‘Gazdaság’ kategória archívum

Németh Szilárd a Kossuth Rádió Ütköző délben című műsorának a vendége lesz

2013. május 28. kedd

Kossuth Rádió

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport vezetője ma kora délután az Ütköző délben című műsornak a vendége lesz 12 óra 30 perctől.

(tovább…)

Elszámoltatás: ki hogyan értékel?

2013. május 28. kedd

Csepel.hu

Több mint három évvel ezelőtt, 2010 áprilisában Németh Szilárd és Borbély Lénárd ellenzéki képviselők feljelentést tettek a „csepeli lakásmutyi” ügyében. Az önkormányzati választásokat követően már egymás után tárták fel az újabb eseteket, melyekben bűncselekményeket követhettek el a korábbi kerületi vezetők vagy beosztottjaik. Számos büntetőfeljelentés mellett a visszaélések egy részéről Vörös Csepel címmel könyvet is kiadott az önkormányzat.

A feljelentések ügyében a nyomozások során több gyanúsítás és egy vádemelés született eddig, jogerős bírósági ítélet azonban – a kettős gyilkosság kivételével – még egyetlenegy sem. Közben végéhez közeledik az a per, amit a Vörös Csepel ellen indítottak.

(tovább…)

Helyszínbejárás a városrehabilitációs fejlesztések akcióterületein

2013. május 28. kedd

Csepel.hu

A Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. vezetői – köztük Werner Péter vezérigazgató – helyszínbejárást tartottak az „Ady lakótelep integrált szociális rehabilitációja” és a „Csepel kapuja szociális célú városrehabilitációs program” című projektek akcióterületein.

A 2013. május 24-i esemény célja a megvalósult fejlesztések során felmerült, illetve a területekhez kapcsolódó egyéb problémák, észrevételek feltárása volt.

(tovább…)

Bármikor választható lesz az árfolyamgát

2013. május 28. kedd

Hirado.hu

Illusztráció

A parlament döntése alapján a jövőben bármikor igényelhető lesz az árfolyamrögzítés, amelyet a nagycsaládosok húszmillió forintnál nagyobb összegű devizahitel esetén is kérelmezhetnek.

Eredetileg május 31-éig lehetett volna választani az árfolyamgátat, a Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal és párttársa, Dióssi Csaba azonban indítványozta, hogy helyezzék hatályon kívül az árfolyamrögzítés igénybevételének határidejét, legyen folytonos a belépés lehetősége. A kormánypárti képviselők vasárnap benyújtott kezdeményezését az Országgyűlés – a házszabálytól eltérve – már hétfőn elfogadta, ellenszavazat nélkül.

(tovább…)

Rekordot döntött a tőkeáramlás

2013. május 27. hétfő

Újabb MSZP-s hazugság dőlt meg

Tőzsdefórum, Index, MTI, Csepel.info


Rekordot döntött tavaly mind a működőtőke-beáramlás, mind a működőtőke-kivitel; a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) értékelése szerint ebben elsősorban egyedi tételek játszották a főszerepet.

Az MSZP és Bajnai Gordon is többször kijelentették, hogy Orbán Viktor miatt elmenekül a tőke Magyarországról. Úgy tűnik, ismét alaposan félrevezették a híveiket. (tovább…)

Németh: 95 ezer forintot takaríthat meg egy család a rezsicsökkentéssel

2013. május 27. hétfő

Hirado.hu

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa több számításra hivatkozva azt mondta: közel 100 ezer forintot spórolhatnak a családok, ha megtörténik a tervezett további csökkentés.

Németh Szilárd a Fidesz országgyűlési képviselője az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, hogy a nyár folyamán megvizsgálják a temetkezési költségek jelentős csökkentésének a lehetőségét, illetve október 15-ére, a fűtési szezonra újabb lakossági energiaár-csökkentés várható.

(tovább…)

Adóbevallás: most a cégek következnek

2013. május 26. vasárnap

Hirado.hu

Illusztráció

Csaknem 400 ezer kettős könyvvitelt vezető társaságtól, illetve 15 ezer egyszeres nyilvántartást vezető adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a 2012. évi társaságiadó-kötelezettség bevallását május 31-ig – közölte a hatóság az MTI-vel.

A közlemény szerint a gazdálkodók bevallásainak kevesebb mint 20 százaléka érkezett be eddig.

(tovább…)

Októberben tovább csökken a rezsi

2013. május 24. péntek

MNO

Illusztráció

Október 15-től ismét kisebb lesz a villany, a gáz és a távhő ára – derült ki az Országgyűlésben. Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős fideszes munkacsoport vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök kifejezett kérése volt, hogy a fűtési szezon kezdete előtt történjen meg az újabb, második körös lakossági díjcsökkentés.

A Ház egyébként tegnap kezdte meg a szennyvízszippantás és a kéményseprés díjának mérséklését célzó indítvány vitáját. „Ezzel a javaslattal válik teljes körűvé a kabinet első féléves rezsicsökkentési politikája, amelynek részeként januártól tíz százalékkal esett vissza a földgáz, a villamos energia, a távhő ára, július 1-jétől pedig a víz- és a csatornadíjak, a szemétszállítás, a PB-gáz, a szippantott szennyvíz és a kéményseprés díjai csökkennek” – jelezte Németh.

(tovább…)

Újabb rezsicsökkentés a láthatáron

2013. május 23. csütörtök

Fidesz.hu

A szolgáltatóknak be kell tartaniuk a parlament és a kormány által meghozott jogszabályokat, és ezek alapján kell szolgáltatniuk a fogyasztók felé – mutatott rá Németh Szilárd fideszes parlamenti képviselő. A XXI. kerület polgármesterét portálunkon tartott online fogadóóráján elsősorban a rezsicsökkentéssel kapcsolatos ügyekről faggatták fórumozóink, de szóba kerültek a csepeli szocialisták viselt dolgai is.

Németh Szilárd kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy reálisnak tartja a 30 százalékos energiaár-csökkentést, de nemcsak ő, hanem Németh Lászlóné fejlesztési miniszter is, aki komoly háttérszámítások alapján jelentette ezt be.

(tovább…)

“Még több teher kerül le a magyar családok válláról”

2013. május 23. csütörtök

Fidesz.hu

A szennyvízszippantás és a kéményseprés díjának csökkentéséről szóló fideszes törvényjavaslat tárgyalásával kezdődött meg csütörtökön az Országgyűlés ülése. A szennyvíz szippantásának díját a 2013. január 31-én alkalmazott árakhoz képest 10 százalékkal csökkentenék, a kéményseprés rezsióradíját pedig 2000 forintban maximálhatja a parlament.

A törvényjavaslat előterjesztője, a fideszes Németh Szilárd az általános vitát megnyitó expozéjában azt mondta: a javaslat a szippantott szennyvíz és a kéményseprés díjának csökkentésével még több terhet vesz le a magyar családok válláról, emellett előírja a szolgáltatók számára, hogy megfelelő információkat adjanak a fogyasztóknak. Ezzel a javaslattal válik teljes körűvé a kormány első féléves rezsicsökkentési politikája, amelynek részeként január 1-jétől csökkent 10 százalékkal a földgáz, a villamos energia, a távhő ára, július 1-jétől pedig a víz- és a csatornadíjak, a szemétszállítás, a PB-gáz, a szippantott szennyvíz és a kéményseprés díjai csökkennek – mondta.

(tovább…)