Újabb rezsicsökkentés a láthatáron

Fidesz.hu

A szolgáltatóknak be kell tartaniuk a parlament és a kormány által meghozott jogszabályokat, és ezek alapján kell szolgáltatniuk a fogyasztók felé – mutatott rá Németh Szilárd fideszes parlamenti képviselő. A XXI. kerület polgármesterét portálunkon tartott online fogadóóráján elsősorban a rezsicsökkentéssel kapcsolatos ügyekről faggatták fórumozóink, de szóba kerültek a csepeli szocialisták viselt dolgai is.

Németh Szilárd kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy reálisnak tartja a 30 százalékos energiaár-csökkentést, de nemcsak ő, hanem Németh Lászlóné fejlesztési miniszter is, aki komoly háttérszámítások alapján jelentette ezt be.

Egy másik olvasónk felvetésére reagálva a politikus kifejtette: a kormány és a Fidesz-KDNP egy új közszolgáltatási rendszert fog kidolgozni, amelynek fontos elemei, hogy a közszolgáltatást végző cégek többségi közösségi tulajdonban legyenek, nonprofit jelleggel működjenek, és a szolgáltatások árai arányosak legyenek az elvégzett tevékenységgel, valamint megfizethetők legyenek a magyar családok részére. „Ebben az új rendszerben a kormány nem a szolgáltatók, hanem a fogyasztók oldalán áll, ezért is terjesztettük ki  a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hatáskörét” – fűzte hozzá.

Egy fórumozónk azon felvetésére, hogy várható-e még további területeken rezsicsökkentés, Németh Szilárd elmondta: a nyár folyamán megvizsgálják a temetkezési költségek jelentős csökkentésének a lehetőségét, illetve október 15-ére, a fűtési szezonra újabb lakossági energiaár-csökkentés várható.

Ha ez megvalósul, ismét fürödhetünk a csepeli Kis-Dunában

Arra a kérdésre, hogy milyen hatással lehet az új csepeli szennyvíztisztító beüzemelése a Kis-Duna-ágra Németh Szilárd úgy reagált: a csepeli Kis-Duna-ág nagyon szép, festői környezetet teremt három kerületnek is. Ezt az RSD-projekt keretében újítjuk meg, sajnos azonban az unió e program keretében nem támogatja a kotrást, erre külön központi forrást kell kerítenünk, és meg kell még valósítani a dél-pesti szennyvíztisztító vizének átvezetését a Nagy-Duna-ágba – mondta.

Egyúttal reményét fejezte ki, hogyha ez a projekt megvalósul, „akkor ismét fürödhetünk a Kis-Dunában”.

Ez a politikai és erkölcsi elszámoltatás része

A fideszes képviselő a csepeli szocialistákhoz köthető gyilkossági ügyet érintő kérdésre válaszolva kifejtette: a Vörös Csepel című könyvben összefoglalták azokat az előző vezetéshez köthető, bűncselekménygyanús eseteket, amelyeket feltártak. Ez a politikai és erkölcsi elszámoltatás része – jegyezte meg. „Minden esetben feljelentést tettünk, ezért joggal bízhatunk abban, hogy a büntetőjogi elszámoltatás is megtörténik. Ahol jogerős bírósági ítélet születik, polgári jogi igényt fogunk érvényesíteni a kár megtérülése érdekében” – fogalmazott.

Forrás: Fidesz.hu

14 hozzászólás “Újabb rezsicsökkentés a láthatáron” bejegyzésre

  1. hajós szerint:

    “reálisnak tartja a 30 százalékos energiaár-csökkentést, de nemcsak ő, hanem Németh Lászlóné fejlesztési miniszter is, aki komoly háttérszámítások alapján jelentette ezt be”

    És hol vannak azok a háttérszámítások? Mutassa be! Addig üres duma!
    Elárulom, sehol! Ez egy légből kapott népámító baromság!

  2. felix szerint:

    Új népi játék.
    A kormány csökkenti a rezsit, a zemberek meg kitalálják, hogy hol szedi vissza.
    Ameddig megszorító csomagok követik egymást, addig a csökkentésnek nincs fedezete.
    Gondolom, hogy ez már öt általánossal is érthető.

  3. nagyapó szerint:

    hajós, 1/2eszü1/2x! Csak ennyi? Semmi több, hogy miért rossz a zembereknek a rezsicsökkentés? Se Idex, se HVG, se VG?
    “Független közgazdászok” szerint jobb lenne béremelés helyett, bércsökkentés, a nyugdíjak mérséklése, az adók emelése, meg még egy csomó ötlet, “amíg vannak libák”.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Narancsvírus szerint:

    Ha bukik 2014-ben a Fidesz, sokan buknak a XXI-ik kerületben is!

  5. hajós szerint:

    nagyapó te csak higgyél az érettségivel rendelkező Németh Lászlóné miniszter asszonynak, aki bizonyára okosabb az összes közgazdásznál, s jól kiszámolta, hogy nyugodtan lehet 30%-os csökkentés is.

    De ha VG cikket hiányol, ám legyen:

    “A rezsicsökkentés miatt 200 ember kerül utcára

    A tervek szerint két hullámban 198, nyolcórás állásnak megfelelő munkahely szűnik meg az EDF Démásznál. Nagy Sándor, a Démász Szakszervezet elnöke a Csongrád megyei napilapnak elmondta, valamivel többen mennek el a cégtől mint kétszáz fő.

    Az EDF Démász kommunikációs csoportja a lappal azt közölte, a társaságnak, akárcsak a többi szolgáltatónak szembe kell néznie a szabályozási és adózási rendszer változásának kettős terhével. Miközben az új árszabályozás szerint 10 százalékkal csökkennek a lakossági fogyasztói árak, új elemként megjelent a közműadó, illetve az energiaszolgáltatók társasági adója is 50 százalékra emelkedett a 31 százalékos Robin Hood adóval együtt. Az adó- és tarifaváltozások együttes hatása miatt az EDF Démász szigorú költségoptimalizálásra kényszerül, így nemcsak beruházási, hanem működési költségeit is csökkenteni kell.”

    http://www.vg.hu/vallalatok/energia/a-rezsicsokkentes-miatt-200-ember-kerul-utcara-404081

  6. csöves szerint:

    Nem kell rezsicsökkentés! RENDES FIZETÉS KELL!!!!!!

  7. robi szerint:

    Hajós!
    Ott vagy eltévedve, hogy a kétszáz fő kirúgása ebben az országban már senkit nem érdekel.

    Azon is meglepődnél, hogy a kétszáz emberből hányan tennék le voksukat a bölcs vezér mellett- ld. kiebrudalt trafikosok hűségnyilatkozatát néhány nappal ezelőttről.

    Egy valamit nem akartok megérteni: a kiszolgáltatott, örök vesztes magyar állampolgárnak ( kevés kivétellel) erős kezű, határozott vezérre van szükségük és most megkapták. Tőle sok csapást is elviselnek.

    Mit kínálnak vele szemben a szocik? Valljuk be: semmit az égvilágon.
    A sokat szidott Bajnaitól ( pont ezért szidják) félnek leginkább a jobboldalon, mert neki még van karizmája. Nem véletlen, hogy felbukkanása után hirtelen megindult felfelé.
    A két oldalról jött támadások után lassan eltűnik a semmibe.

    A többiből 12, egy tucat. Akár te, vagy én is lehetnék ott. Tizenvalahány százalékra megszokásból ( az MSZP név miatt is) jók lehetnek: óriási a káderhiány fent és lent egyaránt ( ld. mi lett Csepelből).

  8. ... Grün szerint:

    Aki érti, érti! XXI.szd.-i Rokonok!

    Jó estét!
    – Önnek is, de már zárunk, látja! Jucika is már milyen nyúzott…
    – Én csak egy hamburgert…
    – Mondom, zárva vagyunk! A sütőt is kikapcsoltuk már, viszlát!
    – …tudja most végeztem itt a sarkon a trafikomban…
    – Ön az új trafikos?
    Ó! Jucika, egy hamburgert szeretne a Trafikos Úr, gyújtsd be a sütőt!
    – Jaj Istenem, itt a Trafikos Úr??? Hát én meg már olyan nyúzottan nézek ki…
    – Jucika, ez most nem érdekes. A Trafikos Úr enni vágyik. Hamburgert. Sült hagyma? Házi csalamádé? Mustár, kecsap? Sajt? Jucika, dupla húspogácsa lesz…
    – Köszönöm, ha nem nagy fáradság…
    – Nem, egyáltalán nem. Jó étvágyat kívánok! Tessék venni szalvétát! Szívószálat parancsol?
    – A hamburgerhez?
    – Hát talán túllihegtem. Olyan izgatott vagyok! Tudja, menne a gyerek egyetemre, hát ilyen államilag finanszírozott szakra, ókori régészet és asszirológia… ha esetleg szólna néhány szót… ha már így szinte szomszédok vagyunk…
    – Néhány szót? Kihez? Miről? Nem értek a fasírtokhoz…
    – Asszírok… de nem is ez a lényeg. Ha esetleg, mikor maguk, trafikosok, csak úgy egymás között beszélgetnek erről-arról, a világ folyásáról, létről-tudatról, tudja, ahogy szokták… akkor megemlítené a fiamat… én nem lennék hálátlan.
    – Nemigen ismerek más trafikosokat.
    – Nemigen. Értem. Akkor esetleg egy családi ebéden szólna az unokatestvérének…
    – Családom sincs.
    – Nincs. Akkor megkérdezhetném esetleg… hogy a trafikot, ugye..?
    – Pályáztam.
    – Pályázott. Nincs rokona. Nincs más trafikos barátja. Énekel akkor esetleg?
    – Csak ha iszom.
    – Jaj, nem is kérdeztem! Iszik?
    – Ritkán. Nem szeretik, ha énekelek.
    – És akkor a trafik..?
    – Pályáztam, mondom. Nyertem. Most mit bámul..? Tiszta, nyílt, becsületes pályázat volt..! Na jó, csak vicceltem. Vicces ember vagyok. Mi is szeretünk ám viccelni. Maga meg hogy bevette. Látta volna a saját arcát! Haha!
    – Hehe. Hahaha! Viccelni tetszett!!! Nagy kópénak tetszik ám lenni! Én meg már úgy megijedtem! Szóval a gyerek…
    – A gyerek. Hát éppen ismerek egy-két akadémikust még a Polgári Körből. Most már ők is trafikosok. Majd érdeklődöm… itt-ott…
    – Jaj, hát nagyon-nagyon..! Ízlett a hamburger? Holnap Jucikával átküldök egy kis reggelit nyitásra. Pirítós, rétes, kakaó, kávé… ebédre rántott máj, koviubi… van itt minden, kérem! Vagy ha mást tetszik, hát megoldjuk…
    Persze grátisz, a barátaimnak nálam soha nem kell fizetniük! ))) 😛 (((
    – Tudom.” ( http://www.facebook.com/elniakarunk?hc_location=stream )

  9. Etikus szerint:

    Kopjás Pisták és környezetük. Mindig mondom ez MO., a lényeg marad, ugye uram bátyám!
    Mind ez, leginkább csokornyakkendőben.

  10. ... Grün szerint:

    Húszéves lány lesz a legnagyobb pénztárgép-forgalmazó?
    “Csalódottak lesznek az új trafikosok, akik koncessziójuk birtokában pénztárgép után néznek. A több százezer forintos ár mellett a gépek üzemeltetése is havi akár tízezres költséget jelenthet számukra – csak az elektronikus adattovábbítás távközlési költsége ötezer forint lesz. A pénzt sok esetben szakmai háttér nélküli, frissen alapított cégek próbálják meg lehúzni róluk.”
    .
    Gyakorlat teszi a mestert?! 😀
    .
    http://propeller.hu/itthon/2705206-huszeves-lany-lesz-legnagyobb-penztargep?utm_source=atv.hu&utm_medium=partner&utm_campaign=H%C3%BAsz%C3%A9ves%20l%C3%A1ny%20lesz%20a%20legnagyobb%20p%C3%A9nzt%C3%A1rg%C3%A9p-forgalmaz%C3%B3%3F

  11. felix szerint:

    Grün!
    A betarthatatlan határidő betartása érdekében, bárki lehet pénztárgép szervizes, csak egy formanyomtatványt kell kitöltenie és az NAV.-hoz beadnia. Rövid időn belül megkapja a szervizes igazolványát és a gépek lezárásához szükséges plomba nyomóját.
    Semmiféle szakmai elvárás illetve szaktudás nem szükséges.
    Sok szoftveres cég lett szervizes csak azért, hogy a pénztárgéppel együtt nagyon ólcson eladja a kis használati értékkel bíró különböző kereskedelminek nevezett programjait.
    Az csak a későbbiekben fog kiderülni, hogy pénztárgép szerviz hátterük nincs. Ez már a garanciális időben is problémát fog jelenteni.
    Ma még nincs elfogadott pénztárgép. Ez azt jelenti, hogy aki most nyit boltot az vagy bérel egy pénztárgépet, vagy vesz egyet, amit pár hónap múlva valószínűleg kidobhat.
    A bajt csak fokozza az, hogy még nincs meg az a NAV. rendszer sem amire a gépeknek csatlakozniuk kéne. Ez azt jelenti, hogy az esetleg elfogadásra kerülő gépeket élesben nem lehet kipróbálni, ezért azok gyermekbetegségei csak a későbbiekben derül majd ki.
    Szervizek meg a gyors telepítés helyett ezekkel fognak bajlódni. Vannak már olyan szervizek is akik előleget vesznek fel a még nemlétező gépekre.
    A politika meg nem változtatja meg a törvényben megjelölt határidőt, ami azt eredményezi, majd, hogy az első és minden bizonnyal a legtöbb problémával rendelkező gépeket fogják szétkapkodni. Némi túlzással az is előfordulhat, hogy a gépek beszerzéséhez adott állami támogatással egy probléma halmazt sikerül létrehozni.
    Jobb lenne átnézni a dolgokat és egy normális ügymenetet kidolgozni, annál is inkább, mert a tervezett 95 milliárdnak már lőttek. Baj lenne, ha a végén csak kárt sikerülne okozni. Az sem lenne baj, ha hozzáértő emberek matatnának olyan gépekben melyek 220 voltos feszültségen dolgoznak. Nem ártana, ha a most belépő “kontárok” legalább egy érintés védelmi mérést eltudnának végezni azon a gépen amit használatra kiadnak.

  12. felix szerint:

    Szemétláda!
    Sajnos annyira primitív vagy, hogy helyettem inkább a kukás autóra kéne csatlakoznod.
    Sajnos képtelen vagy a legelemibb összefüggések felismerésére.

  13. "?!" szerint:

    A rezsi-rikkancs azért látja úgy a monitoron, hogy “újabb rezsicsökkentés van a láthatáron”, mert nem tudja, hogy amit a monitoron lát az nem a valóság, hanem az a látvány, amit sumákék valóságként akarnak láttatni a megtéveszthető emberekkel..

  14. Vátesz szerint:

    Az eszes parasztgyerek nem érti, miért nem 2002-ben voltak ilyen okosok a fideszesek! Hogy- hogy NEM VOLT KÖZTÜK EGY ÉSZKOMBÁJN, aki elővezette volna ezeket a rezsicsökkentéseket? Hogy-hogy nem merték akkor csökkenteni a lakossági gázárat? Csaknem szándékosan akartak veszíteni 2002-ben, hogy aztán jól kilövessék a szemüket 2006-ban?

Itt lehet hozzászólni !