrejtély
Csökken vagy nő a világban az egyenlőtlenség? Igazából úgy tűnik, hogy alig változik a helyzet, talán azért, mert több ellentétes, de egymással mégis összefüggő tendenciát lehet megfigyelni az utóbbi húsz évben:
- A globális elit jövedelemnövekedése mindenki másét felülmúlja, a legszegényebbek jövedelme pedig szinte stagnál.
- A legtöbb országon belül nőnek az egyenlőtlenségek, főleg a legnagyobbakban: Kínában, Indiában, az Egyesült Államokban és Oroszországban (érezhetően csak ott csökkennek, ahol eleve a legnagyobbak, például Brazíliában és néhány másik latin-amerikai országban).
- Az országon belüli egyenlőtlenségek viszont részben éppen a gyors növekedés miatt egyre nagyobbak. Márpedig Kína és a többi szegény, de nagyon népes ázsiai ország felemelkedése összességében mégis csökkenti a globális egyenlőtlenséget.
Milanovic szerint tehát sem a rendelkezésre álló adatokból, sem ezekből a tendenciákból nem lehet megmondani, hogy csökkent, vagy nőtt a globális egyenlőtlenség az utóbbi két-három évtizedben. Csak azt, hogy az nagyon nagy.
Ha a világ egy ország lenne, akkora lenne benne az egyenlőtlenség, hogy közelebb állnánk ahhoz, hogy egyvalaki birtokol mindent, mint ahhoz, hogy mindenkinek egyenlő jövedelme van. Teljes egyenlőségnél az egyenlőtlenségeket mérő mutató, a Gini-együttható 0, az az abszurd eset pedig, amikor csak egyvalaki kap pénzt, miközben a nincsenek milliárdjai semmit, a 100. Magyarországon 25 körül van ez az mutató (volt alacsonyabb is), az EU egészében 50 körüli, a nagyon egyenlőtlen Brazíliában pedig 62. És a világ egészében mennyi? Milanovic adatai szerint 72 körül lehet, de ha a legszegényebb országokból is lennének adataink, akkor még magasabb, 76 körüli lenne.
Az adatbázis
Milanovic a cikkhez is használt adatbázisa közel hatszáz különálló háztartási felmérésre épül. Ezek több, az interneten már fent lévő adatbázisban már fent vannak, de ezeket összefésülni, az árfolyamokkal kiigazítani nagyon nehéz feladat. Az európai országokban nagyon jó, évente minden országban azonos módszertannal készülő felmérés van, az EU SILC, a Világbank a szegényebb országok adatait követi (ez a Povcalnet), a maradékhoz pedig Milanovic és kutatótársai készítettek kiegészítő adatbázisokat (WYD, LIS). Van egy alternatív adatbázis is, az SWIID.
De nagyon nehéz a kutatók helyzete, a felmérések jelentős része nem túl jó minőségű, vagy nehezen összehasonlítható a többivel, és ezért együttesen hatalmas bennük a hibalehetőség. A legnagyobb problémák Kínával vannak, amely messze a legfontosabb ország a világ jövedelemeloszlásában is, de a részletes adatok egyáltalán nem hozzáférhetőek. Ráadásul lyukas a felmérés legalul és legfelül is: rengeteg szegény afrikai országban arra sincsenek erőforrásai az országoknak, hogy ilyen megfelelő minőségű (vagy bármilyen) felméréseket csináljanak, a globális leggazdagabbak titkolt jövedelmére pedig csak más adatokból következtethetünk.
Hogy hova születsz, az számít
Kétszáz éve még az volt a legfontosabb a globális jövedelmi rangsorban, hogy milyen társadalmi osztályba születtünk. Mostanra viszont már sokkal többet számít az, hogy melyik országba. Ez részben a nyugati jóléti államok hihetetlen sikerének, részben pedig a világ többi része sikertelenségének eredménye.
Változik ez, ha Kína és a többi ázsiai ország kitartóan folytatja az utóbbi évtizedekben megkezdett zárkózását?
„Igen, de még most is inkább gazdag országba érdemes születni – vonta le a következtetést Milanovic. Még akkor is, ha a fejlett országokban sokkal lassabb fejlődési ütemre számíthatunk. A mostani számok alapján lehet, hogy ötvenéves időtávon konvergálni fognak mondjuk a brit és az indonéz vagy az amerikai és a kínai jövedelmek. De egyrészt ez egyáltalán nem biztos, másrészt a brit vagy amerikai életszínvonal addig is összehasonlíthatatlanul nagyobb lesz.
Meddig mehet ez tovább?
Úgy tűnik tehát, hogy az összes országon belül nő az egyenlőtlenség, a teljes globális szakadék viszont a kínai növekedés miatt egy kicsit záródóban is van. A most uralkodó folyamatokban nagy a tehetetlenség, ezért kétséges, hogy drámai változást láthatnánk a következő évtizedekben. Az egyenlőtlenség egyébként eleve nagyon lassan változhat, egy-egy gazdaságpolitikai döntés hatása gyakran csak évtizedekkel később mutatkozik meg.
Ahhoz, hogy csökkenjen az egyenlőtlenség, több út is van. Vagy sokkal gyorsabban fognak növekedni a legszegényebb országok a mostaninál – és itt nem csak Kínáról és Indiáról van szó, hanem az utóbbi időben egyre reménytelenebbül leszakadó szubszaharai afrikai országokról. Ehhez nagyon sok mindennek kellene megváltoznia ezekben az országokban, hogy megindulhasson a felzárkózás.
Nemzetközi szintű újraelosztásról viszont kár beszélni, a segélyezésre költött évi százmilliárd dollár a világgazdaság méreteihez képest nevetséges pénz. Másik lehetőség a bevándorlás erősödése, tehát hogy a szegényebb országokból a gazdagabb országokba költöznek az emberek – aminek szintén politikai korlátai vannak.
Mi a baj ezzel?
Azon kívül, hogy a felületes szemlélő sem láthatja azt igazságosnak, hogy a leggazdagabb 60 millió embernek ugyanannyi a jövedelme, mint a legszegényebb 4,27 milliárdnak, van sok gyakorlatias szempont is. Az egyik politikai: globális középosztály nélkül sokkal kevésbé képzelhető el világszintű politikai közösség, vagy bármilyen politikai stabilitás.
Másrészt pedig hatalmasak azok a gazdasági károk, amit ez az ordító egyenlőtlenség okoz. Ha a szegények szegények maradnak, akkor alacsonyabb lesz a fogyasztás, mivel a gazdagabbak ahelyett, hogy elköltenék a pénzt, inkább félreteszik, befektetik. A szegények szinte minden egyes új dollárjából, amihez hozzájutnak, fogyasztás lesz, ami nem nélkül nem tud növekedni a gazdaság.
Ebből pedig egy másik nagy gazdasági probléma következik. A gazdagok el nem költött vagyona a másik oldalon azt jelenti, hogy képződik egy gigantikus tőketömeg, amit el kell valahogy költeni. A szűk kereslet miatt korlátozott növekedési lehetőségek eredményeként ebbe a helyzetbe kódolva vannak az olyan spekulatív őrületek, mint a kétezres évek dotkom- majd ingatlanbuborékjai. Vagy pedig az, hogy a szegényebbek hitelből fedezik az elmaradt fogyasztásukat.
Forrás: Index.hu
Érdemes lenne nemcsak az ország szerinti felmérést készíteni, hanem vallási hovatartozás szerint is! 😉