‘Gazdaság’ kategória archívum

Orbán Viktor: Fontos, hogy több gyereket vállaljanak a fiatalok

2013. december 6. péntek

Hirado.hu

A dolgozni akaró embereknek köszönhetően lett jó a harmadik negyedéves GDP-adat. Korábban az adórendszer büntette azokat, akik többet akartak dolgozni, azóta azonban szemléletváltás történt. Az ország megértette, hogy ha nem újítjuk meg hazánkat, akkor összeomlunk, ahogy arra az EU-ban is volt példa – mondta a 180 percben Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint, ha az elmúlt három évet nézzük, akkor azt látjuk, hogy már 2010-ben és 2011-ben is jelentős bővülés volt. 2012-ben válsághullám jött, de 2013-ban és 2014-ben is újra lesz növekedés, vagyis csak egyetlen évben nem emelkedett a gazdaság teljesítménye.

(tovább…)

Németh Szilárd: A bankok tegyék átláthatóvá az árfolyamgát működését

2013. december 5. csütörtök

Hirado.hu

A bankcsapdába is részben a tájékozatlanság húzta be annak idején az embereket, ezért, legalább, amikor kifelé megyünk belőle, lássunk tisztán – mondta csütörtökön Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos.

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa azt kezdeményezi, hogy a bankoknak legyen kötelező tájékoztatniuk a devizahiteles ügyfeleket arról, hogy lehetőségük van belépni az árfolyamgátba, illetve hogy akik már beléptek, mennyit spóroltak meg az árfolyamrögzítéssel. Németh Szilárd a csütörtöki 180 percben elmondta: javaslata szerint a pénzintézeteknek negyedévente kellene beszámolniuk az ügyfeleiknek arról, hogy mennyivel csökkentek törlesztőrészleteik. “A részletszabályokat várhatóan a Nemzetgazdasági Minisztérium dolgozza majd ki a bankokkal egyeztetve” – tette hozzá a fideszes politikus.

(tovább…)

Németh Szilárd: Pontosan látniuk kell a lakóknak, hogy mennyit spóroltak

2013. december 5. csütörtök

Hirado.hu

Kétmillió ember él ma lakótelepen, szövetkezeti, társasházban, önkormányzati bérlakásban, nekik is látniuk kell, mennyit spóroltak meg a közös költségen – hívta fel a figyelmet a Ma Reggelben a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport vezetője.

Az ország ötöde, kétmillió ember él ma lakótelepen, szövetkezeti vagy társasházban, önkormányzati bérlakásban, a rezsicsökkentés az ő közös költségeiket (központi kazán, közös helyiségek fűtése, világítása, stb.) sem hagyhatja érintetlenül, hiszen a cél annak idején az volt, hogy minden magyar család megkaphassa az olcsóbb energiát – jelentette ki a Ma Reggelben a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport vezetője.

(tovább…)

Hatvanöt év után kész a Parlament rekonstrukciója!

2013. december 5. csütörtök

Mandiner.hu

December 20-ra elkészül a Parlament rekonstrukciója – jelentette be Kövér László Süttőn, ahol kedden átadták a felújítást végző Reneszánsz Kőfaragó Zrt. 1,2 milliárd forintos beruházását, amelynek keretében fejlesztették a süttői telephelyet és új kőfeldolgozó üzemet hoztak létre Nyírbátorban.

Az Országgyűlés elnöke elmondta: „a Reneszánsz Zrt. és jogelődje 1948 óta dolgozik a Parlamenten és bejelenthetem, hogy 2013 december 20-ra elkészül a rekonstrukció, a magyar országgyűlés épülete újra a régi pompájában fog tündökölni”.

(tovább…)

A bankok közöljék az árfolyamgáttal elért megtakarítást!

2013. december 4. szerda

Fidesz.hu

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportja azt kezdeményezi, hogy a bankoknak kötelező legyen tájékoztatniuk devizahiteles ügyfeleiket arról, mennyit spóroltak meg az árfolyamrögzítéssel – közölte a munkacsoportot vezető országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Németh Szilárd elmondta, a pénzintézeteknek először 2014 első negyedévében kellene információt adniuk az ügyfeleknek arról, hogy mennyivel csökkentek törlesztőrészleteik.

(tovább…)

Tartós növekedési pályára állt a a magyar gazdaság

2013. december 4. szerda

Fidesz.hu

Magyarország bruttó hazai terméke 2013 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a nyers adatok szerint, az előzetes GDP adatokhoz képest is nagyobb mértékben, 1,8 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 1,6 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig 0,9 százalékkal nőtt. A kormányzat gazdaságpolitikájának köszönhetően a magyar gazdaság tartós növekedési pályára állt – közölte szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Mint írják, a részletes adatok alapján a termelési oldalon a mezőgazdaság, az ipar, az építőipar és a szolgáltatások teljesítménye is emelkedni tudott az előző év azonos időszakához képest. A mezőgazdaság hozzáadott értéke – az előző évi alacsony bázist követően – 27,6 százalékkal emelkedett, komoly mértékben 1,4 százalékponttal hozzájárulva a GDP növekedéséhez. Az építőipar teljesítménye 7,3 százalékkal nőtt, mely 0,3 százalékpontos hozzájárulást jelent a bruttó hazai termék bővüléséhez. Az ipar bruttó hozzáadott értéke 0,4, míg ezen belül a feldolgozóiparé 1,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest – mutatnak rá.

(tovább…)

Szándéknyilatkozat a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról

2013. december 4. szerda

Kormany.hu

Az eddigiek mellett még legalább két megváltozott munkaképességű ember alkalmazásáról írt alá szándéknyilatkozatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), a Belügyminisztérium, valamint budapesti és nagyvárosi önkormányzatok.

Soltész Miklós, az Emmi szociális és családügyi államtitkára az ünnepélyes aláíráson felidézte az elmúlt három és fél év alatt a fogyatékkal élők érdekében tett intézkedéseket. Elmondta: a gépjármű-beszerzési támogatások feltételeinek kiterjesztésével mintegy 600-an tudtak új autót venni, több mint 15 ezer diákot ismertettek meg a különféle fogyatékosságokkal, a foglalkoztatás átalakításával 10 ezerrel többen jutottak munkához, mint tavaly, a segítő vásárokon pedig több tízezren jutottak hozzá a megváltozott munkaképességűek által készített termékekhez.

(tovább…)

Bármelyik automatából ingyen vehetjük fel a pénzünket

2013. december 3. kedd

Origo.hu

December elseje óta elvileg minden bankfiókban és a netbankon keresztül is le lehet adni a havi kétszeres ingyenes készpénzfelvételhez szükséges nyilatkozatot, de vannak kezdeti döccenések. Több banknál semmilyen információ nincs a honlapon, a netbanki nyilatkozat pedig nem mindenhol elérhető. Elmondjuk, mik a legfontosabb tudnivalók.

Vasárnap este, valamikor 9 és 10 között jutott eszembe a dolog, felmentem a bank honlapjára, rögtön az első nagy tájékoztató szöveg erről szólt, bementem a netbankba, fél perc alatt leadtam a nyilatkozatot – számolt be egy OTP-s ügyfél a tapasztalatairól az után, hogy december 1-jén megnyílt az út a pénzügyi rezsicsökkentés felé. A parlament néhány hete szavazott arról, hogy akinek bankszámlája van, az a jövőben legfeljebb 150 ezer forintig havonta kétszer díjmentesen készpénzhez juthat, ehhez csupán annyit kell tennie, hogy december 1-je után nyilatkozatban megjelöl egy bankszámlát.

(tovább…)

A kormány az önkormányzatok minden adósságát átvállalja

2013. december 2. hétfő

Hirado.hu

A kormány a települési önkormányzatok teljes adósságát átvállalja, ez 1247 milliárd forint – mondta Pintér Sándor Miskolcon.

A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy miután az önkormányzati törvény átalakult, a kormány úgy döntött, hogy a jogszabály bevezetésével átvállalja a településektől az adósságterhet.

(tovább…)

100 ezer forint fölött lesz a minimálbér

2013. december 2. hétfő

MNO

Jövőre 101 500 forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a szakmunkásbér-minimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) született megállapodás alapján.

A minimálbér 2013-ban 98 ezer, a szakmunkás-minimálbér pedig 114 ezer forint. Tavaly év végén bérajánlást nem fogadtak el, az arról szóló megállapodást jóval később, idén július közepén írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel.

(tovább…)