‘Gazdaság’ kategória archívum

Álmodni sem mertek erről a Hajdú-Bét károsultjai

2013. augusztus 27. kedd

Bajnai Gordon tisztában volt azzal, hogy mi történik a cégnél

MNO

A Hajdú-Bét károsultjainak képviselője hálás a kormánynak a kártérítésért. Ónodiné Demeter Mária a Lánchíd Rádióban elmondta, hogy 10 év elteltével álmodni sem mertek erről.

A Hajdú-Bét károsultjainak képviselője hálás a kormánynak a kártérítésért. Ónodiné Demeter Mária a Lánchíd Rádióban elmondta, hogy 10 év elteltével álmodni sem mertek erről. A Lánchíd Rádióban a riporter Lőcsei Virág volt.

(tovább…)

Csökken a rezsi: büntetések és újabb mérséklési tervek

2013. augusztus 26. hétfő

MNO

A fogyasztóvédelem újabb ellenőrzéseket tartott, melyek során 10 szolgáltatót büntettek meg. Erről Németh Szilárdot, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusát kérdezték a Lánchíd Rádióban.

A gázért, az áramért és a távhőért már január óta kevesebbet kell fizetnünk, méghozzá 10 százalékkal. A csökkentést a szolgáltatóknak a számlákon is fel kellene tüntetniük, ez azonban még 8 hónap elteltével sem történik meg minden esetben. A fogyasztóvédelem a bejelentett panaszok alapján újabb ellenőrzéseket tartott, melyek során 10 szolgáltatót büntettek meg.

(tovább…)

Németh Szilárd: 56 ezer hibás számlát küldtek ki a szolgáltatók

2013. augusztus 24. szombat

Fidesz.hu

Tíz távhőszolgáltató esetében kiderült, hogy a cégek olyan számlákat bocsátottak ki, amelyben nem, vagy csak hiányosan informálták az embereket a tíz százalékos csökkentésről, és volt olyan szolgáltató is, aki nem közölte göngyölten – azaz visszamenőleg – az adatokat – fogalmazott Németh Szilárd szombati sajtótájékoztatóján. A Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője ugyanitt elmondta azt is, a Fidesz-frakció jövő heti ülésén várhatóan döntés születik majd a lakossági energiaárak újabb csökkentéséről.

Németh Szilárd úgy fogalmazott, a Fidesz elkötelezett a magyar családok terheinek csökkentése mellett. Mint mondta, a Gyurcsány-Bajnai-kormány ideje alatt a rezsidíjakkal kapcsolatos törvénymódosítások mindig a szolgáltatók érdekében történtek. A baloldal ezzel megnyomorította a családokat, 2002 és 2010 között sokan eladósodtak az óriási rezsiárak miatt – fűzte hozzá.

(tovább…)

Rezsicsökkentés: Július 1-től Csepelen is kevesebbet fizetünk a szemétszállításért

2013. augusztus 23. péntek

Csepel.info

Nagyításért kattintson a képre!

Már feltüntetésre kerültek a csepeliek Díjbeszedőtől kapott számláin a július 1-jétől csökkentett szemétszállítási díjak – tájékoztatta lapunkat egyik olvasónk, aki a számlalevelét is elküldte nekünk (lásd. fenti kép). A csepeli Szent István úton lakó fogyasztó nevét és házszámát kitakartuk.

Ahogy arról korábban beszámoltunk Németh Szilárd (Fidesz-KDNP) július 5-én az Országgyűlésben kijelentette, a kormány és a Fidesz-KDNP nem enged az Európai Unió üzleti célú nyomásának, nem hagyja csorbítani az ország alapszerződésben garantált jogait, megvédik az ország szuverenitását, és folytatják a rezsicsökkentést. (tovább…)

Szanyi: Ez nem ingyenebéd

2013. augusztus 22. csütörtök

Mandiner, Hír TV

Szanyi Tibor minél többet olvas a feltétel nélküli alapjövedelemről, annál bizonytalanabb, hogy tetszik vagy sem neki a dolog.

A feltétel nélküli alapjövedelem nem az MSZP ötlete – mondta Szanyi Tibor a HírTV Magyarország élőben című műsorában. Mint hozzátette: „a rendszerváltás környékén németalföldi egyetemeken vetették fel ezt az elgondolást”, és jelenleg egy európai polgári kezdeményezés keretében akarnak egymillió aláírást összegyűjteni az ügy kapcsán. Az MSZP politikusa szerint az aláírásgyűjtésnek csupán az a célja, hogy az EU intézményrendszere hivatalból foglalkozzon a kérdéssel. (tovább…)

KSH: tovább nőttek a reálbérek júniusban

2013. augusztus 22. csütörtök

Hirado.hu

Júniusban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.

Idén január-júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 228 200 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 239 400, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 219 100 forintot kerestek.

(tovább…)

A kormány hivatalosan is megkereste a Dunaferrt

2013. augusztus 21. szerda

MNO

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán levélben hivatalosan is megkereste Evgeny Tankhilevichet, a Dunaferr vezérigazgatóját a kormány vételi szándékával. Dunaújváros polgármestere szerda reggeli rádióinterjújában azt emelte ki, hogy a kormány az elmúlt hónapokban többször bizonyította, hogy a város és a térségben élők mögött áll.

A kormány az elmúlt hónapokban többször bizonyította, hogy a város és a térségben élők mögött áll – mondta Cserna Gábor, Dunaújváros első embere a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A folyamat már májusban elindult, amikor Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár úr Moszkvában tárgyalt a többségi tulajdonossal a részvények többségét tulajdonló és koordináló orosz Vnyesekonombank képviselőivel az úgynevezett folyékony fázis folytatásáról. Az acélgyártásban a folyékony fázis a kohóval függ össze – mondta a polgármester, majd hozzátette, hogy a város 60 éves kohója abszolút megérett a felújításra. Ezért a felújításért lobbizott az államtitkár úr, hogy ez minél előbb megtörténjen. A „vasasnapon” – amely a dunaújvárosiak, illetve a Dunaferr dolgozóinak legnagyobb éves ünnepe – a cég vezérigazgatója be is jelentette a folyékony fázis folytatását, ezzel a munkahelyek megtartását a kohó fejlesztésével – tette hozzá.

(tovább…)

A forint erősödése csökkentette az államadósságot

2013. augusztus 21. szerda

MNO

Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága 2013 második negyedévének végén a GDP 81,4 százaléka volt (23 250 milliárd forint) – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.

A nemzeti számlák előzetes adatai szerint az adósságot a második negyedévben a nettó hitelfelvétel 226 milliárd forinttal növelte, a forint erősödése pedig 315 milliárd forinttal csökkentette. Az államháztartás nettó tartozása (17 728 milliárd forint) a GDP 62,1 százalékát tette ki 2013 második negyedévének végén. A bruttó adósság az első negyedév végén a GDP 82,2 százaléka, 23 340 milliárd forint volt, a tavalyi év végén a GDP 79,2 százalékán állt, 22 381 milliárd forintot tett ki. A nettó tartozása 17 339 milliárd forint, a GDP 61,1 százaléka volt az első negyedév végén. A június végén zárult egy évben az államháztartás 749 milliárd forintos, a GDP 2,6 százalékának megfelelő hiánnyal zárt.

(tovább…)

Az adófizetők fizetik az SZDSZ tartozását?

2013. augusztus 18. vasárnap

Hirado.hu

Fél milliárd forintos tartozást hagyhat maga után a megszűnő SZDSZ; a pártvezetés a legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy kezdeményezik az Legfőbb Ügyészségnél az önfeloszlatást.

A politikai szervezet nem fizeti a korábban felvett jelzáloghitelét, így ha jogutód nélkül megszűnik a Szabaddemokraták Szövetsége, akkor az államra száll át az adóssága is. Így végül – ahogy a Híradónak nyilatkozó alkotmányjogász fogalmazott – az adófizetőknek kell kiegyenlíteniük a tartozást.

(tovább…)

Pontatlan a jegyzék

2013. augusztus 16. péntek

Megmenthetők a Hajdú-Bét selejtezésre szánt dokumentumai

MNO

Állami, illetve hatósági beavatkozás szükséges a 2003-ban csődbe ment, az akkor a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. érdekeltségébe tartozó Hajdú-Bét Rt. iratai selejtezésének megakadályozásához.

A dokumentumok, amelyek szerződéseket, számlákat is tartalmaznak, a cég károsultjainak ma is jelentősek. A jelenlegi kormány által elkülönített kárenyhítési alapból ugyanis a pórul járt gazdák csak akkor részesülhetnek, ha igazolni tudják szerződéses viszonyukat a baromfi-feldolgozóval, valamint számlával tudják igazolni teljesítésüket.

(tovább…)