‘Csepel új utakon’ kategória archívum

Apák Napja Csepelen

2015. június 28. vasárnap

Csepel.hu

apaknapja2

Az Egy szelet Csepel rendezvénysorozat  Apák Napi eseményén – ilyet először rendeztek a kerületben – vehetett részt az, aki szombaton kilátogatott a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házhoz. Az önkormányzat rendezvényén a szervező  Csepeli Városkép Kft. egész napos programokkal várta nemcsak az édesapákat, hanem a család minden tagját. A színpadon egymást érték az előadások, koncertek, táncbemutatók: volt capoeira-bemutató (akrobatikus elemekkel tűzdelt brazil harcművészet), zumba Vágási Szilvivel, játékos-interaktív koncert a Rutkai Bori Bandával, majd Róka Szabolcs mesés-zenés előadása bűvölte el a legkisebbeket. Délután a csepeli Dance Express Tánciskola növendékei tartottak bemutatót, majd a Cherwood zenekar adott  koncertet.  A napot Szabó Eszter és Kontor Tamás, a Megasztárból megismert énekesek fellépése zárta.

GALÉRIA

A gazdag programkínálatnak köszönhetően minden korosztály megtalálta a kedvére való elfoglaltságot.  Az ügyességi játékok, a kézműves-foglalkozások tartalmas szórakozást nyújtottak gyermeknek és szülőnek egyaránt. Nagy sikert aratott a hüllősimogató, ahol egy másfél méteres boát lehetett testközelből megcsodálni és megérinteni. Sok gyermek próbálta ki azt is, milyen érzés egy póniló nyergében ülni. A „Kockalandorok” sátránál is nagy volt a nyüzsgés: itt táblás társasjátékokkal lehetett játszani. Több program is a múltidézés jegyében zajlott: a kerthelyiségben veteránautókkal lehetett ismerkedni, az egyik sátornál pedig nagyszüleink, dédszüleink ruháit lehetett felpróbálni. A rendezvényre kilátogató felnőttek díjmentes egészségügyi szűrővizsgálaton is részt vehettek, ahol vérnyomást, testzsírtömeget, és vércukorszintet mértek. (tovább…)

Szent Iván Éji CSEFUSZ Futás a Duna-parton

2015. június 23. kedd

Csepel.hu

cefusz

A CSEFUSZ – Csepeli Futó, Szabadidő és Életmód Egyesület szervezésében 2015. június 27-én, szombaton 21 órakor kezdődik a futás.

  • Találkozóhely: Csepel, Hollandi út, Önkormányzati Sporttelep melletti liget
    Táv: 3-6 km a kivilágított Duna-parti sétányon

A részvétel ingyenes.

A Kis-Duna part mindenkié – Közlemény

2015. június 22. hétfő

Csepel.hu

kisdunapart

Információink szerint június 21-én, vasárnap egy futó nő a csepeli Kis-Duna parton véletlenül felborította az ott horgászók egyik állványát, akik azonnal revansot is vettek: szóban és fizikailag is bántalmazták a kocogót, sőt, egyikük még a nadrágját is letolta.

Ez felháborító és megengedhetetlen! A történteknek mind a horgász egyesületen belül az érintett horgászra nézve, mind a rendőrségi eljárásban következménye kell, hogy legyen. (tovább…)

CSEPELI CSALÁDI SZOMBAT – EGY SZELET CSEPEL

2015. június 22. hétfő

Csepel.hu

apaknapja_A3_fin-2 (1)

APÁK NAPJA, AVAGY APA IS CSAK EGY VAN – JÚNIUS 27. 10.00 – 17.00

RÁKÓCZI KERT CIVIL ÉS KÖZÖSSÉGI HÁZ (1212 BUDAPEST, RÁKÓCZI TÉR 34.)

GYERE, HOZD EL APUKÁDAT ÉS VEGYETEK RÉSZT A HÉTPRÓBÁS AKADÁLYON EGYÜTT! (tovább…)

Képviselő-testületi ülés június 25-én

2015. június 19. péntek

Csepel.hu

onkormanyzatilogo

Tisztelt Csepeli Polgárok!

 

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. június 25-én (csütörtök) 17.00 órai kezdettel rendes ülést tart, melynek helyszíne a polgármesteri hivatal nagytanácsterme (1211 Budapest, Szent Imre tér 10.). (tovább…)

Főhajtás a csepeli gyerekek előtt

2015. június 19. péntek

Csepel.hu

gyerekek4

A csepeli iskolások 200 ezer forintot gyűjtöttek össze, az önkormányzat pedig 10 millió forintot ajánlott fel a kárpátaljai magyarok támogatására

A Mátyás Király Általános Iskola tanulói áprilisi felhívásukban arra kértek minden csepeli diákot, hogy legalább egy csoki árát ajánlják fel Kárpátalján élő nehéz sorsú magyar gyerekek megsegítésére. Kezdeményezésükhöz további öt csepeli iskola is csatlakozott: a Kék Általános Iskola, a Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola, a Vermes Miklós Általános Iskola, az Eötvös József Általános Iskola, valamint a Nagy Imre Általános Művelődési Központ Általános Iskola. Ez a hat intézmény április végétől évzáróig 200.000 forintot gyűjtött össze. (tovább…)

Interjú Péntek János Artisjus-díjas és Csepel Örökség-díjas karnaggyal

2015. június 19. péntek

Csepeli Hírmondó/Csepel.hu

pentek_janos

Péntek János karnagy kitartó és lelkes munkával fogja össze a fúvószenekart, és neki köszönhető, hogy ez a színvonalas koncert meg tudott valósulni. Lapunknak a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar működéséről, a koncertre való készülésről beszélt.

Milyen szempontok alapján válogatták össze a megszólaltatott darabokat? (tovább…)

Wojciech Gepner fotóművész kiállítása a Csepel Galériában

2015. június 19. péntek

Csepel.hu

kielce9

A korábban már számos díjjal kitüntetett Wojciech Gepner lengyel fotóművész kiállítása nyílt meg a Csepel Galériában június 18-án. A Csepel testvérvárosából, Kielcéből érkező vendéget Borbély Lénárd polgármester köszöntötte és méltatta a munkásságát. Az eseményen megjelent Wojciech Lubawski, Kielce polgármestere, valamint Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek. 

Borbély Lénárd köszöntőjében elmondta, hogy örömmel adtak helyt Wojciech Gepner fotókiállításának, amivel a két nép, valamint Csepel és Kielce közötti hagyományos testvérvárosi barátságát erősítik. „A fényképek olyanok, hogy akár Magyarországon is készülhettek volna” – utalt a polgármester arra, hogy országaink sorsában sok a közös vonás. Kielce jó példával jár elől nemcsak Csepel, hanem más települések számára is, aminek bizonyítéka, hogy az Európa Parlament Európa-díjjal ismerte el a lengyel város rohamos fejlődését az utóbbi években. A díjjal azt értékelték, hogy Kielce élen jár az EU-s pénzek lehívásában, aminek köszönhetően számos eredményt értek el. (tovább…)

Megjelent a Csepeli Hírmondó júniusi második száma

2015. június 18. csütörtök

Csepel.hu

cshuj

A tartalomból: 

  • „Folytatjuk a felújításokat” – mondta Borbély Lénárd polgármester lapunknak abban az interjúban, amiben a panelházak korszerűsítéséről, a szociális programokról, a kerületi játszóterekről beszélgettünk vele.
  • Új igazgató áll a Csepeli Piac élén. Milyen tervei vannak?
  • A Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar Bogányi Gergely zongoraművész és a “csodazongora” közreműködésével adott nagy sikerű koncertet a Nemzeti Színházban. Interjúk, érdekességek lapunkban.
  • Elkezdődött a vakáció. Szülőket kérdeztünk: milyen táborba megy a gyermekük?
  • A Szigeti házaspár ötven éve házasodott össze. Megkérdeztük tőlük, mi a hosszú házasság titka?

Civil élet, sport, kerületi hírek, programok, rejtvények. Keresse lapunkat kéthetente a postaládájában.

 

Tematikus foglalkozások kicsiknek és nagyoknak – Programsorozat a csepeli Játszóházban

2015. június 16. kedd

Csepel.hu

csepel_deli_logo3

A KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0004 azonosító számú, „Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” elnevezésű projekt keretében, a Játszóházban zajló ingyenes foglalkozásokra várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket. A foglalkozások 2015. május végétől egészen 2015. szeptember végéig tartanak.

Helyszín: Budapest, XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 88-92. szám alatti Játszóház, földszinti helyiségek (a volt II. Rákóczi Iskola, bejárat a Szent Imre tér felől). (tovább…)