Októberben tovább csökken a rezsi

MNO

Illusztráció

Október 15-től ismét kisebb lesz a villany, a gáz és a távhő ára – derült ki az Országgyűlésben. Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős fideszes munkacsoport vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök kifejezett kérése volt, hogy a fűtési szezon kezdete előtt történjen meg az újabb, második körös lakossági díjcsökkentés.

A Ház egyébként tegnap kezdte meg a szennyvízszippantás és a kéményseprés díjának mérséklését célzó indítvány vitáját. „Ezzel a javaslattal válik teljes körűvé a kabinet első féléves rezsicsökkentési politikája, amelynek részeként januártól tíz százalékkal esett vissza a földgáz, a villamos energia, a távhő ára, július 1-jétől pedig a víz- és a csatornadíjak, a szemétszállítás, a PB-gáz, a szippantott szennyvíz és a kéményseprés díjai csökkennek” – jelezte Németh.

Az árcsökkenés Orbán Viktor szerint a céges fogyasztókra is kiterjedhet. Bár a fejlesztési tárca már dolgozik azon, hogy a rezsicsökkentésben érintettek körét bővítse, ennek részleteiről most nem sokat tudni. Kedvező hatásai a földgáz esetében ugyanakkor időlegesen elmaradhatnak, mivel a nem lakossági fogyasztók mindig július 1-jétől a következő év június 30-ig kötnek szerződést a szolgáltatókkal. Így ha ősszel számukra is csökkenne a tarifa, azt háromnegyed évig nem tudnák kihasználni.

Forrás: MNO

51 hozzászólás “Októberben tovább csökken a rezsi” bejegyzésre

  1. lucifer szerint:

    Az utazási költségek meg alattomosan növekednek.

  2. Gordon szerint:

    A szocialisták háromszorosára emelték a gáz és kétszeresére a villany árát.
    Emellett emelkedtek az utazási költségek is.
    Nőtt a kenyér ára is.
    Nőtt a tej ára is.
    Legalább ötszörösére nőtt a “kumpi” ára is.

    Most csökken a rezsi. Ez a lényeg.
    A villany egyébként nem azért lett olcsóbb, mert a kofa felemelte a “kumpi” árát a piacon.

  3. Gordon szerint:

    Megjegyzem még: a BKV árai 2010 után évekig nem emelkedtek.
    A szocialisták alatt ilyen se volt…

    2002 és 2010 között a szocialisták és a szabad demokraták (LMP) 106 forintról 320 forintra (több mint a háromszorosára!) emelte a BKV jegy árát!!!

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Sablon:BKV/Jegy%C3%A1rak

    És most ezek a komcsik pofáznak arról, hogy emelkednek az utazási költségek!!!????

    Etánsak!

    Ennél jobbat kellene kitalálni! 😛

  4. ... Grün szerint:

    “Októberben tovább csökken a rezsi”
    Nem lehetne egyszerre!
    Vagy így csöpögtetve érdekesebb?!

    A szőke nő megkéri a doktort, hagy centiméterenként csonkolja a kutyája farkát, mert egyszerre nagyon fájna neki! ))) 😛 (((

  5. J szerint:

    Remélem olvassa ezt olyan ember aki közvetlen kapcsolatban van képviselőkkel:
    Nagyon fontos kérdés: Mikor lesz BÜROKRÁCIA csökkentés????? A lehető legkomolyabban kérdezem! Csinálhatna már valamelyik kormány egy olyan hivatalt, ahol belehetne jelenteni az bürokrata idiótaságokat. Mint annak idején tette a rendőrség a KRESZ táblákkal, ahol olyan táblákat kerestek, amelyeknek semmi értelme nem volt.
    A mai nap csemegéje ezzel kapcsolatban: Egyik haverom gázt akar beköttetni a telkére. Mindjárt mondták neki, hogy ennek semmi akadálya, 180 nap a tervezési idő(Ha megvan novemberig, ha nem március!) utána xy nap a bevezetés, összesen 6 számjegyű összegért. Persze azt elfelejtették mondani, hogy meglehet terveztetni egyénileg is(teljesen véletlenül derült ki), így max pár hét az egész és 5 számjegyű összegbe kerül!!! Illetve még levelet kell írni a postának, hogy van e ott valamilyen drótjuk. Felhívni, vagy elektronikusan lekérdezni persze nem lehet, csak levélben!
    De még nincs vége. A bekötés módja: Jön egy csávó megnézi, hogy kell e forgalom elterelés. Ha ez megvolt jön egy másik kirakja az építést jelző bójákat. Majd jön egy brigád, aki kiássa és elhúz. Utána jönnek, akik valóban bekötik. Természetesen visszafele ugyan ez a menet. Betemet, bója felszed, ellenőr kimegy ellenőriz…. Ezt mi a huncut f.szlrt nem lehet egyszerre 2 óra alatt abszolválni.
    Eddig haveromnak minimum 3 napja ment rá erre.
    Unokabátyám kint él Hollandiában és építkeznek. Felhívta telefonon az összes közművet, telkós céget, TV-s cégeket, Netes cégeket(nem egyet, mindet), le lett egyeztetve melyik napon jöjjenek és egyszerre mindenki szépen bevezeti a saját szolgáltatását és majd később kiválaszthatja melyiket szeretné használni. Mindez 0 eurós költségen!!!

  6. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Kedves Gordon szerintnek: Nagyon sokan szeretnek ezekről az emelésekről elfelejtkezni, amiket leírtál és amiket az előző kormány megtett, de ellenségeskedni, rosszindulatúskodni, kritizálni tudják a rezsicsökkentést, amiben pedig ők is részesülnek. (Hajós, Felix, Grün, Lucifer stb. de lehetne a neveket folytatni.)

    Grün van olyan amibe nem tudsz belekötni ?
    “Októberben tovább csökken a rezsi”
    Nem lehetne egyszerre!
    Vagy így csöpögtetve érdekesebb?!”

  7. Gordon szerint:

    Egyetértek Anikóval.

    Nem értem, hogy a szocialisták milyen alapon bírálják a rezsicsökkentést, mert belátható hogy nagyságrendileg nagyobb áremelések voltak jó néhány területen az ő 8 éves kormányzásuk alatt, mint most.

    216 forinttal emelték a bkv jegy árát 8 év alatt, míg az 1. Orbán-kormány alatt a négyéves növekmény csak 31 forint volt. Még időarányosan nézve is háromszor nagyobb volt az áremelés a balliberális kormányok alatt 2002 és 2010 között.

    Ja, egyvalami nem emelkedett annyival mint most a második Orbán-kormány alatt: a minimálbér .

    folyt.köv

  8. Gordon szerint:

    Az idősebbek emlékeznek még arra, mikor az első Orbán-kormány 40 ezer forintra, majd 50 ezer forintra akarta emelni a minimálbért, de a ballib(er)á(li)sok a gazdaság összeomlásával riogattak … ami mad 2009-ben az ő kormányzásuk végén fog bekövetkezni a 7%-os gazdasági visszaesés képében…

    Arra is emlékszünk még, mikor a ballib(er)á(li)sok azzal vádolták az első Orbán-kormányt, hogy túl erős a forint és célul tűzték ki annak ócsítását.
    Ezt az ígéretüket betartották, mikor 316 forintba került 1 euro.
    Sikerült majdnem bedönteniük a forintot…

    Itt lenne, hogy a maffiabaloldal öntisztulási folyamatban kezdjen, mert a mély seb amit a közélet testén jelentenek az nagyon el van fertőződve és mérgezi hazánkat.

  9. ... Grün szerint:

    Röfike!
    Még emlékszek az 50 filléres vonaljegyre, 70 filléres átszállóra, 6 forintos hetijegyre!
    Vagy a metrón az 1 forintos kapura!
    33 forintos PB gázra, 80 filléres fűtő olajra!
    1350 forintos fizetésből!
    Mikor éltünk jobban?! ))) 😀 (((

  10. ebihal szerint:

    Gordon!
    Tudod igazolni, hogy indokolatlan volt az áremelés?A múltkor sem válaszoltál, gon-
    dolom most sem fogsz: Bizonyítékod, érved sehol, csak a szád!

  11. "?!" szerint:

    Néhány memória frissítő kérdés és észrevétel a rezsi-rikkancs sokszor elrikkantgatott fenti rikoltozásához:

    ——————————
    Ismét azt rikoltozta a rezsi-rikkancs, hogy “a kéményseprés díjának csökkentéséről is döntött a kormány, és az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget 50 százalékkal 2000 forintra mérsékli.”

    Kérdezem a rezsi-rikkancstól, hogy amikor fideszes fővárosi képviselőként a Főkétüsz Kft. Felügyelő Bizottságának a tagjaként kapta zsozsót a Fővárosi Kéményseprő Kft.-től,
    akkor vajon miért nem lépett fel az lakosságot indokolatlanul sarcoló kéményseprési óradíjemelések ellen?

    Kérdezem továbbá azt is, hogy a Fővárosi Közgyűlésben miért szavazta meg 2010-ben a 2011. évi, 2011-ben a 2012. évi, és 2012-ben a jelenleg érvényes 2013. évi olyan magas kéményseprési díjakat, amelyeket most felére indokolt csökkenteni?

    Miért csak most világosodott meg a rikkancs, mint Budha?

    A Főkétüsz Kft.-től származó zsozsó, vagy a hozzá nem értés takarta el korábban a szeme elől a valóságot?
    ———————————

    Más:
    Miért jó vajon a rezsi-rikkancsunknak, hogy miközben Ő is rendszeresen égeti saját magát, még a dilettáns narancsos bértollnokok is égetik Őt azzal, hogy az itt közölt bejegyzésekben olyan sületlenségeket adnak a szájába, amely sületlenségek még talán az Ő száját sem szokták elhagyni?

    A fenti bejegyzésben például a rezsi-rikkancsunkra hivatkozva azt írták a forrásként megjelölt “Fidesz.hu” bértollnokai, hogy: “Németh Szilárd kiemelte, nemcsak a kéményseprés, de a “SZENNYVÍZTISZTÍTÁS díját” is mérsékli a kormány…”

    Normális emberek számára köztudott, hogy a “szennyvíztisztítási díj” nem tárgya a rezsicsökkentésnek, mert lakosság felé számlázandó “szennyvíztisztítási díj” nem létezik, továbbá az is közismert, hogy a szennyvíztisztításnak a szennyvíz-elvezetési vagy szennyvíz-elszállítási díjban figyelembe vehető költségét nem a kormány határozza meg!

    A lakosság felé csak szennyvíz-elvezetési, vagy szennyvíz-elszállítási díjat szokás számlázni, de ezt a “Fidesz.hu bértollnokai nem tudják, és ezért adják a rezsi-rikkancs szájába ezt a marhaságot!
    ————————————-

    Más:
    A forrásként megjelölt “Fidesz.hu” bértollnokai szerint, a rezsi-rikkancsunk rikkantott arról is, hogy a pénteken benyújtott törvényjavaslatban „ a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési és szankcionálási jogkörét kiterjesztették a fogyasztók védelmében”.

    Szegény rezsi-rikkancsunk nem tudja, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési és szankcionálási jogköre eddig is korlátlan volt, és nem csak 8-10 millió forintos, hanem akár milliárdos bírságot is kiszabhatott a fogyasztók védelmében az érvényes előírások megsértőivel szemben, ezért a rezsirikkancsunk ilyen irányú törvényjavaslatai csak jelentéktelen pótcselekvésnek tekinthetők!

    ————————————–
    Más:
    A “Fidesz.hu” bértollnokai szerint, a rezsi-rikkancs felhívta a figyelmet arra, hogy ha a számlával kapcsolatos probléma merül fel, akkor először a szolgáltatóhoz kell fordulni, ha vele nem tudnak megegyezni, akkor a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz vagy a Magyar Energetikai és Közmű szabályozási Hivatalhoz.”

    Ezt a szabályt eddig is tudta minden normális ember!

    Akik viszont ezt a szabályt eddig sem tudták, és a számlákban leírtakat sem tudták felfogni, azok a szolgáltatók ellen felheccelt figurák ezután is fűhöz-fához fognak rohangálni, mert a számlák felépítése csak annyit változott, hogy a szolgáltatóknak a számlákon a saját költségükre kell végezni a Fidesz választási reklámozását úgy, hogy “nem akármilyen” narancsszínű alapon fel kell tüntetni annak a rezsicsökkentési akciónak a hatását, amely akciót már évekkel ezelőtt végre kellett volna hajtani, ha a díjak valóban extra profitot tartalmaznak, és ha a narancsoséknak lenne fogalmuk arról, hogy mi a becsület és a tisztesség!
    ————————————
    Más:
    A fenti bejegyzés rikkantotta a rikkancsunk az alábbiakat:
    “Bár a fejlesztési tárca már dolgozik azon, hogy a rezsicsökkentésben érintettek körét bővítse, ennek részleteiről most nem sokat tudni.”

    Ha a rikkancs kénytelen valamiről azt rikoltozni, hogy annak a valaminek a részleteiről nem sokat lehet tudni, akkor jobban tenné a rikkancsunk ha csendben maradna!
    ———————————-

    Ha valaki úgy véli, hogy az általam itt leírtakat már olvasta valahol, annak figyelmébe ajánlom, hogy ez azért van, mert a rezsirikkancsnak a gátlástalanul ismételgetett fenti rikkantgatását is sokszor lehetett már olvasni különböző helyeken, és én csak reagálok az ismételt rikoltozásra, mert másként egyesek képesek azt hinni, hogy a rikkancs igazat rikoltozik!

  12. Mari nénye szerint:

    Minden szocinak felemelni a rezsijét! Legalább 50%-al! Egyébként köszönjük!

  13. "?!" szerint:

    Kedves “Mari nénye”!

    A 20:17-es hozzászólásod alapján az feltételezhető, hogy Te annak a rablónak is ugyanúgy kezet csókolnál, aki pofátlanul elveszi a pénzedet, ha 10 %-ot visszaadna részedre, mint ahogy most annak csókolgatod a kezét aki a jelenlegi “állítólag extra profitot” tartalmazó díjakat a Fővárosi Közgyűlés tagjaként mindig megszavazta, de most szavazatvásárlás céljából 10 % engedményt hajlandó adni az általa korábban megállapított (megszavazott) indokolatlanul magas árakból!

    Gratulálok a szellemi képességedhez!

  14. felix szerint:

    Mari nénye!
    Megyek a havi bevételedért, de egy kézcsókért kaphatsz belőle tíz százalékot.
    A oké akkor írd meg a címedet.

  15. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Ebihal szerint-nek: Bocs de miért a Gordonnak kellene arra válaszolni, magyarázatot adni, hogy miért emelkedtek állandóan a 8 év alatt az árak, hogy az mennyire volt indokolt, sajnos a bérek messze nem követték, miért vették el a 13. havi nyugdíjunkat.
    Grün szerintnek: igen voltak ilyen árak én is emlékszem, és mindenkinek volt munkahelye, nem volt ekkora a munkanélküliség, igen minden ipar -ami volt itthon- túltermelt, (esztelenül és meggondolatlanul, tervszerűtlenül) én is emlékszem, egy nagy országos élelmiszeriparban dolgoztam érettségi után közel 25 évig, felvásároltak minden megyében annyit, (mivel a háztájik, a tsz.-ek az ág-ok csak termeltek) hogy már tele voltak a raktárak a feldolgozott és nyers árúkkal, amit nem tudtak itthon feldolgozni értékesíteni vagy külföldön értékesíteni, csak amortizálódtak, mentek tönkre, végül leselejtezték, ill. ha még nem romlott meg teljesen állateledelnek feldolgozták, jó nagy veszteséggel, kárral. Ez volt a magyar élelmiszer egyik prominens ága. Igen Grün jobban éltünk !

  16. ... Grün szerint:

    Úgy járunk ezzel a rezsicsökkentéssel mint apáca a pilótakeksszel!
    .
    Apáca stoppol az út mellett.
    Felveszi egy szőke hölgy. Egy darabig nézegetik egymást majd a nővérke kérdezi:
    Honnan ez a gyönyörű autó?!
    Bélától kaptam. Meg kell érte dolgoznom, mert Béla egy kefélőgép!
    A fülbevalója gyémánt?!
    Igen. A Bélától kaptam, az egy őrült éjszaka volt!
    A bunda ott hátul?!
    Még rosszabb! A Béla szado-mazót kért érte!
    Megérkeznek! Nővérke bemegy a kolostorba. Esti ájtatosság után lefekszik. Éjféltájt kopognak a cellája ajtaján.
    Nyisd ki Te kis édes! András atya vagyok!
    Kiszól:
    Tudod mit?! Takarodj a pilótakekszeddel a jó q..va anyádba!
    Így vagyunk mi is a rezsicsöppentéssel! 😀

  17. felix szerint:

    Anikó /a Krizantém utcából/
    Amely termék, vagy szolgáltatás árát a fidesz megemelte, azok addig sem lehettek indokolatlanul magasak, csak a fidesz emelése után válhattak azzá.
    Ellenkező esetben éppen a fidesz volt az amely indokolatlanul emelte az árakat.

  18. robi szerint:

    Lehet hogy Mari nénye ( 21:37 hsz) tud valamit?

    Azok után, hogy valakik kimazsolázták az egykori III/III-asok egy csoportját és csak tőlük vonják el a nyugdíj kiegészítést, aligha csodálkozik az ember, ha a központi listát a szolgáltatók is megkapják: igaz Mari nénye?

    “Magyarország jobban teljesít”

  19. ebihal szerint:

    Anikó!
    A tisztán látás kedvéért, Gordon azt állítja, hogy indokolatlanok voltak az emelések.
    Ha valaki ilyet állít, akkor azt is tudnia kell, hogy miért! Ezt a bizonyítást kérem, és
    attól kell kérni , aki állítja.
    Azt, hogy a bérek miért így állnak nem tudom, de az alaptétel, hogy ha nincs eladható
    teljesítmény/termék, akkor nincs miből emelni a béreket! Az egy másik kérdés, hogy
    választott képviselőink és a sleppjük ezt gátlástalanul figyelmen kívül hagyták az
    elmúlt 23 évben.
    A 13. havi nyugdíjat nem elvették, hanem nem adták tovább. Nagy különbség!

  20. Jeniszej szerint:

    “Nagyon fontos volt a HÉV, mert az első világháború előtt huszonnyolcezer, a második világháború előtt és alatt pedig negyvenötezer ember dolgozott a Weiss Manfréd Acél- és Fémművekben. ))) 😀 ((( Közben különböző átnevezések történtek: 1951-ben gyorsvasútra keresztelték, majd két éve a 7-es HÉV lett a neve.”
    – Közben épült, virult az ország. – Vagy nem? – Biztosan ezért kellett rendszert váltani?
    😉

  21. Jeniszej szerint:

    Azt monya a Fater, hogy neki jó voót a Trabant, meg a háromhatvanas kenyér is. A hétvégi horgászatok és üdülések Siófokon a SZOT üdülőkben. A Gyerekei is minden évben üdültek a számukra fentartott táborokban.
    Ez nagyon fontos volt, hogy a Bankok nem elvették az emberektől a lakást, hanem olcsó hitel útján támogatták inkább őket. 🙂
    Nem rekviráltak az APEH behajtók, mert egyszerűen nem volt rá szükség.
    Az emberek fiatalok szórakozni jártak, és nem kábítószerezni a sorakozó helyekre.
    Nem jártak szórakozás helyett licitálni az árverésekre.
    Nem volt koldus, földönfutó és nem ezek lepték el a város gócpontjait.
    Nagyobbrészt boldogok voltak az emberek, mert kiszámítható világban éltek.
    Majd elfeledtem gyerekek, a fiatalok angol, ámerikai, moszkvai egyetemeken tanulhattak ingyen.
    „A jelenlegi politikusok műveltségén ez meg is láccik”. – Ha nem hiszed kérdezd meg a Fidesz vezérkarát, hogy hogyan is vót ez a tanulás? Mert a Fideszhez tartozó emberek azok tanult emberek ezt nem lehet tőlük elvitatni. 🙂

  22. Jeniszej szerint:

    Lehet, hogy a többség már ilyen világot vár el a jelenlegi ország vezetéstől? Azt hiszem az emberek munkára, jólétre, kiszámítható nyugodt életre vágynak. Ha megkérdeznek erre igennel, fogok válaszolni. 🙂

  23. Jeniszej szerint:

    Két szőke nő lemegy egy tóra horgászni. Minden nap bérelnek egy csónakot, majd kieveznek a tó közepére. Néhány napig semmit sem fognak, majd a következő nap hirtelen rájuk köszönt a szerencse, és vagy 30 halat emelnek ki a vízből.
    – Te, jelöld meg ezt a helyet, hogy holnap is ide jöjjünk. Itt nagyon sok hal van, biztos jó kapás lesz holnap is.
    Másnap ballagnak a tópart felé.
    – Megjelölted a helyet?
    – Persze, rajzoltam egy nagy X-et a csónak aljára, így biztos visszatalálunk.
    Az előbbi szőke nő a földhöz vágja a horgászbotjait.
    – Te teljesen idióta vagy? A csónak alján jelölted be a helyet? Hát hogy lehetsz ekkora marha? És mi van akkor, ha nem a tegnapi csónakot kapjuk meg?

  24. hajós szerint:

    Jeniszej:
    “Mert a Fideszhez tartozó emberek azok tanult emberek ezt nem lehet tőlük elvitatni.”

    Nem?
    Érettségivel nem rendelkező képviselők a parlamentben:

    Balla Gergő (Jobbik)
    Balogh József (Fidesz, asszonyverés miatt májustól független)
    Wittner Mária (Fidesz)
    Hirt Ferenc (Fidesz)
    Pócs János (Fidesz)
    Zagyva György Gyula (Jobbik)

  25. hajós szerint:

    Jeniszej, te csak hallgasd a muterod éneklését:

  26. Jeniszej szerint:

    Fickó stoppol, megáll egy apáca. Elindulnak, a fickó csak bámulja az apácát kigúvadt szemekkel. Az apáca végül megkérdi:
    – Uram, mi a csudát bámul annyira?
    – Hát, tudja, régi vágyam, hogy megcsókoljak egy apácát.
    – Elvileg nincs akadálya – mondja az apáca – de nőtlennek kell lenned és katolikusnak.
    – Az vagyok, az vagyok – mondja a fickó.
    Kiszállnak, a fickó megcsókolja az apácát. Mikor mennek vissza az autóhoz, a fickó elkezd sírni.
    – Most meg miért sírsz – kérdi az apáca.
    – Vétkeztem – mondja a fickó – nős vagyok és zsidó…
    – Annyi baj legyen – így az apáca – én meg Józsi vagyok és jelmezbálba megyek…

  27. Jeniszej szerint:

    Azt monya a Fater aki a fenti listát készítette az eléggé képzetlen ember lehet a politikában, mert ezekről azt hiszi ,hogy politikusok.
    Igen a túl oldalon sokat csak a maxi-foxit végezték el, talán azt is vitatható módon.

  28. Jeniszej szerint:

    Witner Mária az forradalmár volt. Ö! az az egyik ember a sok közül aki mert! szembeszállni a barátaiddal. 🙂

  29. Jeniszej szerint:

    Az Biztos a Fiatal Demokraták között nincsenek gyilkosok.

  30. hajós szerint:

    “Az Biztos a Fiatal Demokraták között nincsenek gyilkosok.”

    De azért a Fidesz-székház védelmére egy elítélt gyilkost küldött a Fidesz.

  31. Jeniszej szerint:

    Nem is hallottam róla. Ez valami Andersen mese? Tényleg miért támadtátok meg a szék-házat ha-ha-hajós? :9

  32. hajós szerint:

    Nem hallottál róla? Naja, ha valaki csak a csepel.infóból tájékozódik…

    Főnökét ölte meg a Fidesz-székház védője
    http://index.hu/belfold/2013/03/08/munkaltatojat_olte_meg_a_fidesz-szekhaz_vedoje/

  33. Jeniszej szerint:

    Nem érti a Fater, hogy miért támadtátok meg egy demokratikusan szerveződött párt székházát.
    Mi ellen harcoltok?
    A nép ellen?
    A demokrácia ellen?
    A rezsi csökkentése ellen?
    A Szabad emberek ellen?
    Vagy csak nyűglődtök, irigykedtek a többség támogatás hiánya miatt?
    Mondhatom csúnya cselekedet! 🙂

  34. Mari nénye szerint:

    ?! 21 óra 37 perces hozzászólás volt 😀

  35. Mari nénye szerint:

    Félix! Jöhetsz a havi bevételemért mert attól bizony nem mész a falnak! De nem cserélnék veled! Csak nem jöttem még rá ki kinek csókoljon kezet?!

  36. Mari nénye szerint:

    Egyébként az én szavazatom nem eladó! Én már akkor a Fideszre szavaztam amikor megszülettem! Fidesz csörög az ereimben 😀

  37. felix szerint:

    Mari nénye!
    Nagy csörgés lehet felétek. 🙂

  38. Mari nénye szerint:

    Bizony sok családtagom sérült az előző rendszerben 🙁

  39. hamiska szerint:

    Jaj már ?!. Értelmes hozzászólást, nem szidalmazót mikor olvashatunk már???

    Ilyeneket kár leírni, mert már kívülről fújja mindenki, hogy gyűlöli a fideszt, mert beleköpött az mszp-vel kötött mutyijaiba. A dumája nem a valóságról, hanem az utálatról szól.

  40. Mari nénye szerint:

    Helyes!

  41. Vátesz szerint:

    Hajós virít itt a képzetlenek névsorával, holott négyévtized alatt az a tudás is elkophatott amit Dobák Mahartos István az üzemmérnöki diplomáért megtanult! 😉

  42. Vátesz szerint:

    Érettségi nélkül az EP elnöke Martin Schulz

    Érettségi vizsga nélkül tölti be az Európai Parlament elnöki tisztét Martin Schulz. Ez derül ki a német baloldali politikus önéletrajzából, ami a parlament honlapján olvasható.

    A legnagyobb internetes enciklopédiában is az szerepel, hogy érettségi bizonyítvány nélkül hagyta ott a középiskolát. Schulz a politikai karrierje előtt egy saját könyvesboltot vezetett. Az érettségi vizsgát később sem tette le. Ezt azonban Brüsszelben nem nehezményezték, amikor a politikust az Európai Parlament elnökének jelölték. Az EP-elnök szóvivője a Hír Televíziónak megerősítette, hogy Martin Schulz a középiskolát sem fejezte be, de ez nem követelmény az uniós elnöki poszt betöltéséhez. „Martin Schulz rendelkezik a szükséges képzettségekkel. Azért hadd idézem a híres amerikai írót, Mark Twaint, aki azt mondta, hogy soha nem keverhető össze a végzettsége a képzettségével. Az Európai Parlament elnöki tisztségének betöltéséhez nincs szükség egyetemi végzettségre. George Washington sem rendelkezett formálisan iskolai végzettséggel, és Abraham Lincoln sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy az elnök úr ezekhez az emberekhez akarja hasonlítani magát, ez csak egy történelmi észrevétel” – mondta Marcin Grajewski, az Európai Parlament elnökének szóvivője.
    http://mno.hu/hirtvkulfold/erettsegi-nelkul-az-ep-elnoke-martin-schulz-1161916

  43. Vátesz szerint:

    Remek szocialista karrier!
    Magyar Nemzetben április 13-án megjelent írás:
    Alkohol, Nobel-díj és az öt odaégetett fasírozott

    Karakterképek Martin Schulzról, az Európai Parlament baloldali elnökéről egy a Spiegelben közölt cikk nyomán

    Ezerkilencszáznyolcvan június 26-án Martin Schulz éjszaka négy órakor íróasztalánál ül lakásában Würselenben, és arra gondol, öngyilkos lesz.

    Ezekkel a szavakkal kezdődik az írásait rendre körültekintő kutatásokkal megalapozó német Spiegel hetilap írása Martin Schulzról, az Európai Parlament szociáldemokrata elnökéről. A falu egyetlen rendőrének gyermeke, szolgálati lakásban nőtt föl, máig „kis proletárnak” nevezi magát, ezen az estén „holtrészegen jött haza, majd további fél üveg Martinit döntött magába. 24 éves, munka, barátnő, életkedv nélkül, tartozásai vannak és alkoholista.” Így folytatja a cikk: „32 évvel később, 2012. január 17-én Martin Schulz az Európai Parlament szónoki emelvényén áll Strasbourgban.”

  44. Etikus szerint:

    Jellemző

  45. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Félix szerint, ebihal szerint-nek: az indokolatlan áremelésről: a fidesz áremelését indokolatlannak tartják, (és magyarázatot kérnek Gordontól) de az előző 8 évig kormányzókét (MSZP-SZDSZ), akik minden évben emelték a közszolgáltatások,(áram, gáz,főtáv, közlekedés stb., az élelmiszerek, a benzin áremelését azt nem tartják indokolatlannak, az természetes volt ? Az egyiknél szóvá tesszük, a másiknál elfogadjuk ??? Uraim csak őszinteséget, és realitást kérnék !!!
    Szeretnék azoknak válaszolni, akik felhozták Wittner Mária iskolai végzettségét.
    Sajnos az előző kormányzásokban, politikában a való életben nemcsak ő az egyetlen, én itt olvastam a bloggon, hogy a Podoláknak is meglehetne kérdőjelezni a szerzett diplomáját, hogy azt hogyan szerezte, (és egyáltalán van-e neki vagy csak foxi-maxija) de lehetne sorolni, közéleti emberek névsorát, nekem volt olyan igazgatóm nagy párt és szak.funkcionárius volt, hogy szakmunkásként, érettségi nélkül küldték a főiskolára, ill. titkárnőjével átiratták, átdolgoztatták, valaki diplomáját, -hogy ne lógjon ki a lólába- hogy azt már más is beadta, a főiskolán kb. kétszer meg is jelent. De volt ilyen pártember kollegám több is, hogy szakmunkásként ment az egyetemre, volt ez divat az 50-es 60-as években, Rákosi ill. Kádár időkben. Úgyhogy ne rójuk senki szemére az iskolai végzettségét, mert lehetne folytatni a névsort ismert politikusok és közéleti személyek között.

  46. ... Grün szerint:

    Anikó!
    “Három különböző megoldást ötvöz a kiépítés alatt lévő e-útdíj-rendszer, és így az eredetileg tervezett 42 milliárd forintnak kevesebb mint a felébe fog kerülni – mondta az [origo]-nak Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára.”
    .
    Ögyes! mondaná Kohn bácsi!
    Így kell megduplázni a gázolaj árát és a fogyasztókra hárítani a rezsicsöppentést!
    Vagy valakik úgy gondolják, hogy lenyelik a fuvarozók a plusz költséget?! ))) 😛 (((
    .
    http://www.origo.hu/gazdasag/20130524-elektronikus-utdij-europaban-eloszor-nalunk-lesz-vegyes-rendszer.html

  47. felix szerint:

    Anikó /a Krizantém utcából/
    Arról már végképp lemondtam, hogy megértsd azt amit írok, ezért most csak kérdezek tőled.
    1. Amennyiben a szocik árai indokolatlanul magasak voltak, akkor a fidesz miiért emelt az
    indokolatlanul magas árakon?
    2. Indokolt e az az áremelés, ami után árat lehet csökkenteni?

    Próbáld meg őszintén megválaszolni magadnak a kérdéseket.
    Tanulságos lesz.

  48. ebihal szerint:

    Anikó!
    1./ Gordon az elmúlt 8 év áremeléseit tartotta indokolatlannak, ezért kértem tőle
    a bizonyítást!
    2./ Gordon mélyen hallgat arról, hogy az elmúlt 3 évben a Fidesz is emelte az
    árakat!
    Szerintem valamit nagyon félre értettél.

  49. "?!" szerint:

    “hamiska”!

    A tegnap 21:54-kor elküldött hozzászólásodra vonatkozó válaszomat megtalálod a “Kölcseys diákok műsora az 50 éves Radnótiban” című bejegyzésnél.

    Olvasgasd szorgalmasan a szerény szellemi képességed fejlesztése érdekében!

  50. Mari nénye szerint:

    Azért nem semmi,hogy mindenkit kioktat !??

Itt lehet hozzászólni !